chevron-downchevron-leftchevron-rightchevron-upquotesearch
Marsall László

Beszélj!

29 perc

1974. July 09. :

Magyar Rádió

Array

Marsall László hangjátéka

Összefoglalás

Ez a hangjáték szó szerint játék a hanggal, pontosabban a hangzó közegen át történő emberi kommunikációval, leginkább a beszéddel.
Miközben e kommunikációra, illetve annak hiányára, vagy annak kétségbeesett kísérleteire példákat hallunk, addig a tárgyilagos nyelvész, sokszor magába a szövegbe is belebeszélve, megmagyarázza e kommunikációs helyzetek sajátos természetét. A játék verbális vezérmotívuma amúgy a darab születésekor (1974) már halott Domján Edit színésznőtől származó felvételről sugárzott hangidézet: „Beszélj, beszélj!”. Ez épül be az elhidegült, egymás mellett elbeszélő házaspár teremtette élethelyzetbe, az emlékidéző, a magyarázkodó, a „visszabeszélő”, a felszólításra halandzsát generáló beszéd-szituációkba, illetve az azokból vett mintákba.
A nyelvész magyarázza mindezt, sőt, magára a „rádiójáték-helyzetre”, mint különleges kommunikációs pillanatra is reflektál – a hangjátékon belül.

Színlap

Marsall László hangjátéka

Közreműk.: Domján Edit hangfelvételről, dr. Antal László nyelvész és Csíkos Gábor

Dramaturg: Lóránd Lajos

1974. 07. 09. 22-30- 3. műsor:

1974. aug.1. péntek, 3. műsor 23:00 – 23:30

2002. nov. 12. P 21.04

2011. augusztus 20. 21:30, MR1 Kossuth Rádió



A NAVA oldalán közölt adatok a hangjátékról:
Marsall László hangjátéka
Közreműködik Domján Edit hangfelvételről, Dr. Antal László nyelvész
és Csíkos Gábor
Dramaturg: Lóránd Lajos
Rendező: Marsall László (1974)
(Gyártás: 1974-03-30 – Első adás: 1974-07-09_B – Ism.: 1974-08-12_B,
1974-09-16_B, 1986-08-01_B, 1993-11-03_B, 1995-08-08_B,
1998-11-04_P, 2002-11-12_P, 2002-12-23_B)


Ismétlések dátumai: 2011-04-03|2011-08-20|2018-11-03
NAVA ID-k: 1249924
Author
Director
Actors
Dramaturg
Age rating Ismeretterjesztő
Age Rating Szülői felügyelettel
Age rating justification

A darab bizonyos feltételek mellett – a komoly tudományos magyarázatokra figyelve, azokat elemezve – akár kommunikációelméleti szemléltetőanyagként is használható. Ugyanakkor kiskorú hallgató számára felnőtt segítség nélkül, mint zavaros, érthetetlen tartalom – kellemetlen lehet.

Státusz Önálló mű
Rádiós műfaji besorolás Eredeti hangjáték
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Magyar Rádió
Bemutató dátuma 1974. July 09. :
Ismétlések adatai

2011-04-03|2011-08-20|2018-11-03

Játékidő 29 perc
Szereposztás
Karakter Színész A karakter gyerek?
Domján Edit
Férfi Csíkos Gábor
Előforduló releváns játékterek Otthon, Nincs erre vonatkozó információ, Stúdió
Releváns földrajzi régió Nincs információ
Időszinkronitás Múlt, Szinkron, Absztrakt
Megidézett kor (magyar) Nem értelmezhető vagy nem magyar téma
Szemléletmód, alműfaj, tematika Abszurd, Tárgyilagos, Sci-fi
Szövegforma Többszereplős felolvasás
Történetszál Kapcsolattörténet
Narratíva/konfliktustípus Nem-narratív, Keresés, Küzdelem
Történet időtartama Absztrakt idő
Cselekmény kronológiája Nem meghatározható
Felvétel helye Stúdió
Effektek és technika Speciális effektek
Nyelvezet Köznyelv, Emelkedett stílus
Főbb szereplőviszonyok Nemek harca, Szerelmi/szexuális
Releváns társadalmi/kulturális/gazdasági/politikai - poszt/hivatás/tevékenység Tudós, Nincs rá utalás
Főszereplők releváns kora Középkorú
Narrátor Férfi narrátor, Szereplő
Narráció helye Szakaszos, Rezonőr
Zenei jellemzők Érzelmi, Háttérzene, Diegetikus mediális
Zenei tipológia Klasszikus zene, Elektronikus, szintetizátor, elektroakusztikus
Bemutató médium 3. műsor
Technikai adatok Nem tudjuk azonosítani
Megidézett kor (nemzetközi) 20. század
Címkék

Hang, Férfi, Nő, Szenvedély, Elidegenedés, Szerelem, Nyelv, Kommunikáció

Kódolás kész? Kész
Kapcsolódó rádiójátékok
Filter by
radioplay Post Page
Sort by

Beszéljünk semmit!

Beszéljünk semmit!letek Felolvassa: Lukács Sándor, Végvári Tamás

2

A világlecsó

Simonffy András ironikus játéka Technikai munkatársak: Dobó Kata

1

Miért tettem?

Borenich Péter dokumentumjátéka A megtörtént esemény szereplői: B

1

Köszönöm a beszélgetést! (II. Bajor Ludwiggal)

Alberto Arbasino valószínűleg hiteles riportja II. Bajor Lu

1

Leave a Reply

en_USENG