Kedves Isten
Horváth Péter hangjátéka
Összefoglalás
A rádiójáték annyiban több, mint az egy évvel azelőtt megjelent könyv változat, hogy a hatvanas évek – talán a szerző emlékeiből elővett – zenei egyvelegét ömleszti, néha még az operett folytatja is a szerző-szereplő-rendező-narrátor olvasott szövegét, de van mindenféle korabeli sláger és kommunista kórusmű (himnusz, forradalmi dal) is az operettrészletek között – a zenei részletek jó hosszan szólnak, amik pedig a narrátor szövegei között vannak, amit időnként dramatizált pillanatfotók illetve monológok szakítanak meg.
Színlap
Horváth Péter hangjátéka
Szereposztás:
Én: Horváth Péter
Anya: Szirtes Ági
Apa: Székhelyi József
Öcsi: Bán János
Nővérke: Csorba Kata
Ügyelő: Kormos Gyula
Színész: Gazdag László
Ügyész: Mészáros Tamás
Hangmérnök: Dióssy Ákos
Zenei szerkesztő: Hortobágyi László
Rádióra alkalmazta és rendezte: Horváth Péter (2015)
A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. megrendelésére, az MTVA megbízásából készítette a Kaneta Produkció 2015-ben.
2016. március 28.
A NAVA oldalán közölt adatok a hangjátékról:
1
Horváth Péter hangjátéka
Szereposztás:
Én: Horváth Péter
Anya: Szirtes Ági
Apa: Székhelyi József
Öcsi: Bán János
Nővérke: Csorba Kata
Ügyelő: Kormos Gyula
Színész: Gazdag László
Ügyész: Mészáros Tamás
Hangmérnök: Dióssy Ákos
Zenei szerkesztő: Hortobágyi László
Rádióra alkalmazta és rendezte: Horváth Péter (2015)
A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. megrendelésére, az MTVA
megbízásából készítette a Kaneta Produkció 2015-ben.
(5/2. rész holnap 21.30)
(Felvétel: 2015.10.21.)
(Horváth Péter máj. 7-én 65 éves)
2
BEMUTATÓ
Horváth Péter hangjátéka
Szereposztás:
Én: Horváth Péter
Anya: Szirtes Ági
Laci: Rédei Roland
Ügyelő: Kormos Gyula
Hangmérnök: Dióssy Ákos
Zenei szerkesztő: Hortobágyi László
Rádióra alkalmazta és rendezte: Horváth Péter (2015)
A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. megrendelésére, az MTVA
megbízásából készítette a Kaneta Produkció 2015-ben.
(Felvétel: 2015.10.21.)
4
Szerkesztő: Tomka Tivadar
Kedves Isten – 5/4. rész
BEMUTATÓ
Horváth Péter hangjátéka
Szereposztás:
Én: Horváth Péter
Anya: Szirtes Ági
Apa: Székhelyi József
Fegyőr: Szívós László
Pap: Galkó Bence
Ügyvéd: Gömöri Krisztián
Hangmérnök: Dióssy Ákos
Zenei szerkesztő: Hortobágyi László
Rádióra alkalmazta és rendezte: Horváth Péter (2015)
A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. megrendelésére, az MTVA
megbízásából készítette a Kaneta Produkció 2015-ben.
(5/5. holnap 21.30)
(Felvétel: 2015.10.21.)
5
BEMUTATÓ
Horváth Péter hangjátéka
Szereposztás:
Én: Horváth Péter
Anya: Szirtes Ági
Apa: Székhelyi József
Öcsi: Bán János
Hangmérnök: Dióssy Ákos
Zenei szerkesztő: Hortobágyi László
Rádióra alkalmazta és rendezte: Horváth Péter (2015)
A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. megrendelésére, az MTVA
megbízásából készítette a Kaneta Produkció 2015-ben.
(Felvétel: 2015.10.21.)
Ismétlések dátumai: 2016-03-28
NAVA ID-k: 2425038 | 2425226 | 2425326 | 2425694
| Szerző | |
|---|---|
| Rendező | |
| Színészek | |
| Rádióra alkalmazók | |
| Zenei szerkesztők | |
| Technikai munkatársak | |
| Korhatár - Ifjúságvédelmi skála | Mindenkinek 16 - explicit |
| Rádiós műfaji besorolás |
Eredeti hangjáték |
|---|---|
| Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve |
Kaneta Produkció MTVA |
| Bemutató dátuma | 2016. március 16. |
| Ismétlések adatai |
2016-03-28 |
| Játékidő | 118 perc |
| Forrásmű első megjelenésének éve | 2012 |
| Forrásmű típusa | Regény |
| Szövegforma | DIalógus |
| Időszinkronitás | Múlt |
| Megidézett kor (magyar) | 1959-1989 Kádár-korszak |
| Párbeszédek jellege | Férfi belső monológ |
| Zenei jellemzők | Kiadott hangfelvétel |
| Dramaturgiai egyéb adatok | Rádiószerű |
| Zenei tipológia | Tánczene/popzene/esztrád/liftzene, Folklór, Korszakra utaló zene, Klasszikus zene |
| Régió | Magyarország (közrádió) |
Horváth Péter
Horváth Péter
Bán János (64)
Horváth Péter (65)