Sánta Ferenc

Húsz óra (1964)

160 perc

1964. április 08.

Adaptáció

Magyar Rádió

Folytatásos rádiójáték

Sánta Ferenc kisregényét rádióra alkalmazta és rendezte Cserés Miklós dr. Szerkesztő Dénes István

Balogh Antal – Ladányi Ferenc

Bözse, a felesége – Tolnay Klári

Anti, a fiuk – Sztankay István

Igazgató Jóska – Bessenyei Ferenc

Szabó – Avar István

Bohati – Bodor Tibor

Öreg Varga – Barsi Béla

Kocsmáros – Suka Sándor

Az író – Szabó Gyula

1964. április 8., K 21.11-21.50 I rész — összesen IX részes

Sánta Ferenc nagy feltűnést keltő regénye (Húsz órás riport) múlt év őszén jelent meg a Kortárs c. folyóiratban. Olvasói, kritikusai azóta a modern magyar regény jellegzetes, úttörő típusát üdvözlik benne. (…)

A 60-as évek elején, egy nyári reggelen 7 órakor indul el az író visszafelé, a múltba, 1956 mélyébe, hogy megvallhassa e rendkívüli történet szereplőit és szemtanúit, s megtudja: hogyan állhatott elő ez a tragikus szituáció? A folytatásos játék mindegyik száma egy-egy koronatanú monodrámája. Ez önvallomások a jelen és a félmúlt szférájában játszódnak le. A társadalmi valóság és a tudatvilág (az emlékezés) két skján szembesíti az író a szereplőik szubjektív igazságát (itt önmagában mindenkinek igaza van!) a kor valósága mélyén rejlő objektív igazsággal.(…)

Cserés Miklós dr.

Korabeli ajánlószöveg

Játékidő 160 perc
Bemutató dátuma 1964. április 08.
Rádiós műfaji besorolás Adaptáció
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Magyar Rádió
Forrásmű típusa Regény

Vélemény, hozzászólás?