Jártunk a jövőben ★

Megírni egy maj kislány és egy mai kisfiú kalandos utazását a 200 év utáni jövőben, nem is olyan könynyű dolog. Ezt állapítottam meg, amikor nekikezdtem a munkának. De – aztán ment minden, mint a karikacsapás — attól kezdve, hogy ráálltam a megfelelő csatornára, Pontosan úgy, ahogyan a 200 év utáni emberek, akik a NON STOP VILÁGTÉVÉ 100 csatornája közül kiválasztják valamelyiket és aztán készülék — nélkül, csukott szemmel nézik a színes, háromdimenziós képet.
Csak azt sajnáltam, hogy nem volt televideográfom, mint jövőbeli — utódainknak, hogy kikereshessem a megfelelő lexikonból a megfelelő adatokat, illet e, hogy megnézzem a 200 év utáni világnak azt a pontját, amelyikre éppen kíváncsi vagyok a műsor miatt, amin dolgozom. Arról már nem is álmodtam, hogy magam is kipróbáljam az ion-hajtású szárnyat, a jövő helyi közlekedési eszközét és
elrepüljek valamelyik összkomfortos erdei lakba és résztvegyek a néhány perc alatt teljesen automatikusan elkészülő ebéden. Pedig már csak azért is szívesen megtettem volna; mert legalább egyszer szeretnék fürdeni a jövő fürdőszobájában, ahol se kád, se szappan, se mosdókagyló, hanem ahal baktériumok eszik meg a piszkot és ahol a semmiből tetszésszerinti ruha varázsolódik az ember testére. Közben pedig csendes beletörődéssel irigyeltem a jövő gyerekeit, akik Gyermekvárosban álmukban, minden nehézség nélkül szippantják fel a tudásanyagot és nappal játszva
tanulják meg alkalmazásának módjait. Nem is szólva a játékaikról: az elektronikus fociról, amelyben a babák a játékos gondolatának megfelelően rúgják a labdát, hogy csak egyet említsek a sok közül… A végén már nagyon szívesen cseréltem volna Katival és Pistivel, és a legkevésbé sem siettem volna, haza 1965-be, csak jóval később, akkor is csak azért, hogy beszámoljak kortársaimnak a tapasztaltakról.

(teknős)