Gázrobbanás
Összefoglalás
„Mi most ki fogunk téged készíteni, kedves hallgató”. A rádió médiuma eljövetele után már minden lehetséges. Ez a civilizáció vége. A média kritikája. Álműsormegszakítás az álfikcióban. „Miket nem beszélnek az emberek megalapozatlanul…”
Eredetileg kvadró (talán a négy főszereplőre komponálva?), a Kísérleti Stúdió produkciója. Több évig nem kerülhetett adásba, végül dr. Ranschburg Jenő pszichológus kénytelen elmagyarázni az elejére felvett bevezetővel a hangjáték értelmét.
A Kaspar nyelvfilozófiai hatása jól érzékelhető benne.
Közvetlenül kiszól a hallgatóhoz és a hallgató valóságába is beleszól – aztán a színészek már a stúdióban vannak, ahol játszanak — és ugyanezek hirtelen már a fikcióban vannak – és a katasztrófa közben dalra fakadnak. Nem tudni, mit kell komolyan venni, és mi játék.
Színlap
Rádióterápia négy tételben
Írta: Kolin Péter
Szereplők: A perciz – Balázs Samu, A kedves – Esztergályos Cecília, A lírai – Orbán Tibor, a vagány – Székhelyi József
Zenei munkatárs: Kelemen László
Dramaturg: Mesterházi Márton
Rendező: Kőváry Katalin
https://archivum.mtva.hu/images/news/NEWS-VlE4Tk4zMmRYTlVPUlIyK3loOGlmYkFCcjdncCttRXZ4WWplNEQ3MzI2QT0
1976. január 11. vasárnap 11.16
| Szerző | |
|---|---|
| Rendező | |
| Színészek | |
| Dramaturgok | |
| Zenei szerkesztők | |
| Korhatár - edukációs skála | Not safe for work (NSFW) |
| Korhatár - Ifjúságvédelmi skála | Szülői felügyelettel |
| Korhatár rövid indoklása |
Még a felnőtteknek is Ranschburg Jenő kellett, hogy elmagyarázza, ez micsoda. Hangilag traumatizáló gyilkosság és katasztrófa is van „játszva”, mindenféle kontextus nélkül. Sok sikoltozás. |
| Rádiós műfaji besorolás |
Eredeti hangjáték |
|---|---|
| Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve |
Magyar Rádió Magyar Rádió Kísérleti Stúdió |
| Bemutató dátuma | 1976. január 11. |
| Játékidő | 41 perc |
| Időszinkronitás | Szinkron |
| Szemléletmód, alműfaj, tematika |
Groteszk Abszurd |
| Szövegforma | DIalógus |
| Történetszál | Hálózattörténet |
| Narratíva/konfliktustípus | Nem-narratív |
| Dramaturgiai egyéb adatok | Rádiószerű, Mediális önreflexió |
| Történet időtartama | Absztrakt idő |
| Felvétel helye | Stúdió |
| Effektek és technika | Párhuzamos szövegmondás |
| Narrátor | Férfi narrátor |
| Korhatár - edukációs skála | Not safe for work (NSFW) |
| Technikai adatok | Kvadró |
| Kódolás kész? | Kész |
| Kézirat vagy gépirat | OSZK Színháztörténeti Tár MM 7843 |
| Régió | Magyarország (közrádió) |
Kőváry Katalin
Balázs Samu (70)
Esztergályos Cecília (33)
Major Tamás (66)
Orbán Tibor (33)
Mesterházi Márton