🔈 Lepedőszárító

Fakó hangú nő, aki belül már mintha meghalt volna. Nem is a saját életét éli. Anyja másnak szánta, más munkára, más társnak, és minden úgy lett, ahogy az anya akarta. A hivatalban főnöke vele takarja sikkasztását – nem létező nevekre utaltat ki támogatást egy rendelőben – és mégis őt ítélik el. Szabadulása után munkát keres, de a kisvárosban senki sem akar egy sikkasztót alkalmazni.

A hangjáték a Családi körben sorozatban hangzott el, mely valós történeteken alapuló, de rádiójátékká átdolgozott „dokumentumjátékokat” mutatott be. Mándy Iván külön cikkben mutatta be, hogy hogyan kutatta ki dokumentumokból, vagy inkább hogy építtte újra fel a főszereplő nő történetét. A darab a dokumentumjáték egy sajátos értelmezése, különösen, hogy végül is nem derül ki, hogy mennyiben ha egyáltalán valóságon alapszik a darab. De végül is, az akarat nélkül sodródó nő életének bemutatása rádiójátékként is nagy erővel hat.

A rádiójáték a nő belső monológjára alapoz, amit életének egyes epizódjainak dramatizált bemutatása szakít meg. A nyitóképben a börtönből szabadulás napján vagyunk és egyszerre haladunk visszafelé és előre időben.

Híres emberek életéről bevett forgatókönyvírói módszer, hogy dramatizálják azt a dokumentumok alapján. Kisemberek életéről ritkaság, hogy életrajzi hangjátékot írnának. Itt nem annyira dokumentumjátékról van szó, hanem inkább az írói témakeresés egy módszeréről, ami azonban nem alkalmazza a rádiós dokumentumjáték eszköztárát. Vagy mégis, hiszen egyes jelenetek mintha rádióinterjúk lennének a szereplőkkel.

Írta: Mándy Iván
Szereplők:
Magda – Berek Kati, Anya – Bulla Elma, Láng János – Kálmán György, Fõnök – Pálos György, Kálmán – Somogyvári Rudolf, Igazgató – Simon György, Gondnok – Kaló Flórián, Ellenõr – Horváth Gyula, Fõnöknõ – Gurnik Ilona. Közremûködik: Balogh Emese, Demeter Hedvig, Galgóczy Imre, Hajnóczy Lívia, Hankó Elemér, Kőváry Vera, Nagy István, D. Nagy Erzsi, Pogány Margit, Tándor Lajos, Tompa László.
Szerkesztette: Ambrus Tibor.
Rendező: Bozó László (1966)

1966. június 26. K 15.00-16.00 CSALÁDI KÖRBEN

2003. márc. 22.

A NAVA oldalán közölt adatok a hangjátékról:
Írta: Mándy Iván
Szereplők: Berek Kati, Bulla Elma, Kálmán György, Pálos György és
Somogyváry Rudolf
Rendező: Bozó László (1966)
(Felv.: 1966.06.15. Ea.: 1966.06.26., Ism.: 1966.07.25.,
2002.07.31., 2003.03.22.)

Ismétlések dátumai: 2002-07-31|2003-03-22|2015-10-11
NAVA ID-k: 2349002

MÁNDY IVÁN: A dokumentumjátékról

Fáztam tőle, az biztos.
Dokumentumjáték? Ugyan, mi az?
Hiszen minden valamirevaló írás ad bizonyos dokumentumot egy emberi sorsról, hogy ezt a kissé nagyképű kifejezést használjam. Az adatszerűség pedig – gondoltam – ami feltárul, inkább csak terhelő. Az adatok elborítják a lényeget, éppen azt, amiről tulajdonképpen szó volt. Statisztika, jegyzőkönyv, hivatalos beszélgetések… Mindez nem tűnt túlságosan biztatónak.

Aztán valahogy megfordult az egész. Az írás lényegéhez éppen ez adta a legtöbbet. Statisztika, jegyzőkönyv, céduák, cetlik, hivatalil beszervezések… Ezekből merült fel egy ember alakja. Valahogy így lehetett leginkább körbejárni egy embert. És közben – ami talán a legizgalmasabb – régi jegyzőkönyvek, feljegyzések költészete nyílt meg előttem. Hivatal szobákban, kongó folyosókon elhangzott beszélgetésfoszlányok költészete. A száraz adatok megelevenedtek, és fölmerült egy iskola, egy otthon képe.Megszólaltak a szomszédok – a lépcsőházak, a körfolyosók kórusai, mint valaha a görög tragédiákban.

Statisztika és költészet.
Számomra ez jelenti a dokumentumtujátékot.

Egyébként az egész világon földfeztek a jegyzőkönyvek irodalmát. Nálunk erről kevés szó esik. Mármint a magunk jegyzőkönyv-dokumentum-irodalmáról. Pedig mióta elindult már ez a szociográfiai sorozat a rádióban! Hiába, szerények vagyunk, végtelenül szerények.

Egyébként a dokumentum-irodalomnak kiváló kerete a rádiójáték. Nem is kerete. Egyik nagy lehetősége.

Valaki mondja az életét, és közben egy-egy hangkép bevág, mint a reflektorfény. Idegen sorsokon keresztül világosodik meg életének néhány részlete. Megszólal a múltja, alakok merülnek fel, akikkel valaha találkozott.

Ötödik dokumentumjátékom a Lepedőszárító. Ebben is ezeket a lehetőségeket igyekeztem érvényesíteni.

A darabban egy asszony történetét ábrázoltam, aki sikkasztás miatt börtönbe kerül. Szabadulása után kezdődik az igazi kínlódás!

Ismertetésre nem vállalkozom. Inkább arról beszélek, hogy itt is, mint minden írásomban igyekszem a történet, az eset fölé kerülni.

Rosszmájú vagyok, válalom. De hadd mondjam el: érzésem szerint az új magyar prózának igen nagy veszélye, hogy gyakran megmarad az esténél…

Pedig a puszta adatokból ki kell bontani mindent, ami hozzátartozik valakinek az életéhez. Álmokat, vágyakat… Igen, igen, mindez nem mond ellent a dokumentumjellegniek.

Befejezésül még csak annyit: rendkívül gazdag, izgalmas a feljegyzések, céduák, cetlik irodalma.” (1966)