Borbély Szilárd

** Az olaszliszkai **

Borbély Szilárd rádiójátéka

Összefoglalás

Öt évvel az olaszliszkai lincselés után sugározták ezt a hangjátékot a lincselésről, a meggyilkolt tanárról, a falu csodarabbijáról, roma közösségéről. A zsidó, cigány és magyar közösségeknek mind van panaszra okuk, meg is teszik: de élni kell és élni együtt kell, mert mindenkinek igaza van. Ezt az egymásba fonódott sors/talanság-közösséget zenéik illusztrálják. Mindez helyenként versben elbeszélve, zsidó imarészletekkel. A hangjáték hangjáték: eszköze a hang, emberi, gépi, atmoszféra, és zenei hangok egymásra rétegződésével bontja ki történetét — az utolsó évben, mielőtt – illusztrálva az elhangzottakat – a Fidesz megszűntette a Rádiószínház szerkesztőségét (az adás egy hónappal a szerkesztőség szélnek eresztése után hangzott el).

Színlap

Borbély Szilárd rádiójátéka

Szereplők: Áldozat – Hegedüs D. Géza, Kicsi lánya – Pap Lujza, Középső lánya – Molnár Mariann, Újságírók kara – Csőre Gábor, Rabbi – Dengyel Iván, Idegen turista – Venczel Vera, Falubeli – Derzsi János, Bíró – Tordy Géza, Ügyész – Rajhona Ádám, Vádlott – Ollé Erik, Rendőr – Telekes Péter, Egyik tettes – Varjú Kálmán, Másik tettes – Juhász István

A hangfelvételt készítette: Liszkai Károly

Zenéjét összeállította: Kakó Gyula

A rendező munkatársa: Kálmán János

Dramaturg: Orbán Eszter

Szerkesztő: Solténszky Tibor

Rendezte: Forgács Péter (2011)

2011. július 24. MR1 Kossuth Rádió,  (21:04) Éjszakai Rádiószínház

2016. február 28. Kossuth Rádió  01:03 Éjszakai Rádiószínház

A NAVA oldalán közölt adatok a hangjátékról:
Borbély Szilárd rádiójátéka Szereplők: Áldozat – Hegedüs D. Géza, Kicsi lánya – Pap Lujza, Középső lánya – Molnár Mariann, Újságírók kara – Csőre Gábor, Rabbi – Dengyel Iván, Idegen turista – Venczel Vera, Falubeli – Derzsi János, Bíró – Tordy Géza, Ügyész – Rajhona Ádám, Vádlott – Ollé Erik, Rendőr – Telekes Péter, Egyik tettes – Varjú Kálmán, Másik tettes – Juhász István A hangfelvételt Liszkai Károly készítette Zenéjét összeállította: Kakó Gyula A rendező munkatársa: Kálmán János Dramaturg: Orbán Eszter Szerkesztő: Solténszky Tibor Rendezte: Forgács Péter (Felvétel: 2011.07.15., – Első adás: 2011.07.24.)

Ismétlések dátumai: 2011-07-24|2016-02-28
NAVA ID-k: 2419588

Szerző
Rendező
Színészek
Dramaturgok
Szerkesztők
Zenei szerkesztők
Technikai munkatársak
Korhatár - edukációs skálaNot safe for work (NSFW)
Korhatár - Ifjúságvédelmi skála16 - téma
16 - explicit
Korhatár rövid indoklása

Egy lincselés az események fókuszpontja, aminek eredményét részletesen leírja a darab.

Rádiós műfaji besorolás Eredeti hangjáték
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Magyar Rádió
Bemutató dátuma 2011. július 15.
Ismétlések adatai

2011-07-24|2016-02-28

Játékidő 56 perc
Eredeti korhatári besorolás 18
Előforduló releváns játékterek Büntető létesítmény /börtön, Jármű (űrhajó is), Köztér, Szakrális tér
Releváns földrajzi régió Vidék, Út(on) (a Földön)
Időszinkronitás Szinkron
Megidézett kor (magyar) 1990-2010 Demokrácia kora
Szemléletmód, alműfaj, tematika Dráma
Moralizáló-filozófikus
True crime
Szövegforma DIalógus, Drámai költemény
Dramaturgiai egyéb adatok Rádiószerű, Erőszak, Mediális önreflexió
Történet időtartama Több évtized
Cselekmény kronológiája Csapongó
Felvétel helye Stúdió
Effektek és technika Speciális effektek, Mikrofonplánok, Térhatású, Belső monológ hanghatás, Párhuzamos szövegmondás, Tömeghang, Kórus, Háttér atmoszféra
Nyelvezet Köznyelv, Argó/szleng, Emelkedett stílus, Idegen nyelv
Főbb szereplőviszonyok Bűnügyi, Faji/nemzetiségi, Magánéleti (nem szerelmi), Nemzedéki
Releváns társadalmi/kulturális/gazdasági/politikai - poszt/hivatás/tevékenység Eltartott gyerek, Bűnöző, Járműn dolgozó, Pedagógus
Releváns státuszváltozás és életesemény Fordulatszerű (bármelyik), Halál
Főszereplők releváns kora Gyerek, Fiatal, Középkorú
Narrátor Nincs
Narráció helye Nincs narrátor
Párbeszédek jellege Férfi-férfi, Férfi-nő, Gyerek-felnőtt, Férfi monológ
Zenei jellemzők Átvezetőzene, Diegetikus mediális, Nemzetiségi
Zenei tipológia Folklór
Korhatár - edukációs skála Not safe for work (NSFW)
Címkék

Cigányok helyzete

Zsidók helyzete

Magyarok helyzete

Kódolás kész? Kész

Vélemény, hozzászólás?