Éva (1961, Bozó)
Hungarian radio drama
Összefoglalás
Braun Éva kommunista aktivista élettörténete. A rádiójáték alaptörténete a nyilas rendszer börtönében kezdődik, ahol Éva a kivégzését várja és a cellában találkozik egy régi szerelmével, majd visszaemlékszik életútjára, amikor az érettségi után készült az életre, a karrierre, éles kontrasztban a börtönbéli önmagával, ahol a halálra készül. A börtön zárja keretbe a történetet is.
Original cast and credits (in Hungarian)
Bozó László ifjúsági rádiójátéka.
Eredeti dokumentumok és Kántor Zsuzsa regényének felhasználásával írta: Bozó László
Ifjúsági rádiójáték Braun Éva emlékére
Rendezte: dr. Cserés Miklós
Szereplők:
Éva – Berek Kati
Anya – Sulyok Mária
Apa – Zách János
Béla – Pálos György
Feri – Bay Gyula
Vera – Görög Mara
Cyrano – Harkányi Endre
Böllér – Nádai Pál
Morócz – Verebély Mihály
Nóra – Faragó Vera
Ilona – Temesi Hédi
Görög tanár – Árva János
Géza – Szigeti Géza
Sári – Ambrus Edit
Utcalány – Pádua Ildikó
Árpádsávos – Basilides Zoltán
Statiszták: Albert Zoltán, Bokics Béla, Bihar Sándor, Fábián Andor, Gyenei Jenő, Győri Gyula, Hargitai Károly, Kövér József, Kovácshegyi Kálmán, Lippai Ferenc, Dénes Krisztina, Illés Sarolta, Ledényi Sári, Almalinó Antónia, Somodi Júlia, Szőllősi Rózsi, Szabóné Sima Judit, Tapolcai Jolán
Dramaturg: Zala Zsuzsa
Rendező: Cserés Miklós dr.
Szerkesztő: Strausz Iméréné
Hangtechnikus: Szappanos Andrásné
Magnókezelő: Hámor János
1945. január huszonhatodika… A főváros pesti oldala már felszabadult. A havas utcákon hátizsákokat cipelő emberek barátaikat, hozzátartozóikat keresik, nem törődve a Buda felől hallatszó ágyúszóval. Mert Budán még a fasiszták az urak. A Vár pincéiben pedig azok raboskodnak, akik talán a legtöbbet tették azért, hogy a szabadság napja végre elérkezzék…
Hossza: 65 perc
1961. június 20. 17:34 (18.30) Kossuth Rádió
1962. október 6., P 17.03
1963. március 8., K 8.53
1969. január 25., P 14.08
Source: Rádió- és Televízió Újság; Kiegészítésként Magyar Rádió műsorboríték vagy a hangjáték konferálása
Hasonló rádiójátékok*
- Petőfi Mezőberényben (1954)
- A nápolyi nő (1996)
- Leszámolás (Lavrenyov) (1967)
- Kálmán alkonya (1996)
- Avar lovas-sír (1983)
- Az ítéletet végrehajtották (2025)
- Akit az istenek szeretnek (1983)
- Hollóasszony (2021)
- Arad, éjjel (2003)
- Széchenyi (1973)
- Üzenet az élőknek (1948)
- Hiva Oa istene (1970)
- Egy perc volt az életünk (1991)
- Kelepce (1992)
- Fekete tó, fekete ég (1967)
- Búcsú a csodáktól (1998)
- Leszámolás (Lavrenyov) (1967)
- Tíz nap, amely megrengette a világot (1957)
- A nápolyi nő (1996)
- Petőfi Mezőberényben (1954)
- Kálmán alkonya (1996)
- A prágai szerelmesek (1993)
- Az ITT titkos dokumentumai
- Leningrádi szimfónia (1981)
- Apáczai (2000)
- Az Arbat gyermekei (1988)
- Köszönjük, Mr. Bell! (1983)
- Theremin (2001)
- Boszniai arcok (2000)
- Halálra táncoltatott lány (1975)
- Finom kis tragédia (első változat) (1989)
- Petőfi Mezőberényben (1954)
AI-besorolás
Az aktuális hangjáték AI által kinyert kategóriái és kulcsszavai.
AI saját kategóriák (*)
- Műfaji kategóriák*
- életrajzi dráma életrajzi portré történelmi dráma szerelmi dráma
- Hangműfaj*
- eredeti hangjáték életrajzi hangjáték hangjáték/rádiójáték történelmi hangjáték lélektani hangjáték
- Téma*
- belső szabadság és önismeret idő, öregség és számvetés munkahely és hivatás szerelem és párkapcsolat gyász és veszteség politika és közélet közösségi normák és kirekesztés hűség és árulás
- Összekötő műfaj*
- Életrajzi és sorsportré
Tengelyprofil
| Author: | ||
|---|---|---|
| Director: | ||
| Dramaturge: | ||
| Actors: (18 fő, átl. 39 év) | ||
| Technical contributor: | ||
| Age rating (youth protection) | Szülői felügyelettel | |
| Reason for the age rating |
A nyilas börtönben játszódó párbeszédek, gondolatok kivégzésekről, halálról szólnak |
|
| Kézi besorolás | AI kategorizálás | |
|---|---|---|
| Játékidő | 65 minutes | |
| Bemutató dátuma | June 20, 1961 | |
| Rádiós műfaji besorolás |
Original radio drama |
|
| Szemléletmód, alműfaj, tematika |
Tragikus Történelmi eseményjáték Életrajz Szocialista |
|
| Régió | Magyarország (közrádió) | |
| Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve |
Magyar Rádió |
|
| Szövegforma | DIalógus | |
| Előforduló releváns játékterek | Büntető létesítmény /börtön |
|
| Releváns földrajzi régió | Város |
|
| Időszinkronitás | Múlt |
|
| Megidézett kor (magyar) | 1944-1945 Vészkorszak |
|
| Történetszál | Egyhősös történet |
|
| Narratíva/konfliktustípus | Élettörténet, Szenvedéstörténet |
|
| Történet időtartama | Több év |
|
| Cselekmény kronológiája | Flashback | |
| Felvétel helye | Stúdió | |
| Nyelvezet | Köznyelv | |
| Főbb szereplőviszonyok | Politikai, Szerelmi/szexuális |
|
| Releváns társadalmi/kulturális/gazdasági/politikai - poszt/hivatás/tevékenység | Diák |
|
| Releváns státuszváltozás és életesemény | Lélektani felemelkedés | |
| Főszereplők releváns kora | Fiatal | |
| Narrátor | Nincs | |
| Narráció helye | Nincs narrátor | |
| Párbeszédek jellege | Férfi-nő, Női belső monológ | |
| Kódolás kész? | Kész |
Citation for the table data and the Summary section: Hargitai, H., Gács, A., Hirsch, T., & Szilágyi-Gál, M. (2025). A magyar nyelvű rádiójátékok történetének feltárása adatalapú eszközökkel. Jel-Kép: Kommunikáció, Közvélemény, Média, (4), 48–64. https://doi.org/10.20520/JEL-KEP.2025.4.49
Létrehozva: 2021. 09. 29.; Revíziók: 2022. 07. 04.; 2023. 09. 22.; 2024. 09. 23.; 2024. 10. 16.
Name of the institution at the time of the premiere: Magyar Rádió és Televízió (MRT)
Radio and department leaders at that time:
- Elnök: Gács László (1958-1962);
- Dramaturgia főrendező: Cserés Miklós (1958-1981);
- Ifjúsági Osztály: Takács Ferenc (1961-1962);
The data may contain contradictions because the sources are uncertain.










