A félhold tündöklése
Eredeti cím: Hunyadi - A félhold tündöklése
Magyar hangjáték
Összefoglalás
1444 eseményeit elbeszélő könyv. A fantasy és scifi regényeket író Bán 2008-tól kezdve kizárólag a Hunyadi c. sorozatán dolgozott, aminek 2023-ra már 15 kötete gyűlt össze. Az MTVA 2016-tól évente új sorozattal dolgozta fel a regényeket. Az MTVA műsorszerkesztői körében elért rendkívüli népszerűség nyomán végül 2025-ben moziváltozat is készült a sorozat alapján, Hunyadi címmel.
A rádiójáték a narrátorra épít, aki mögött érzelmes filmzenét hallhatunk. Néha dramatizált-effektelt mikrojelenetek szakítják meg a narrátort.
A rádióújságban a cím sem szerepel, csak annyi, hogy „Rádiószínház”
A főcímzene a Buda Folk Band Kövecses út című számának részlete.
Színlap
Bán Mór történelmi regényének rádióváltozata
Mesélő – Papp János
Hunyadi János – Borbviczki Ferenc
Hunyadi László – Lukács Dániel
Vitéz János – Ujréti László
Szilágyi Erzsébet – Kubik Anna
Szilágyi Mihály – Dengyel Iván
Tuz János – Krausz Gábor
Viola – Nyirkó Krisztina
Filipesi Albert – Gyöngyösi Zoltán
Bemondó: Szalóczi Pál
Felv. Bobák Bence
Zenei szerkesztő: Horváth János
R. mtsa: Szupper Edit
Rádióra alkalmazta és rendezte: Horváth Péter
A zeneszerző neve / zene forrása nem hangzik el.
A Duna Médiaszolgáltató Zrt megrendelésére készíttette az MTVA 2022-ben.
A műsorszolgáltató neve nincs közölve.
„Mivel Murát szultán birodalmát Hunyadi seregei alaposan megtépázták, s belső ellenségei is gyengítik, a szultán békét kíván kötni az ellene szent háborút hirdető nyugati hatalmakkal, elsősorban Magyarországgal.” (A 2. rész bevezetőjéből)
2023. január 10., K 21.05
Forrás: NAVA.hu; MTVA Hangarchívum
| Szerző: | ||
|---|---|---|
| Rendező: | ||
| Rádióra alkalmazó: | ||
| Színészek: (9 fő, átl. 68 év) | ||
| Zenei szerkesztő: | ||
| Kézi besorolás | AI kategorizálás | |
|---|---|---|
| Játékidő | 250 perc | |
| Bemutató dátuma | 2023. január 10. | |
| Rádiós műfaji besorolás |
Adaptáció |
|
| Szemléletmód, alműfaj, tematika |
Történelmi eseményjáték |
|
| Régió | Magyarország (közrádió) | |
| Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve |
MTVA |
|
| Nyomtatott megjelenés | ||
| Forrásmű címe | Hunyadi - A félhold tündöklése | |
| Forrásmű első megjelenésének éve | 2014 | |
| Forrásmű típusa | Regény | |
| Szövegforma | DIalógus | |
| Előforduló releváns játékterek | Politikai hatalmi központ (várkastély, minisztérium, pártiroda) |
|
| Időszinkronitás | Múlt |
|
| Megidézett kor (magyar) | 1387-1456 Zsigmond kora, Vegyes-házi uralkodók |
|
| Történetszál | Hálózattörténet |
|
| Narratíva/konfliktustípus | Küzdelem |
|
| Említések |
Hunyadi |
|
| Történet időtartama | Több hónap |
|
| Nyelvezet | Köznyelv | |
| Releváns társadalmi/kulturális/gazdasági/politikai - poszt/hivatás/tevékenység | Regionális vezető, hatalombirtokos, Ország vezetője |
|
| Zenei jellemzők | Főcímzene | |
| Zenei tipológia | Folklór |
A táblázat adatainak és az Összefoglalás résznek a hivatkozása: Hargitai, H., Gács, A., Hirsch, T., & Szilágyi-Gál, M. (2025). A magyar nyelvű rádiójátékok történetének feltárása adatalapú eszközökkel. Jel-Kép: Kommunikáció, Közvélemény, Média, (4), 48–64. https://doi.org/10.20520/JEL-KEP.2025.4.49
Létrehozva: 2023. 12. 26.; Revíziók: 2023. 12. 26.; 2025. 04. 20.
A bemutató idején az intézmény neve: MTVA
A bemutató idején az intézmény neve: Duna Médiaszolgáltató Zrt.
Ekkor a rádió és osztályainak irányítói:
- Elnök: Papp Dániel (2019-2025);
Az adatokban ellentmondások előfordulhatnak a források bizonytalansága miatt.






