K.J. életei és halála

Tagadhatatlan, az újságíró bizonyos értelemben és mértékben felelős riportalanyainak sorsáért, életéért. Ezzel pályám első percétől fogva számoltam. Viszont az talán ha évszázadonként egyszer fordul elő, hogy a toll munkását felelőssé tegyék valamelyik riportja szereplőjének haláláért. Velem ez történt.

Mit tagadjam, az idegösszeomláshoz közeli lelkiállapotba taszított egy telefon, mellyel tőlem kérték számon Kovács János halálát… Ez a sokkhatás késztetett arra, hogy utánajárjak, miért is tartotta folytathatatlannak egy fiatal férfi az életét. Mivel sorsának szociológiai és érzelmi motivációi is fontosak voltak számomra, túl kellett mennem azon, ameddig a rendőrségi nyomozás egy öngyilkosság indítékainak föltárásában elmegy. Hetekig szorongva és dúlt lélekkel kerestem a választ a kérdésre, miért nem tudtuk megtartani magunk között azt a lényt, aki számomra is olyan kedves volt, s akiből megindítóan sugárzott felém a bizalom, a bátorodó remény és a szemérmes szeretet.

Előbb az Élet és Irodalom utolsó oldalán, riportban „írtam ki magamból” az ügyet. Később Kőszeghi Ábel dramaturgi türelme és konok biztatása vett rá, hogy az élő szereplőket hívjam mikrofon elé és keressünk választ K. J. titkára.

Amit most a közönség elé bocsátunk, nem hangjáték. Nem dokumentumdráma. Nélkülozi a tragikus összecsapásokat. Inkább csak tépelődés, melynek során megszólalnak egy tehetséges, ám útját vesztett ember életének olyan szereplői, akik szerették őt, de nem vállalhatták helyette az életben azt, amit mindenkinek magának kell vállalnia és megvalósítania.

Bajor Nagy Ernő