Hangjáték · 2026-10-26

Szeretet és tisztesség a gyerek-szülő kapcsolatban

drámatársadalmi

Fiú, anya és apa hosszan ülnek csendben az asztalnál (Sin, majka i otac sjede za stolom i dugo šute) — Horvát Rádió HRT 2026. ápr. 30.

Vannak kérdések, amiket nem lehet tisztességesen feltenni sem, mégis froclizzák vele az embert: elhúzná-e a váltókart a villamosnál, ha a szakadékba rohanó stb. stb. Melyik gyerek maradjon, ha csak egy maradhat, ez pont ilyen. Az ember nem akar válaszolni rá. Na de mégis. Hát hogy lehet erre egyáltalán választ várni? Pláne adni. A rádiójáték pont erről szól, hogy hogyan lehet.

A cím arra a csendre utalhat, amikor a fiú megtudja, melyiküket ítélte halálra a papa. A forgatókönyv szerint a jövőben vagyunk, amikor a szülőknek nyilatkozniuk kell, az atombombabiztos bunkerbe melyik gyerekük kerülhet - családonként csak egy. A valóságban azonban a nyilatkozat a szülők szívében születik, és már rég megszületett.

Adva van két testvér - a színpadi eredetiben többen is voltak -, az egyik a jó fiú, aki mindig csak ad a szülőknek, és a rossz fiú, aki mindig csak vesz. Innentől merő pszichológia: akibe többet fektettél, ahhoz jobban ragaszkodsz és kibe öltél volna több figyelmet, ha nem a - szerinted - rossz fiúba.

A darabról történő beszélgetés során a Prix Europa fesztiválon egy másik értelmezés is felmerült az alapszituációról: ahogy idősödnek, a szülők egyre inkább a gyerekeiktől függővé válnak. Azok, akik a gyerekeik minden mozdulatát kontrollálták, kamaszkortól egyre inkább elvesztik ezt a kontrollt, amíg a kocka végérvényesen átfordul. A szülő, aki életet adott, a disztópikus nyilatkozattal újra az élet ura lesz. Ebben az őrült körforgásban tekintsük előadásnak a gyerekek életét, és nézzük, melyik sikerült, melyiket tartjuk mi sikeresnek, és azt a változatot tartsuk meg. A szülők színikritikát mondanak, és mintegy rádiójáték-fesztiválon, csak egy darab győzhet. Végül is ők a szerzők, ők alakították a karaktert, vagy szerették volna legalábbis.

Én nem szeretem ezt az értelmezést, valószínűleg a zavarba ejtő igazsága miatt. A kontrollvesztés épp azt mondja, hogy a gyerek elérte a felnőttkort, és önállóvá vált, amilyenek a szülők is voltak egykor, mielőtt gyerekeikkel ezt a játékot elkezdték. A hatalmi játszma egy ideig tart közöttük, de nem lehet úgy kijönni belőle, hogy mindketten felnőttként tartják egymás kezét? A darab szerint nem lehet. Erőssége éppen az, hogy ezeket a kérdéseket felteszi: hogy is állunk a szeretettel. "Nem tisztességet, hanem szeretetet várunk a gyerektől" - valahogy így fogalmazza meg az egyik szülő a kritikáját a szülőket anyagilag mindenben támogató gyereknek. És ezt talán a másik irányban is el lehet mondani.

A Horvát Rádió a darabot egy tavaszi délutánon adta, ami már önmagában vitaindító volt: nem kellene korhatár egy ilyen darabra, ahol például arról tárgyalnak, hogy hogyan öljék meg a második helyre került gyereket. A rendező szerint nem. A hosszú párbeszédek, lassan bomló anyai monológokból kibontakozó darabban a gyerekek beleláthatnak a szülők legjobban elzárt saját gondolataiktól való félelmeikbe, amit egy ilyen teljesen lehetetlen nyomtatvány-rubrika hoz elő. De mielőtt szülőként beletörik az agyunk a feladatba, tegyük csak kölcsönösen korrektté a tesztet, és lássuk, ki jön ki nyertesen a pontozásból, mert a másik irányban egyenlőbbek a feltételek: mindig két szülő van, akiből választani lehet. Talán ez a válasz is már benne van a hangjátékban.

Hasonló darabok: Torinói ló, Brazil, Amikor a szél fúj

🎧 HRT – Hrvatski radio, Treći program

Szerző: Hargitai Henrik

AI-közreműködés — Kutatás: nem · Fogalmazás: nem · Ellenőrzés: nem.

← Vissza a hírfolyamhoz