Vészi Endre

Leselkedő

55 perc

1986. március 31.

Eredeti hangjáték
Hangjáték

Megközelítés:
Tragikus |Tragikomikus |Katasztrófa |

Magyar Rádió

Összefoglalás

Szontágh Sára, a legendás antifasiszta ellenálló özvegye tudatosan építi és óvja férje mítoszát, letagadva mindent, ami hitvese emlékére árnyékot vethetne, pláne ami, saját idealizált szerepéről rántaná le a leplet: például azt, hogy férjének szeretője volt, és hogy az utolsó kritikus hetekben ez a szerető, és nem a felesége bújtatta, és hogy ezért éppen e szerető utcáját, mint a hős mártíromságának szomorú helyszínét nevezik most át Szontágh Sándor utcára. Az özvegy saját fiával is összeszólalkozik, aki arra bíztatja, nézzen szembe a valósággal – a valóságos múlttal – és sajtókiadás helyett vesse inkább tűzbe hamis emlékiratait. Mikor azonban a férj kísértete megjelenik, aki, úgyis mint spirituális lény, éppen hivatali úton próbálja feleségét eltiltani nevének használatától, az események bizarr és egyben tragikus fordulatot vesznek…

*

A téma, a túlfényezett ellenálló, a pártos történelemhamisítás általában – 1986-ban, bő három évvel a rendszerváltás előtt – már nem bír cenzúraprovokáló érdekességgel, kissé elveszítette aktualitását. Ugyanakkor mégiscsak ez az előző évtizedforduló fontos témája, motívuma több narratív műfajban: irodalomban is, rádiójátékban is, filmekben is. Ez utóbbiak közül kiemelkedik Gaál István Legato-ja 1977-ből: ebben a történetben is van sértődött mártírözvegy, leleplező kedvű fiatal generáció, és persze titkos (titkolt) szerető, és persze a személyes történelem, amit jó volna hitelesen megismerni.

Színlap

Vészi Endre hangjátéka

Szereplők:

Szontágh Sára – Sulyok Mária

Ákos – Papp Zoltán

Sándor – Szacsvay László

Öreg bíró – Sinkovits Imre

Reviczky – Székhelyi József

Tanácsi nő – Schütz Ila

Portásnő – Tábori Nóra

Mentőorvos – Beregi Péter

Szónok – Raksányi Gellért

A hangfelvételt Kiss László és Borlai Kinga készítette

Zenei munkatárs: Takáts György

Dramaturg: Bárdos Pál

Rendező: Varga Géza (1986)

1986.03.31

1993.07.26.

2001.01.05 P 2.05

2014. 02. 01. Kossuth 21.04

Szerző
Rendező
Színészek
Díjak és jelölések
Nívódíj
Nívódíj 1986
Dramaturgok
Korhatár - edukációs skálaFiataloknak
Korhatár - Ifjúságvédelmi skálaSzülői felügyelettel
Korhatár rövid indoklása

A téma természetesen érett fiatal hallgatót, esetleg felnőtt magyarázatot feltételez, ugyanakkor alkalmas edukációs célra: a Kádár-kor egy hitelesnek mondható, bár kevesekre érvényes élethelyzetén keresztül mesél a puha diktatúra elitjét érintő morális csapdákról, történelmet idézve visszaadva valamit a korból.

Státusz Önálló mű
Rádiós műfaji besorolás Eredeti hangjáték
Hangjáték
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Magyar Rádió
Bemutató dátuma 1986. március 31.
Játékidő 55 perc
Szereposztás
Karakter Színész A karakter gyerek?
Sándor Szacsvay László
Szontágh Sára Sulyok Mária
Ákos Papp Zoltán
Előforduló releváns játékterek Hivatal, Otthon
Releváns földrajzi régió Város
Időszinkronitás Szinkron
Megidézett kor (magyar) 1959-1989 Kádár-korszak
Szemléletmód, alműfaj, tematika Tragikus
Tragikomikus
Katasztrófa
Szövegforma DIalógus
Történetszál Kapcsolattörténet, Párhuzamos történetek
Narratíva/konfliktustípus Küzdelem, Élettörténet
Dramaturgiai egyéb adatok Filmszerű
Történet időtartama Több nap
Cselekmény kronológiája Kronologikus, Párhuzamos, Flashback, Keretes
Felvétel helye Stúdió
Effektek és technika Speciális effektek
Nyelvezet Köznyelv
Főbb szereplőviszonyok Magánéleti (nem szerelmi), Nemzedéki, Politikai, Szerelmi/szexuális
Releváns társadalmi/kulturális/gazdasági/politikai - poszt/hivatás/tevékenység Nyugdíjas, Fantasztikus képességű
Releváns státuszváltozás és életesemény Fordulatszerű (bármelyik), Lélektani összeroppanás, Erkölcsi lelepleződés (negatív)
Főszereplők releváns kora Fiatal, Idős, Kortalan
Narrátor Női narrátor
Narráció helye Rezonőr
Párbeszédek jellege Férfi-férfi, Férfi-nő
Zenei jellemzők Átvezetőzene, Főcímzene
Zenei tipológia Klasszikus zene, Montázs
Korhatár - edukációs skála Fiataloknak
Bemutató médium Kossuth
Megidézett kor (nemzetközi) 1980-1989 Nyolcvanas évek
Címkék

ellenállás, illegalitás, özvegy, munkásmozgalom, protekció, történelemhamisítás, névváltoztatás, bürokrácia, kísértet, tűzvész

Társadalmi címkék

Politika, pártpolitika,
Ünneplés,
Szocializmus,
Diktatúra,
Személyi kultusz,
Deheroizálás

Vélemény, hozzászólás?