Mérnök úr vagyok
Magyar hangjáték
Összefoglalás
A „mérnök úr” meséli el karriertörténetét egy szocialista üzemben, kapcsolatát a munkásokkal, felsővezetőkkel, beavatva gondolataiba, ahol a munkásokkal, üzemi munkaszervezéssel, kritikus helyzetekkel kapcsolatos konfliktusairól, gondjairól beszél, közben nem feledkezve meg a szocialista személeletre nevelésről. Fő kérdése: mi a munkahelyi vezető feladata, hogyan tudna igazságos maradni a felügyelete alá tartozó szakmunkásokkal.
Érdemes lehet összevetni Haraszti Miklós Darabbér c. könyvével, mely pont ekkor született, de a rendőrség még kézirat korában lefoglalta, és csak szamizdatként jelenhetett meg külföldön; vagy Szentjóby Tamás Kentaur című, szintén ekkor készült (1973-75) filmjével, melyet szintén bemutatása előtt betiltottak.
Színlap
Erdélyi Sándor rádiójátéka
Dramaturg: Nyerges András
Rendező: Bozó László
Szereposztás: Mérnök – Sinkó László; Igazgató – Kállai Ferenc
Főmérnök – Agárdy Gábor
Művezető – Deák Sándor
Gádor – Horváth Sándor
Stadler – Szirtes Ádám
Lakatos – Koncz Gábor
Zsuzsa – Béres Ilona
Doktornő – Bánki Zsuzsa
Tarnóczy – Ráday Imre
Vecsési – Molnár Tibor
Professzor – Velenczey István
Kemény – Dávid Kiss Ferenc
Veres – Kálmán György
Km. Csűrös Karola, Deák B. Ferenc, Gelley Kornél, Gurnik Ilona, Iszóf Vilmos, Nagy István, Pártos Erzsi, Pogány Margit, Szatmári István, Szekeres Ilona, Tándor Lajos, Zách János
Közreműködik: a Bergendi-együttes
Zenei mts Horkai Rózsa
Rendező mtsa – Bán Zoltán, Ószer Imre
Hangtechnikus: Stuhl Béláné, Kiss László
Hossz: 68 perc
Felv. 1971. jún. 22.
1972. február 2. 19.32, Urh
1972. feb. 12. 10.05 K
1972. júl. 28. 20. 28 P
1980. jan. 26. 18.45 K
Forrás: Rádió- és Televízió Újság; Kiegészítésként Magyar Rádió műsorboríték vagy a hangjáték konferálása
Hasonló rádiójátékok*
- Allahnak száz neve van (1963)
- Tatai bányászok (1951)
- Kacsasült délelőtt tízkor (1975)
- Az ítéletet végrehajtották (2025)
- Hazalátogató (1983)
- Minden perc csoda (1971)
- Tizenhét hattyúk (1988)
- Varázsos évek pórázon (1997)
- Amerikai Komédia (1948)
- Karhan köszörűs brigádja (1951)
- Félkész gyár (1974)
- Húszmillió munkaóra (1951)
- Tavasz Szákenben (1951)
- Ki a legény a gáton? (1951)
- Egy utas lemarad (1970)
- Hatalmas erő (1951)
- Hazalátogató (1983)
- Éjszaka, köd (1992)
- Tüzet viszek (1975)
- Archív rétegek (1997)
- Élményközvetítés (1973)
- Anyám könnyű álmot ígér (1971)
- Szabadnak lenni mit jelent? (2011)
- „A radikál magyar hölgyek” (1999)
- Forgatókönyv (1987)
- Statisztika (1964)
- Húsz óra (1983)
- Édes Anna (1965)
- Magnificat (1970)
- A bizalmi ember (1994)
- A tékozló ország (1972)
- Angyal István kihallgatása (2007)
AI-besorolás
Az aktuális hangjáték AI által kinyert kategóriái és kulcsszavai.
AI saját kategóriák (*)
- Műfaji kategóriák*
- társadalmi példázat/parabola társadalmi dráma lélektani dráma
- Hangulat*
- moralizáló üzemi szocialista önvizsgáló vezetői
- Téma*
- társadalmi kritika és egyenlőtlenség munkahely és hivatás erkölcsi döntés és felelősség belső szabadság és önismeret bűntudat és lelkiismeret
- Összekötő műfaj*
- Munkahelyi és termelési moralitás
AI kulcsszavak
Tengelyprofil
| Szerző: | ||
|---|---|---|
| Rendező: | ||
| Dramaturg: | ||
| Színészek: (25 fő, átl. 47 év) | ||
| Technikai munkatárs: | ||
| Korhatár (ifjúságvédelmi) | Mindenkinek | |
| Kézi besorolás | AI kategorizálás | |
|---|---|---|
| Játékidő | 68 perc | |
| Bemutató dátuma | 1972. február 12. | |
| Rádiós műfaji besorolás |
Hangjáték Eredeti hangjáték |
|
| Szemléletmód, alműfaj, tematika |
Moralizáló-filozófikus Példázat Szocialista |
|
| Régió | Magyarország (közrádió) | |
| Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve |
Magyar Rádió |
|
| Nyomtatott megjelenés | Dorogi Zsigmond – Lékay Ottó – Major Anna (szerk.): Párbeszéd egy boldog asszonnyal. Hangjátékok, novellák, beszélgetések. Táncsics, Budapest, 1976 | |
| Kézirat vagy gépirat | OSZK Színháztörténeti Tár MM 7600 | |
| Szövegforma | DIalógus | |
| Előforduló releváns játékterek | Gyár/üzem |
|
| Releváns földrajzi régió | Város |
|
| Időszinkronitás | Szinkron |
|
| Megidézett kor (magyar) | 1959-1989 Kádár-korszak |
|
| Történetszál | Hálózattörténet |
|
| Narratíva/konfliktustípus | Élettörténet, Szenvedéstörténet |
|
| Címkék |
szocializmus, munkások, üzem, |
|
| Társadalmi címkék |
Munkások helyzete, munkahelyi vezető, felelősség, szakmunkás, üzemi munka, munkahelyi konfliktusok |
|
| Történet időtartama | Több évtized |
|
| Cselekmény kronológiája | Kronologikus, Flashback | |
| Felvétel helye | Stúdió | |
| Nyelvezet | Köznyelv | |
| Főbb szereplőviszonyok | Munkakapcsolat |
|
| Releváns társadalmi/kulturális/gazdasági/politikai - poszt/hivatás/tevékenység | Munkás, Nem felsővezető mérnök/műszaki szakember |
|
| Releváns státuszváltozás és életesemény | Erkölcsi felemelkedés (jellemfejlődés - pozitiv) | |
| Főszereplők releváns kora | Középkorú | |
| Narrátor | Férfi narrátor, Szereplő | |
| Narráció helye | Szakaszos | |
| Párbeszédek jellege | Férfi-férfi | |
| Zenei jellemzők | Háttérzene, Diegetikus - a szereplők zenélnek | |
| Dramaturgiai egyéb adatok | Filmszerű | |
| Zenei tipológia | Rock/beat, Folklór, Egyedi énekhang | |
| Kódolás kész? | Kész |
A táblázat adatainak és az Összefoglalás résznek a hivatkozása: Hargitai, H., Gács, A., Hirsch, T., & Szilágyi-Gál, M. (2025). A magyar nyelvű rádiójátékok történetének feltárása adatalapú eszközökkel. Jel-Kép: Kommunikáció, Közvélemény, Média, (4), 48–64. https://doi.org/10.20520/JEL-KEP.2025.4.49
Létrehozva: 2021. 09. 29.; Revíziók: 2023. 07. 19.; 2023. 08. 03.; 2023. 10. 01.; 2025. 01. 13.; 2026. 05. 26.
A bemutató idején az intézmény neve: Magyar Rádió és Televízió (MRT)
Ekkor a rádió és osztályainak irányítói:
- Elnök: Tömpe István (1962-1974);
- Dramaturgia főrendező: Cserés Miklós (1958-1981) | Bozó László (1971-1979); Forrás
- Falurádió: Simon Ferenc (1967-1988);
- Ifjúsági Osztály: Faggyas Sándor (1968-1979); Forrás
- Irodalmi Főosztály: Zentai János (1963-1973);
- Szórakoztató Osztály: Bozó László (1971-1979); Forrás
Az adatokban ellentmondások előfordulhatnak a források bizonytalansága miatt.






















