Gábor Miklós (77)

Egy csinos zseni

Magyar hangjáték

70 perc

1996. január 08.

(Legalább 3 ismétlés. Műsoron tartva 10 éven át)

Adaptáció
Felolvasás

Magyar Rádió

Korabeli ajánló

„Ez az én történetem, hisz történet ez, és nem is csak afféle belső, lelki történet, belekeveredtem én alaposan a világba, a világ dolgaiba, már azzal is, hogy színész lettem, hát még azzal, hogy politizálni kezdtem, gondolom, most, böngészve a naplómat, és újra megborzadva, nem műveltem-e szörnyűséget, hogy ezt írtam, naplót, naponta meggyilkolva, lemészárolva szinte az aznapot, a jelent és vele az emlékezés, az eszmélés lehetőségét is, eltékozoltam életem és emlékezetem, gondolom, néha rémülten, helyette itthagytam ezeket a papírlapokat, most aztán nem életemmel foglalkozom, hanem ezzel az írott szöveggel, úgy találkozom ifjúságommal, mintha poros fóliánsok közt kutatgatnék, pedáns szerzetesutánzat.”

Színlap

Gábor Miklós könyvéből Máté Gábor olvas fel részleteket

Írta: Gábor Miklós

felolvassa: Máté Gábor

Hangfelvételt készítette: Varga Károly, Vajda László

Szerkesztő-rendező: Zoltán Gábor

Hossz: 70 min

RTV újság 1996. 2. szám; 11. oldal

1996. január 8., B 22.50-0.25

1996. október 5., B 8.50

1999. augusztus 12., B 14.05

2003. május 6., Petőfi,  2.44 Éjszakai Rádiószínház 70 percben

2006. szeptember 10., 0.10

Forrás: Rádió- és Televízió Újság; Kiegészítésként Magyar Rádió műsorboríték vagy a hangjáték konferálása; További forrás a Magyar Rádió Irodalmi Osztályának ún. "Skontró" adatai

Szerző:
Rendező:
Színészek: (3 fő, átl. 57 év)
Szerkesztő:
Technikai munkatárs:
Kézi besorolás AI kategorizálás
Játékidő 70 perc
Bemutató dátuma 1996. január 08.
Rádiós műfaji besorolás Adaptáció
Felolvasás
Régió Magyarország (közrádió)
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Magyar Rádió
Forrásmű típusa Regény
Szövegforma Felolvasás

A bemutató idején az intézmény neve: Magyar Rádió (MR)

Ekkor a rádió és osztályainak irányítói:

  • Elnök: Szirányi János (1994-1996) | Hajdú István (1996-2000);
  • Dramaturgia főrendező: Varsányi Anikó (1994-2002);
  • Gyerekosztály / Gyermekstúdió: Varsányi Anikó (1978-1999);

Az adatokban ellentmondások előfordulhatnak a források bizonytalansága miatt.