Egy igaz ember

Rádiójáték Borisz Polevoj regényéből

Rendezte: Várkonyi Zoltán

Személyek:

Szerző – Szabó Sándor,

Mareszjev – Ladányi Ferenc,

Mihejla apó – Lehotay Árpád,

Szerényka – Kardos Jóska,

Fegyka – Fehéregyházi Tibor,

Vaszilij, sebész – Mányai Lajos,

Vorobjov – Somlay Artúr,

Klavdija, ápolónő – Tolnay Klári,

Zina – Örkényi Éva,

Katonaorvos – Tapolczay Gyula,

Fedotov őrnagy – Vándor József,

Ivanov ezrerdes – Bessenyei Ferenc,

Petrov – Darvas Iván,

Egy hang – Palitai István

1950. november 14. Kossuth 20:15 (75 perc)

1951. május 29. Kossuth 20:40

1952. február 18: Kossuth 20:45

A Szabad Európa Rádió Hungarian Monitoring összefoglalója: ”

Borisz Polejov színműve. A nagy honvédő háború egy hősi epizódja. Az író elmondja, hogyan közeledik céljához a hős és hogyan győzi le testi fogyatkozását, hogyan éri el célját.

Ujságíró:
Az arioni /?/ csata emlékezetes napjaiban pilótáink kilenc nap alatt 47 gépet lőttek le. Mint a Pravda tudósítóját repültem az ezredhez. Lakótársam a fedezékben Alexej Meresz iova kiváló repülő volt. Vidáman rám szegezte élénk fekete szemét.
„Nem szeretem, ha faggatnak, mi történt, hogyan történt” – mondta. De azért mégis hozzákezdte: 1941. decemberében remek vállalkozásban vettem részt. Utána eredtem három Junkersnek, egyet lelőttem. A második meg szökött, de az erdőn túl elértem, lángolva hullott le. Egyszer csak lőszer nélkül maradtam. A németek észrevették. Körülvettek, szorítottak, a saját repülőterükre akartak hajtani. Teljes gázt adtam, élve ne fogjanak el. Majdnem egérutat nyertem, a gépem azonban megrándult, mint egy eleven test. Aztán zuhant, sivítva. Nem emlékszem semmire, elvesztettem az eszméletemet.

A pilóta folytatja: Hogy meddig feküdtem ott eszméletlenül, nem tudom. Amiben felébredtem, első gondolatom ez volt: élek. Felkeltem, de alig tettem egy lépést, összeestem. A lábfejem szét volt roncsolva. Megfeszítettem minden akaraterőmet, irtózatos erőfeszítéssel vonszoltam magam. Az érintetlen hóban tétova nyom, mint a sebzett vadé. Hány napig barangoltam, nem tudom, éreztem, nem bírom tovább. Hát itt kell meghalnom? /bugás/ szovjet gép! /Ordítani kezd/ Csak az erdő felel. Nem hallja. Most már négykézláb mentem tovább. Lábaim nem bírták már. Már a kezemben se volt annyi erő, hogy kapaszkodjam. De karom, egész testem tovább dolgozott. Néha havat ettem. Aztán már csak vonszolódni tudtam kelet felé.

/Gyerekek találják meg. Az iratait kérik./

Az egyik gyerek segítségért szalad. Alexej megint elvesztette az eszméletét. Mikor magához tér, öreg ember szorgoskodik körülötte.
– A szovjet ember, barátocskám, mindent kibír.

x

Alexejt repülő bajtársai egy moszkvai kórházba szállítják.

x

/Harangszó/ Moszkva, helyőrségi kórház.
A kórház főorvosa hatalmas bajuszú öregember. Az ajtóban Alexej hordágyába botlik. Egy ápolónő jelenti, hogy az új beteg lába már üszkösödik, de a folyosón sincs már hely a betegeknek.
– És a 42-es terem? – kérdi a főorvos.
– Azt a SzU hőseinek kell fenntartani!
– Vigyétek azonnal a 42-esbe…

x

Alexej Mereszjev lábát amputálják, elkeseredésében szobatársa, a Varavjov ezred megbízott önt lelket beléje. Elmondja neki, hogy ismert embereket, akik nyomorékon is komoly társadalmi munkát, tudományos munkát végeztek. De Mereszjev hallani sem akar ilyesmiről, 6repülő. Erre Varavjov elmondja neki egy első világháborús orosz repülő esetét, aki fél lábbal is újra repülő lett és kiment a frontra. Másnap Mereszjev boldogan ébred. Elhatározza, hogy ő is megpróbálja a lehetetlent.
Varavjov: Messze van még a háború vége, hol vadunk még Berlintől…
Mereszjev sok levelet kapott menyasszonyától, Olgától. Nem merte megírni neki, hogy amputálták.

x

Vaszilij Vasziljevics professzor hirtelen megöregedett. Hírt kapott, hogy a fia elesett. Az öreg orvost Varavjov, az ezred megbízott vigasztalja, és Sztálin példáját állítja eléje.

x

Varavjov meghal a kórházban. De Mereszjev már új erőre kap. Járni tanul a műlábbal.
– Még r e p ü l n i i s f o g o k…

x

Egy Moszkva melletti szanatóriumba kerül. Irtózatos erőfeszítéssel gyakorol tovább. Táncolni is megtanul a műlábbal. A felülvizsgáló orvos el sem akarja neki hinni, hogy amputált, engedélyt ad, hogy visszatérhessen a frontra.

x

Az ezredese elfogadja, beosztást ad neki. 1942 nyara. A sztálingrádi csata folyik. Meresztov újabb hőstetteket visz végbe, egy ütközetben majdnem eltűnik, mert bajtársát akarja megmenteni, de mindketten szerencsésen visszatérnek. Az ezredes ezzel fogadja:
– Most már beválthatom, hogy mikor ideküldték, nem hittem, hogy repülni tud. De most már látom, ilyen embereket nevel a mi édesanyánk, a Szovjetunió!

Harci feladatának hősi teljesítéséért a Szovjetunió hőse címmel és az aranyéremmel tüntették ki.

x

Riporter: Meresztov itt ül velem szemben, kihúzza magát. Ha tűnődöm, annak az egyszerű szovjet embernek a hőstettét a hitleri fasiszták nem értették meg, és a mai napig sem tudják megérteni azok, akik hajlamosak elfeledni a történelem tanítását.

/Vége/”

Korabeli ajánlószöveg