chevron-downchevron-leftchevron-rightchevron-upquotesearch
Szakonyi Károly

Verseny

19 perc

1973. June 11. :

Akció Feszültségkeltő Üldözés

Magyar Rádió

Array

Összefoglalás

Turbuly, az öreg tanár erdőben szedett gombával kedveskedik a benzinkutasnak, ahol találkozik az ismeretlen sofőrrel, aki útbaigazítást kér tőle, de mivel egy irányba mennek, inkább fölviszi az öreget a hegyre, ahol amúgy egy kápolnát akarna megvenni víkendháznak. Útközben a sofőr önző életfilozófiáját osztja meg a a tanárral, hangsúlyozva, hogy keményen küzdött és ügyeskedett világéletében, hiszen másképpen itt nem boldogul az ember. Talán ezért is dühíti, hogy a mögötte haladó erősebb és nagyobb Ford, amerikai utasaival, meg akarja előzni az ő roncsból felújított öreg Skodáját…

Színlap

Zsebrádiószínház
Szakonyi Károly hangjátéka
Rendező: Varga Géza
Szereplők:
Tubuly: Rajz János,

Férfi: Kállai Ferenc

Benzinkutas Basilides Zoltán

Amerikai – Zentay Ferenc

Motoros – Oszter Sándor

Km. Orczy Teréz, Szlonka Márta, Basilides Barna, Felvinczky Viktor, Karikás Sándor és Szoó György

Dramaturg: Kopányi György

1973. június 11., hétfő, Urh, 18:50 – 19:09 monó

1996.11.02. 14.40 Petőfi

2002. jún. 8.

„Az országúti benzinkútnál a szolid kocsik között feltűnik egy amerikai luxusautó. Már az első pillanatban felhívja magára a figyelmet, s csakhamar „üldözőbe veszi” egy haragos magyar, aki egyszerűen nem óhajtja tudomásul venni a két márka közötti különbséget. Előzni akar, mit sem törődve alkalmi utasával, az idős nyugdíjas tanárral, aki ezt az egész komédiát értetlenül, meghökkenve veszi tudomásul. Útközben sok minden kiderül a dühödt vezetőről, aki éppen egy kis falusi kápolnát készül megvásárolni, hogy szorosan együtt haladhasson a divattal”

A rádióújság szerint 1973-ban kvadró változat elkészítését is tervezték új szereposztással, erre utaló jel azonban nincs a műsorban (minden későbbi ennek az ismétlése).

A NAVA oldalán közölt adatok a hangjátékról:
Írta: Szakonyi Károly
Szereposztás:
Tubuly – Rajz János
Férfi – Kállai Ferenc
Benzinkutas – Basilides Zoltán
Amerikai – Zentay Ferenc
Motoros – Oszter Sándor
Közreműködött: Orczy Teréz, Szlonka Márta,
Basilides Barna, Felvinczy Viktor,
Karikás Sándor és Szoó György
Dramaturg: Kopányi György
Rendező: Varga Géza (1973)
(GYÁRT.DÁTUMA: 1973.03.16 – ELSÖ ADÁS: K 1973.06.11 – idöpont: 18.50
ISMÉTLÉSI DÁTUMA: 1973.06.18/K/11.00; 1973.08.25/B/18.10;
1973.10.09/K/11.40; 1974.05.25/K/10.05; 1987.04.13/B/20.20;
1991.05.13/P/09.03; 1994.09.15/P/13.10; 1996.11.02/P/14.40, 2002.06.08)

Ismétlések dátumai: 1974-05-25|2013-09-05|2018-03-26
NAVA ID-k: 1738322

Author
Director
Actors
Dramaturg
Age Rating Szülői felügyelettel
Age rating justification

A rádiójátékot nem gyerekközönségnek szánták, ugyanakkor szülői magyarázattal kiskorú is hallgathatja, anélkül, hogy szellemi-lelki fejlődését károsan befolyásolná.

Státusz Önálló mű
Rádiós műfaji besorolás Eredeti hangjáték, Hangjáték
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Magyar Rádió
Bemutató dátuma 1973. June 11. :
Ismétlések adatai

1974-05-25|2013-09-05|2018-03-26

Játékidő 19 perc
Eredeti korhatári besorolás Nem ismert
Szereposztás
Karakter Színész A karakter gyerek?
Tubuly Rajz János
Férfi Kállai Ferenc
Előforduló releváns játékterek Kereskedelmi egység/bolt, Jármű (űrhajó is), Köztér
Releváns földrajzi régió Vidék, Út(on) (a Földön)
Időszinkronitás Szinkron
Megidézett kor (magyar) 1959-1989 Kádár-korszak
Szemléletmód, alműfaj, tematika Tragikus, Tárgyilagos
Történetszál Kapcsolattörténet
Narratíva/konfliktustípus Küzdelem, Kaland(sor)
Dramaturgiai egyéb adatok Filmszerű
Történet időtartama Több perc
Cselekmény kronológiája Kronologikus
Felvétel helye Stúdió
Effektek és technika Mikrofonplánok
Nyelvezet Köznyelv, Idegen nyelv
Főbb szereplőviszonyok Magánéleti (nem szerelmi), Nemzedéki, Képességbeli
Releváns társadalmi/kulturális/gazdasági/politikai - poszt/hivatás/tevékenység Nyugdíjas, Pedagógus, Szolgáltatóipari alkalmazott
Releváns státuszváltozás és életesemény Folyamatos (bármelyik), Erkölcsi lelepleződés (negatív), Halál
Főszereplők releváns kora Középkorú, Idős
Narrátor Nincs
Narráció helye Nincs narrátor
Párbeszédek jellege Férfi-férfi
Zenei jellemzők Nincs zene
Bemutató médium Kossuth
Technikai adatok Nem tudjuk azonosítani
Megidézett kor (nemzetközi) 1970-1979 Hetvenes évek
Címkék

benzinkút, autó, erdő, természet, korrupció, gulyáskommunizmus, pénz

Társadalmi címkék

Értelmiség helyzete
Hiánygazdaság
Gazdasági fejlődés
Fogyasztás
Szocializmus
Kapitalizmus
Külföld helyzete
Vallás

Kódolás kész? Kész
Kapcsolódó rádiójátékok
Filter by
radioplay Post Page
Sort by

Hangversenyrendező

Sorozatcím: Az a boldogító (?) zene Epizódcím: A siker útjai

2

Őszi versenyek

Krúdy Gyula elbeszélését rádióra alkalmazta és rendezte: Török Tamás

2

Versenyfutás a hármas számhoz

1976. március 20. szombat 10:59-12:00 EZ IS, AZ IS Hámori

2

Szépségverseny

Balogh Elemér rádiójátéka Zenei munkatárs: Szendrői Sándor

2

Leave a Reply

en_USENG