Makbegy

Barbara Garson szatírájának rádióváltozata.
Fordította: Orbán Ottó
Zenéjét szerezte Vujicsics Tihamér
Zenei rendező: Matz László
Rendező: Marton Frigyes
A szereposztásból
A prológot elmondja: Pálos György
Makbegy – Sinkovits Imre
Lady Makbegy – Mezei Mária
John Dunken Eddy – Darvas Iván
Róbert – Gábor Miklós
Ted – Kovács István
Melós boszorkány – Rajz János
Néger boszorkány – Somogyváry Rudolf
Beatnik boszorkány – Lőte Attila
Makbegy haverja – Agárdi Gábor
Toyash Fey-e – Balázs Samu
Warren Earl-je – Kemény László
Morse Wayn-je – Kovács Károly
Közreműködik az MRT szimfonikus zenekarának kamaraegyüttese
Dramaturg: Mesterházi Márton
A rádióváltozat zenéjét Vujicsics Tihamér szerezte
Rendező: Marton Frigyes.

1967. október 13. K 19.35-20.59 (tervezett, nem került adásba)

1968. június 10. K „A rádiószínház bemutatója” (Részletek) (tényleges)

1973. április 10., 3. m. 21.02

”Barbara Garson, a fiatal amerikai írónő színpadi pamfletjét 1967. január 19-én mutatta be egy New York-i színház. A Makbegy azóta vilgáhírűvé vált. (Az eredeti címe: Macbird, a Shakespeare-hős és a jelenlegi amerikai „első lady” nevéből; a magyar cím a „bird” – „madár” jelentésben rejlő humort használja ki.)
A cselekmény bravúrosan keveri a Macbeth elemeit és a közelmúlt amerikai eseményeit – de a cselekménynél végső soron érdekesebbek a gondolatok, melyeket Barbara Garson, a világosan látó, gondolkodó és ízig-vérig amerikai fiatal el akar mondani.
A Makbegy leleplező szatíra; egy szikrányi optimizmus sincs benne. Makbegy mániákus akarnok, gyilkos maffiavezér, koncepciója kimerül a leggiccsesebb amerikai kispolgári szólaok szajkózásában; Robert Dunken Eddy elvtelen, mindenkivel paktáló machiavellista, és a meggyilkolt John Dunken Eddy sem nemzeti hős, csak éppen több intelligenciával és ravaszsággal képviseli elődeinek és utódainak katasztrofális Amerika-mániáját.
És a három boszorkány, aki ezzel a vezetéssel szembeszegül? Az erőtlen beatnik hiába próbál bármi ellen tiltakozni; a jobboldali néger muzulmán legföljebb polgárháborúba sodorhatja az országot; az idejüket múlt szólamokat ismételgető szakszervezeti-munkásmozgalmi káder pedig már minden kapcsolatát elvesztette a tömegekkel, tehát ugyanolyan tehetetlen, mint boszorkány-társai. Az írónő nem lát olyan erőt a mai amerikai társadalomban, mely pozitív megoldását adhatná az amerikai problémáknak. De az új amerikai baloldal hitvallását világosan kimondja: a vietnami háború mocskos háború, az amerikai uralkodó osztály – függetlenül attól, milyen párt, milyen személyiség „fémjelzi” a vezetést – kül- és belpolitikában egyaránt csődöt jelent, és katasztrófába sodorja az országot.
A virtuóz verselésű Shakespeare-persziflázzsal és amerikai utalásokkal teli, különleges humorú szöveget Orbán Ottó fordította és – ha ez egyáltalán lehetséges – kitűnő fordítása egyenértékű az eredetivel. /Mesterházi Márton/

„A „Makbegy” bemutatója

1967. október 13-án este Barbara Garson Makbegy c. szatírájának konferálása helyett rövid közleményt olvasott fel a bemondó. A közlemény idézte a szerző jogi képviselőjének hivatalos levelét: „Tisztelt Uram! Sajnáltatól közlöm, hogy a Makbegy szerzőjének, Mrs. Garsonnak félelmei és utólagos megfontolásai támadtak azzal kapcsolatban, hogy darabját félremagyarázák Európában. Ezért a szerző letiltja a darabot.” A közlemény ezután kijelentette, hogy „a Rádiószínház nem mond le véglegesen a darab műsorra tűzéséről, és minden szükséges lépést megtesz, hogy bemutathassa”.

Kis híján nyolc hónap telt el azóta. A jogi kérdések tisztázódtak, a szerző engedélyezte darabja bemutatását. És a darab változatlanul aktuális, talán még nagyobb szükségünk van rá, mint annak idején: az amerikai politikai életben még jobban összekuszálódtak a frontok. Megölték Martin Luther Kinget, az erőszakmentes polgárjogi mozgalom vezetőjét… Johnson bejelentette, hogy korlátozza a Vietnami Demokratikus Köztársaság bombázását, kész a béketárgyalásokra, és nem jelölteti magát… Robert Kennedy viszont bejelentette, hogy részt vesz az elnökségért folyó választási küzdelemben.

Barbara Garson zsenialisan keserű szatírája tehát aktuális maradt, talán aktuálisabb, mint valaha. Főszereplői, Makbegy és Bobby Dunken Eddy változatlanul a porondon vannak. És a személyi mozzanatoknál sokkal fontosabb: változtatnak az amerikai társadalom alapvető értékelein, melyekre a shakeapeare-i Bolond módján oly biztos kézzel mutat rá Barbara Garson féktelenül mulatságos szatírája.

M. M.” (1968. június)

Mesterházi Mártron dramaturg írása:

Ekkor jött a hübrisz!

1966-ban elképesztő sikert aratott az Egyesült Államokban Barbara Garson MacBird c. szatirikus komédiája. A magánkiadáső könyvbúl kétszázezer példány fogyott l az 1967-es Ne York-i bemutatóig, utóbb világszerte kilencven további előadás és háromszázezer eladott példány következett.

A téma Kennedy elnök meggyilkolása (1963. november 22) . s az utána következő hihetetlen események és a bitrányos vizsgálat. A paródia alapja természetesen Shakespeare Macbeth-je (Bird azért, mert LB Johnson felesége a Lady Bird – katcabogár – becenevet viselte). MacBird tehát a gyilkos, Duncan Eddy az áldozat, a gérin vszbanya a Szervezett Melós, a Fekete Hatalom Négere és a Hippi.

Bolond komédia, de hihetetlenül mulatságos. OrbánOttó azon melegében lefordította, s a viszonylag lassú Európa Kiadó mellett  a gyorshírű Rádiószínháznak is benyújtotta. A Makbegy címet kapott darab csakugyan hamar eljutott a stúdióba: a szövegen nem kellett sokat dolgozni, az elfogadás napok kérdése volt.

A fölvétl remek hangulatban ment: Marton Frigyes (akit akkor még nem szédíttt magába akabaré) jó tempót diktált, és ügyelt a részletekre. Vujisics Tihamár közzenéin visítva nevettünk, a Makbegy kovbojjelmezben bulizik címűt ma i el tudom dúdolni, a parádés szereposztásból (bár emlékeznék mindenkire) kiemelkedett Sinkovits Imre.

Siker volt a szakmai meghallgatás, a produkciót a lehető legközelebbi csúcsidőre kitűzték. Ekkor jött a hübrisz.

Marton Frigyes elszántan törekedett a sikerre (a televízió milliomodik előfizetőjét ünnepelte, a rádiónak már jócskán volt kisebbségi érzése), és kitűnő szervező lévén a bemutató elé időzítve interjút adott az Esti Hírlapnak. Fél lepedőnyi interjú volt, miden dicsérnivalót megdicsérve hirdette a közeles szenzációt.

Másnap délellőtt komoran magához rendelt a főnököm (közismert béemes volt), akinél ott ült egy ismeretlen, rezignált úr (elvtárs?), a Szerzői Jogvédő részéről. Elém raktak egy hivatalos levelet, fordítsam le. Az Egyesült Államok követsége – a szerző személyes döntésére hivatkozva – letiltottta a bemutatót. Indokul a misinterpretation veszélyét hozták fel. Én több magyar megfelelést adtam, mire a főnököm felzavart a önyvtárba a nagy Országh-szótárért; ott a félremagyarázás szerepelt.

A bemutatót természetesen le kellett venni, valami más – nagyjából azonos terjedelmű – hangzott el helyette. (Gore Vidal: A rátermett ember  – a dokumentátor).

S a kín nem ért véget.

1967-ben az Európánál, a Modern Könyvtár karcsú kötetekét megjelent a darab – ki tudja, miért, Macbird címen – a rádiós bemutatónak tehát már nem volt akadálya.

Ki is tűzték 1968. június elejére. A bemutató előtt pár nappal, 1968. június 6-ánSirnhan megölte Robert Kennedyt. A főnökség úgy látta, nem lehet másodszor is levenni a darabot, át kellett néznünk a példányt, nincs-e benne vaklami dehonesztáló (Garson éppen nem eszményítette a Kennedyeket sem). Találtunk két gyanús sort, kiszedtük a fölvételből.

A darab rendben elhangzott, de már nem voltunk rá büszkék, még csak nem is örültünk neki.

Azóta is töprengek a kézt cenzúra közti különbségen. A „miénk” – a hetenkénti főszerkesztői értekezlet, melyen a publikálási tilalmakat, betiltásokat, agyonhallgatásokat kihirették, s olyan szogprúan bizalmas volt, hgy hivatalosan nem is létezett, a szakmabeliek és apparátcsikok között huzakodó tervtárgyalás, a szovjet művek előírt aránya – otromba volt és körülményes. Az övék gyors és operatv, bár éppolyankevéssé gusztusos.

A „mienkben” az sem hitt, aki működtette.

Barbara Garson egyébként írt egy színpadi agitkák 1972-ben, egy kitüntetett gyerekdarabot 1977-ben, három tanulmánykötetet, és vagy száz cikket a legjobb amerikai lapokba. Soha többé nem figyeltünk fel rá. MacBird-Makbegyet pedig szépen elfelejtettük.

És a cenzúrát?

(A Magyar Rádió Digitális Archívum műsorlapján).