Hatalmas erő

Borisz Romasov színművének rádióváltozata

Rendezte Várkonyi Zoltán

Személyek:

Pavel Lavrov, a biológia professzora – Újlaki László;

Klavdija, a felesége, sebész – Sulyok Mária;

Ljubasa, a lányuk, balettnövendék – Ferrari Violetta;

Viktor, a fiuk, őrmester – Somogyvári Rudolf;

Darja Vasziljevna, a professzor anyja – Pártos Fruzsi;

Abaludze bécsi, öreg grúz akadémikus – Rátkai Márton;

Miljagin, a biológiai intézet igazgatója – Tapolczay Gyula;

Jevdokija, a felesége – Orsolya Erzsi;

Osztroumov – Somló István;

Rubljov, morganista tudós – Mányai Lajos;

Medincev kutató munkatárs – Velenczei István;

Irina, Lavrov munkatársa – Kiss Anikó;

Pirogin – Táray Ferenc;

Zvercov, egy tyúkfarm vezetője – Juhász József;

A jubileumi ünnepség elnöke – Bárdi Ödön;

Intézeti altiszt – Siménfalvi Sándor;

Beszélő – Lukács Margit.

1951. május 27.Kossuth 20:20 (60 perc)

1952. január 27. Kossuth 20:20

Szintén 1951-ben jelent meg szovjet film formátumban is.

A Szabad Európa Rádió Hungarian Monitoring műsorlejegyzése:

„A darab hőse Labrev professzor, aki egy új csirketípust akar kitenyészteni a micsurini elvek alapján. Kísérletei eddig még nem sikerültek. Csüggedésében felesége, Klára asszony a támasza, aki híres sebész – két évet volt a fronton. A darab a háború utáni évben játszódik.

Első kép: Labrev professzor lakása.
Ragyogó júniusi reggel. Csak a professzor anyja és a leánya vannak otthon. A leány, Ljubasa, vizsgára készül a balettiskolában. Klára a klinikán van, a fiú, Mityuska, épp most érkezett meg katonaként. Csengetnek: Abuladze bácsi érkezik repülővel Grúziából – olvassák a táviratot.

Ljubasa Puskint olvas fel a nagymamának, majd hirtelen felugrik és elszalad, mert lekési a vizsgát. Klára asszony is megérkezik, és egyedül szeretne maradni a szobájában pihenni. Anyját faggatja, hogy valóban megöregedett-e már, mert ma az altiszt azt mondta neki a klinikán, hogy „elmúlt felette az idő.”

Labrev professzor is megjön az intézetből. Elmeséli, mekkora meglepetés érte, amikor a Lovarda tájékán egy autóból egy fess katona ugrott a nyakába: alig ismerte meg a fiát, Mityuskát, aki most újra meg akart ismerkedni Leningráddal.

Klára: Nekem is ismeretlen már. Csak két hete vetettem le az egyenruhát, és szinte feszengek a régi ruháimban.
Labrev: Sokat gondoltam rád, Klára. Mindig csak rád gondoltam.
Klára: Azt akarod mondani, hogy csak rám gondoltál, semmi másra? Pedig az élet sokkal bonyolultabb. Huszonöt éve vagyok a feleséged… A fronton több mint kétezer operációt végeztem…
Labrev: Én sokat kínlódtam az utolsó évben. Sok a meg nem értés körülöttem, de közben mégis rengeteget megértettem. Azt is, hogyan lehettem én, a szakácsnő fia, mégis tudós. A Komszomol nevelésének köszönhetem. A párt segített. Azóta mintha újjászülettem volna, és sokkal igényesebb lettem, mint azelőtt.
Klára: Én is igényesebb lettem. Megértettem, hogy az igazi munka az, ha teljesen átadjuk magunkat annak, amit csinálunk. Sokat dolgoztam a fronton, de vágyódtam a családom után: Ljubasa és Mityuska után… Mi újság az intézetben?
Labrev: Sok a nehézség. (Hevesen, szinte szavalva) Új csirketípust akarok kitenyészteni, hogy nagyobb tojástermelést érjünk el. Be akarom bizonyítani, hogy Micsurinnak az örökléstanban is igaza van! Rengeteg rész-eredményt elértem már, nagyon érdekes dolgokat. Sok mindent közöltem is, angolra is lefordították.
Klára: Csak vigyázz, el ne lopják az eredményeidet…

Megérkezik Abuladze bácsi Grúziából. A professzor eredetileg a pályaudvaron várta, nem is sejtette, hogy repülőgépen jön. Megállapítják, hogy Abuladze bácsi semmit sem változott, ugyanolyan, mint egy öreg sas.

Labrev: Parancsolj egy jó kövér szivart!
Abuladze: Nem akarok megöregedni. Meghajlásról meg szó sem lehet. Azt hallottam, a túlvilágon nincs semmi szívderítő, én pedig nem szeretek unatkozni.
Labrev: Olvastad Klára tanulmányát a szívbe került idegentestek eltávolításáról?
Abuladze: Olvastam, és büszke vagyok rá – mint professzora és mint keresztapja.

Megérkezik Mityuska is, nagy ováció, ölelkezés.

Klára: Tudjátok, mit írt nekem egyszer a frontról? „Bárcsak egyik szememmel láthatnálak néha…”

Abuladze bácsit elvezetik a szobájába pihenni.

Másnap az intézetben: Fehér falak, néma laboratóriumok. Mindenki tisztelettel köszönti Labrev professzort, de ő már örül, amikor elhalad Miljagin igazgató mellett. Csak a saját kutatóintézetében érzi igazán jól magát, ott lelkes szeretet övezi.

Irina, a fiatal laboránsnő fogadja:

Irina: Megnéztük a tojásokat, sajnos nem termékenyültek meg.
Labrev: Megint semmi… De tudom, hogy jó úton járunk. Nem hagyjuk abba!
Irina: Járt itt Miljagin igazgató úr, és felháborodottan mondta, hogy takarítsuk ki innen a csirkéket, mert úgyis hiábavaló ez a kísérlet – Amerikában sem sikerült.

Megérkezik V. elvtárs, akinek tyúkfarmja van. Hallott a professzor kutatásairól, és eljött, hogy segítsék egymást.

Labrev: A tudós mindig örül, ha az egyszerű emberek segítségére sietnek.
V. elvtárs (fényképeket mutat): Nézze, professzor elvtárs, a tyúkjaim teste jelentősen nagyobb, mint a másik fajtánál…

Ekkor jön Miljagin igazgató is, hogy üdvözölje Labrevot. Elmondja, mennyire kételkedik a kísérletek sikerében. Szerinte hiábavaló a természettel küzdeni, mert „úgy van jól, ahogy elrendeltetett”. Egyúttal hoz egy fiatalember doktori disszertációját, bírálatra. A szerző a főigazgató unokaöccse.

Miljagin: A disszertáció címe: Adalékok az ausztráliai légy szárnyának időszaki elszíneződéséhez.
Labrev: (felháborodva) Háromszáz oldalon át egy ilyen lényegtelen dologról!
Miljagin: Az a fontos, hogy lépést tartsunk a külfölddel. Egy amerikai professzor is azt mondta nekem, hogy a maga kísérlete képtelenség.

Labrev visszatér a laboratóriumába és újra kísérletezni kezd. Feszült hangulat. Egy vaskapocsban két tojás áll: az egyik tyúktojás, a másik pulykatojás. Mindkettő sterilizálva. A tyúktojásból kiszívják a fehérjét, és helyette egy nagy, kocka alakú szárnyasfehérjét fecskendeznek be. Ez idáig sosem sikerült, de Labrev szerint nem szabad feladni.

Labrev: Kérem az injekciós tűt!
(Részletesen elmagyarázza a kísérletet.)
Asszisztens (elragadtatva, halkan): Csodálatos…
Labrev: Most kikapcsolhatjuk a motort. Itt ez a tojás, betesszük a keltetőgépbe, és meglátjuk, mi lesz, ha kikel.

Közben Miljagin zárt ajtók mögött olvassa Labrev kritikáját a főigazgató unokaöccsének disszertációjáról, és nagyon dühös. Az unokaöcs is megjön, ő is felháborodik, és közli, hogy a nagybátyja kifogásolni fogja Labrev kísérleteinek „pazarlását”. Végső soron Miljagint, az igazgatót fogják felelőssé tenni.

Labrev személyesen is elmondja véleményét a disszertációról, és a szerzőt a „nyugati áltudomány szolgalelkű ügynökének” nevezi. Ezért Miljagin bosszúból áthelyezi Labrev munkatársait más osztályokra, és kilátásba helyezi, hogy leállíttatja a kísérleteket a minisztériumnál, mert „Amerikában már rég felhagytak ezzel”.

Labrev: Ez minket nem érdekel.
Miljagin: Én vagyok az igazgató, és le fogom állítani.
Labrev: Fellebbezni fogok a miniszteri döntés ellen.

Ekkor érkezik Abuladze:

Abuladze: Láttam a laboratóriumot, olyan, mint egy hatalmas tyúkketrec. Ezek a csirkék mosolyognak! Micsoda óriási kakas! De mondd, mi bajod van, Pavluzsa?
Labrev: Összevesztem Miljaginnal. Itthagyom az intézetet. Nem vagyok hajlandó a szovjet tudomány ellenségeivel vitatkozni.
Abuladze: Megfutamodsz? Azt hiszed, elég nekilendülni a munkának? Az utat is ki kell törni a szovjet tudomány számára! Törd át a közöny falát, és ne lógasd az orrod! Írj a központi titkárságnak, hogy küldjenek valakit megvizsgálni, jó úton jársz-e. A párt segíteni fog, meglátod!

Labrev valóban levelet ír a pártközpont titkárságára, de Miljagin is elküldi a saját jelentését.

Egy hét múlva, Miljagin az újonnan épült villájában vendégül hívja Labrevot és feleségét. Klára örül, hogy a férje elfogadta a meghívást. Megállapítják, hogy Miljagin villája valóságos amerikai „wigwam”-ra emlékeztet, és nem illik az orosz fenyők közé.

Miljagin (bókolva üdvözli Klára asszonyt): Örülök, hogy eljöttek!
(Miljagin házaspárja csak az amerikai dolgokért lelkesedik.)

Miljagin a nyugat-európai életstílusról áradozik, egy vígjátékról mesél, amelyben három generáción át mindig elválnak a házaspárok.

Labrev: Semmi okunk szégyenkezni a Nyugat előtt!

A vendégek korán távoznak, másnap ugyanis munkanap van.

Hazafelé Klára buzdítja a férjét:

Klára: Ne add fel a kísérleteket, bátran menj tovább! Én melletted vagyok.
Labrev: Milyen erős vagy te, Klára.
Klára: Ne törődj a Miljagin-félékkel!
Labrev: Ha a kísérletem most sem sikerül, elmegyek az intézetből. Álmodozó vagyok…
Klára: Nem vagy álmodozó. Csak többet vársz, mint mások. Tudod, mi ad nekem bátorságot és elszántságot? Az, hogy hatalmas erő él bennünk, szovjet emberekben, és ez benned is megvan. Nem hátrálsz meg, ugye, Pavel?
Labrev: Nem! Ez a hatalmas erő arra ösztönöz, hogy menjek az utamon előre, és ne törődjek az akadállyal.

Másnap hajnalban Labrev már az intézetben van. Minden csendes, csak a tyúkketrecekben ébredezik az élet. Belép a keltető helyiségbe: V. elvtárs és Irina egy-egy széken bóbiskolnak. Éjszaka az izgalomtól nem tudtak aludni, most jár le a tojások keltetési ideje. Feszült izgalom: időnként úgy tűnik, mintha a tojások mozognának.

Végül kihúzzák a keltetőgép fiókját:

Irina (felkiált): Labrev elvtárs, kikeltek a csibék!
Labrev (szinte szaval): A mi csibéink! Sikerült! Micsurin elmélete beigazolódott! Ez a szovjet csibe! Nézzék csak, milyen erős! Ez a kísérlet… a szovjet tudomány megint megelőzte a Nyugatot!

Ekkor belép a minisztériumi biztos, akit a vizsgálatra küldtek:

Biztos: Gratulálok! A vizsgálatot már be is fejeztem. Kísérletei eredményesnek bizonyultak.

Néhány nappal később az intézet jubileumi ülésén Labrev professzor előadást tart a kísérletei eredményeiről. Mindenki boldogan hallgatja, a családja is jelen van. Még Miljagin is kénytelen elismeréssel köszönteni a nagy tudóst.

Ám az ünnepi ülés végén a párttitkár közli Miljaginnal, hogy leváltják igazgatói posztjáról, mert nem a szovjet tudományt szolgálta. Labrev lesz az új igazgató.

(Diadalmas, ujjongó zene.)”