Wolfgang Borchert

Az ajtón kívül

Kiemelkedő hangjáték
Szülői felügyelettel

Összefoglalás

  • A háború utáni hazatérés traumái, és a háborús felelősség keresése: vádirat azok ellen, akik a háborúba vitték a világot, de közben felszólítás arra is, hogy élni kell. A szerző kíméletlenül felelősségre von minden gyilkost: az ezredest, aki a parancsot adta és a kiskatonát is, aki végrehajtotta, sőt, a hazatérő nyomorékot is, aki valaki mástól vesz el, mert tőle is elvettek – ahogy írja, senki sem akarja meghallgatni a darabot, mert a vádirat mindenki ellen szól. Végső soron mindenki a maga tetteiért felel, ami elől nem menekülhet el sem a halálba, sem istenhez.

A fiatal német katona hazatér a háborúból. Nem azt találja, amire várt. Megölné magát, de az Elba kiveti. Találkozik az ezredessel és visszaadja neki a felelősséget. De mit kezdjen az életével? Mit kezdjen egy ember a második világháború után az élettel? Megszólal benne egy hang ami azt mondja, várja az élet. „Az emberek jók”. De hihető ez?

Álomszerű, rémálomszerű, haláltánc-szerű, párbeszédek vagy monológok arról, ami egy ember számára feldolgozhatatlan, pedig az ember hozta létre, a háború borzalmairól és hazugságairól, ahol a kisember viszi el, amit mások kiterveltek, akik becsukják az ajtajaikat „és most mi ott állunk az ajtón kívül”.

A darab 1946-ban íródott, a német rádiópremier 1947-es, a magyar 1975-ös.

Színlap

„Darab, amelyet semmiféle színház nem akar előadni, és semmiféle közönség nem akar megnézni.”

Wolfgang Borchert hangjátéka

Fordította: Szolcsányi Ferenc

Zenéjét szerezte: Tamássy Zdenkó
Beckmann – Mécs Károly, Egy lány – Pálos Zsuzsa, Egy férfi – Lőte Attila, Egy ezredesné – Ilosvay Katalin, A lányuk – Dániel Vali, A férje – Deák B. Ferenc, Egy kabaréigazgató – Ráday Imre, Kramerné – Pápay Erzsi, Az öregember („Isten”) – Kőmíves Sándor, A temetkezési vállalkozó – Agárdi Gábor, Egy utcaseprő – Bihari József, A másik – Sztankay István, Az Elba – Sulyok Mária

A dal zenéjét Tamássy Zdenkó szerezte

A rendező munkatársa: Stuhl Béláné, Troszt Margit
Váczi Györgyné, Breuer Ottó

Dramaturg: Major Anna

Rendezte: Barlay Gusztáv

1975. jan. 19. Kossuth 19:15 (134 perc)

1992. július 26. Bartók 21:45

2003. dec. 8. B. 14.05, 2 részben, 68+68p

Rádiós műfaji besorolás Eredeti hangjáték
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Magyar Rádió
Bemutató dátuma 1975. január 19.
Játékidő 134 perc
Előforduló releváns játékterek Otthon, Természeti objektum/karakteres tájforma (pl. barlang, sivatag), Köztér
Releváns földrajzi régió Város, Külföld
Időszinkronitás Múlt
Szemléletmód, alműfaj, tematika Dráma
Háborús
Nácizmus
Szövegforma DIalógus
Történetszál Egyhősös történet
Narratíva/konfliktustípus Keresés, Küzdelem, Szenvedéstörténet, Látogatás egy másik világban, Átváltozás
Dramaturgiai egyéb adatok Rádiószerű
Történet időtartama Absztrakt idő
Cselekmény kronológiája Nem meghatározható
Felvétel helye Stúdió
Nyelvezet Köznyelv
Főbb szereplőviszonyok Magánéleti (nem szerelmi), Munkakapcsolat
Releváns társadalmi/kulturális/gazdasági/politikai - poszt/hivatás/tevékenység Erőszakszerv tagja
Releváns nem-emberi szereplők Mitológiai-isteni-képzeletbeli lény, Megszemélyesített természeti jelenség, Halott emberi szereplő
Releváns státuszváltozás és életesemény Társadalmi lecsúszás, Lélektani felemelkedés, Lélektani összeroppanás, Erkölcsi lelepleződés (negatív)
Főszereplők releváns kora Fiatal, Kortalan
Narrátor Nincs
Narráció helye Nincs narrátor
Párbeszédek jellege Férfi-férfi, Férfi-nő, Férfi belső monológ, Férfi monológ
Zenei jellemzők Átvezetőzene
Zenei tipológia Egyéb szólóhangszer
Korhatár - edukációs skála Klasszikus
Megidézett kor (nemzetközi) 1945-1950 Második világháború utáni évek
Bemutató médium Kossuth
Forrásmű címe Draußen vor der Tür
Forrásmű első megjelenésének éve 1947
Forrásmű típusa Rádiójáték
Régió Magyarország (közrádió)