Béres Attila

** Térerő **

Béres Attila hangjátéka

Összefoglalás

Ádám – konzervatív bölcsész (bár foglalkozására nincs egyértelmű utalás) szereti Évát, a kor pop-kulturális trendjeire és örökké bővülő fogyasztói lehetőségeire lelkesen nyitott leányzót. Éva eléri, hogy Ádám végre be tegye lábát egy mobiltelefont árusító üzletbe, ahol viszont csodálatos módon megnyeri a világ legfejlettebb telefonját, a Szolgáltató csúcskészülékét és a vele járó extra jutalmakat is, föltéve, ha részvételt vállal egy örökös telefon-készültséggel járó globális versengésben. Ádám – Éva kedvéért – igent mond a kihívásra, nem tudva mire vállalkozik. A sátáni verseny viszont nem csupán testestől-lelkestől beszippantja, bezárva egy piacot és szórakoztatóipart felügyelő okos gépek ellenőrizte virtuális börtönbe, de még az Évával való kommunikációs kapcsolatot is éppen a túl tökéletes telefon és mindenről gondoskodó szolgáltatás teszi most már örökre elérhetetlenné számára…

A darab hangmontázsokkal, áldokumentarista reklámblokkokkal, egyéb disztópikus audio-média fantáziákkal – érdekes kísérlet, erős, hatásos közeghangulattal.

Színlap

Béres Attila hangjátéka

Km. a Színház- és Filmművészeti Egyetem III. éves hallgatói;

Ádám – Szőcs Artúr, Éva – Tompos Katalin, Eladó – Szemenyei János, a Fonavoice mobiltársaság hangjai: Balogh Anna, Fila Balázs, Holecskó Orsolya, Nádasi Veronika, Nagy Lóránt, Ömböli Pál, Pellar Anna, Posta Viktor, Szegő Adrienn, Zöld Csaba, reklámhangok: Kerényi Miklós, Wégner Judit, tévésztár: Dolhai Attila;

Felvételt készítette: Varga Károly, Maksay Helga;

Zenei szerkesztő: Gebauer Mária;

Rendező: Varsányi Anikó.

2004. 05. 03. 23.04-, Bartók 56 perc.

Prix Italia nevezés

A NAVA oldalán közölt adatok a hangjátékról:
Béres Attila hangjátéka
Közreműködnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem III. éves hallgatói:
Ádám – Szőcs Artúr, Éva – Tompos Katalin, Eladó – Szemenyei János
A Fonavoice mobiltársaság hangjai: Balogh Anna, Fila Balázs,
Holecskó Orsolya, Nádasi Veronika, Nagy Lóránt, Ömböli Pál, Peller
Anna, Posta Viktor, Szegő Adrienn, Zöld Csaba
Reklámhangok: Kerényi Miklós Máté, Wégner Judit
Tévésztár: Dolhai Attila
A felvételt Varga Károly és Maksay Helga készítette
A zenét Gebauer Mária állította össze
Rendező: Varsányi Anikó (2004)
A 2004. május 3-i B. adás ism.)

Ismétlések dátumai: 2010-10-10
NAVA ID-k: 1079690

Szerző
Rendező
Színészek
Szerkesztők
Gebauer Mária
Technikai munkatársak
Varga Károly
Korhatár - Ifjúságvédelmi skálaSzülői felügyelettel
Korhatár rövid indoklása

A disztópikus történet több pillanata (a látszat-halál, a telefon elásása) olyan epizódok, melyek együtt a történet baljós hangulatával gyerekhallgató számára igénylik a felnőtt értelmezést, magyarázatot.

Státusz Önálló mű
Rádiós műfaji besorolás Eredeti hangjáték
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Magyar Rádió
Bemutató dátuma 2004. május 03. 23:04
Ismétlések adatai

2010-10-10

Játékidő 56 perc
További szereplők

Ádám – Szőcs Artúr, Éva – Tompos Katalin, Eladó – Szemenyei János

a Fonavoice mobiltársaság hangjai: Balogh Anna, Fila Balázs, Holecskó Orsolya, Nádasi Veronika, Nagy Lóránt, Ömböli Pál, Pellar Anna, Posta Viktor, Szegő Adrienn, Zöld Csaba, reklámhangok: Kerényi Miklós, Wégner Judit, tévésztár: Dolhai Attila

Előforduló releváns játékterek Otthon, Kereskedelmi egység/bolt, Természeti objektum/karakteres tájforma (pl. barlang, sivatag)
Időszinkronitás Jövő, Szinkron
Megidézett kor (magyar) 1990-2010 Demokrácia kora, 2011- NER, Nem értelmezhető vagy nem magyar téma
Szemléletmód, alműfaj, tematika Tragikomikus
Moralizáló-filozófikus
Szatíra
Abszurd
Példázat
Utópia/disztópia
Szövegforma DIalógus
Történetszál Egyhősös történet, Kapcsolattörténet
Narratíva/konfliktustípus Küzdelem, Kaland(sor), Szenvedéstörténet, Átváltozás
Dramaturgiai egyéb adatok Filmszerű, Rádiószerű, Mediális önreflexió, Nyitott végű
Történet időtartama Több hónap
Cselekmény kronológiája Kronologikus, Párhuzamos
Felvétel helye Stúdió
Effektek és technika Speciális effektek, Mikrofonplánok, Belső monológ hanghatás, Párhuzamos szövegmondás
Nyelvezet Köznyelv, Argó/szleng
Főbb szereplőviszonyok Nemzedéki, Szerelmi/szexuális, Ontológiai-hierarchikus
Releváns társadalmi/kulturális/gazdasági/politikai - poszt/hivatás/tevékenység Kereskedő, vállalkozó, Művész vagy tömegszórakoztató-művész (író kivételével), Szolgáltatóipari alkalmazott, Mesterséges intelligencia
Releváns nem-emberi szereplők Tárgy, Nem ismert jellegű szereplő
Releváns státuszváltozás és életesemény Folyamatos (bármelyik), Fordulatszerű (bármelyik), Társadalmi lecsúszás, Lélektani összeroppanás, Bukás
Főszereplők releváns kora Fiatal
Narrátor Férfi narrátor, Szereplő
Narráció helye Szakaszos, Rezonőr
Párbeszédek jellege Férfi-férfi, Férfi-nő, Férfi belső monológ
Zenei jellemzők Háttérzene, Diegetikus mediális, Korhű
Zenei tipológia Elektronikus, szintetizátor, elektroakusztikus, Montázs
Bemutató médium Bartók
Megidézett kor (nemzetközi) 2000-2009 Kétezres évek, 2010-2019 Kétezertízes évek, 2020-2029 Kétezerhuszas évek, 2030 után, Kor nem értelmezhető
Címkék

reklám, manipuláció, vetélkedő, mobiltelefon, térerő, előfizetés, szerelem, mennyasszony

Társadalmi címkék

Oktatás, nevelés
Művelődés, kultúrpolitika
Értelmiség helyzete
Gazdasági fejlődés
Fogyasztás

Kódolás kész? Kész

Vélemény, hozzászólás?