Csütörtök esti epizód 🏆

Don Haworth hangjátéka

Fordította: Kada Júlia

Rendező: Pós Sándor

Dramaturg: Mesterházi Márton

Szereplők: Tom – Tordy Géza, Jerry – Papp Zoltán, Proctor – Kézdy György, Rose – Borbás Gabi

55 perc

1982. március 11., csütörtök, 19:15 Kossuth,

1986. február 28. 21:05 Petőfi

1996.12.08. 21.05 Kossuth

2005. dec. 22. B 10.05

Nívódíj 1982, a műfordításért és Kézd Györgynek a színészi teljesítményért; és a rendezésért; és Borbás Gabriella, Papp Zoltán és Tordy Géza: szerepéért. 

„Don Haworth: Csütörtök esti epizód

Írta: Mesterházi Márton

A szerző a magyar hallgatónak már bemutatkozott Ezen már nincs mit okoskodni című darabjával. A Csütörtök esti epizód az elejétől a végéig egy londoni, külvárosi kocsmában játszódik. Ezek az angol kocsmák (talán hallott róluk a Hallgató) mások, mint hazai megfelelőik – az sem biztos, hogy van hazai megfelelőjük. Ezek a londoni kocsmák, kellemes, tiszta, otthonos helyek; olyanok, ahová még a hagyományos angol (esetleg tory szavazó) háziasszony is nyugodtan elengedi a férjét olykor-olykor. A magas pulton dobozszerű fém vagy porcelán sörcsapoló-kézségek, melyeket díszes felirat vagy embléma jelzi, milyen sör remélhető belőlük. Mögöttük a hagyományos módon kerregő-csilingelő, netán elektronikusan pittyegő pénztárgép. Egy távolabbi, csöndes sarokban a telefon, mely bármikor a vendég rendelkezésére áll. És persze a zenegép, illetve a modernebb (mert a nosztalgiahullámban bízó) helyeken zongora. A hangjáték helyszíne efféle modernebb hely.
Egy csütörtök este nyolc óra körül – mikor a szokott agárverseny miatt még alig van forgalom – találkoznak itt a hangjáték szereplői: Rose, a csaposnő, Proctor úr, a törzsvendég, valamint Tom és Jerry, a közeli „kék” (azaz pornó) mozgóképszínház két tulajdonosa. Milyen emberek? Jellemezze őket, amit mondanak.
„Rose: (szelíden) Az emberek nem szeretik, ha felzaklatják őket, Mr. Proctor.
Proctor: Nem.
Rose: Ha mindig mindenről tudnánk, ami fenyeget, egy perc nyugtunk se volna.
Proctor: Nem.
Rose: Én sem akarok tudni róla. Anyámnak se mondtuk meg és boldogan élt, amíg az utolsó hetekben meg nem kezdődtek a fájdalmak…”
„Proctor : Miért ne lehetne a vetítőgépet egyes válogatott részeknél leállítani, és hagyni, hogy nyugodtan megeméssze az ember?
Rose: Minden film olyan hosszú volna, mint az Elfújta a szél.
Proctor: Én csak a kiemelkedő részekről beszélek, a felülmúlhatatlanul érzéki pillanatokról. Miért ne állíthatnánk le a vetítőgépet? A tévében meg tudják csinálni?
Rose: A tévében leállnak a felülmúlhatatlanul érzéki pillanatoknál?
Proctor: A futballmeccseken. De az elvet itt is alkalmazni lehetne.”
„Tom: Nézzétek, régóta ismerjük egymást, barátok vagyunk. Az előbb azt mondtam, kedvező ajánlatot tettek. Nem egészen így van. Mi nem kérünk többet a lehetséges legalacsonyabb árnál, de ők még annál is kevesebbért akarják megszerezni. Kis híján tönkrementünk, és ezt pők is nagyon jól tudják.
Proctor: (együttérzően) Fogalmam se volt…
Tom: Látszólag minden rendben van. Eszünk, fizetjük a béreket, fizetjük a számlákat..
Jerry: Legalábbis némelyiket.
Tom: látszólag van fogalmunk, de valójában az első perctől rosszul mentek a dolgok.
Rose: Vagyis?
Tom: Vagyis, Rose, elúszott a saját hatezer fontunk, meg az a hatezer is, amit Jerry mamájától kaptunk kölcsön.”
Mármost ezek az emberek – előbb Tom, majd a másik kettő – megtudják, hogy Jerry pár perce kellemetlen telefont kapott: ismeretlenek megfenyegették, hogy bombát helyeznek el a moziban.
Hőseink ismerve a világot, amelyben élnek, szilárdan meg vannak győződve róla, hogy ez beugratás. Vaklárma. Valami rohadt kellemetlenkedő.
Mégis erről beszélgetnek, vitatkoznak egész este.”