Hurkamámor

Gosztonyi József rádiószatírája

Szereplők:

Potok Fercsi- Őze Lajos,

Osztályvezető- Kállai Ferenc,

Gimpler- Kern András-

Jozefin titkárnő- Schubert Éva,

Főosztályvezető- Inke László,

Gerzson Franciska- Máthé Erzsi,

Palánkai- Agárdi Gábor,

Dános, hurkandiátus- Gosztonyi János,

Kőhányó Vera- Csala Zsuzsa,

Ménesi- Gyulai Károly,

Egercsehi- Kún Tibor,

Ápoló- Raksányi Gellért

Szerkesztő: Marton Frigyes, Farkasházy Tivadar

1978. június 18. vasárnap 10:33-11:30, 57 perc

Cikk: Rádió- és televízióújság XXIII.évf. 24. szám 1978. jún. 12-18. 2. old.

Karinthy Színpad: Hurkamámor

Című játékom pontos műfaji megjelölése: nem simogató jellegű szatíra. A műfajnak ugyanis van s mindig is volt egy csipkelődő-simogató, „ahová pofon, oda puszi” jellegű vonulata. A sértődésektől való akut félelem, valamint egyéb szorongások (és szorongattatások) hozták létre az idők során ezt az enyhébb vonulatot. Lágy szatíra! Ez önmagában feloldhatatlan ellentmondás, a minőség kérdését eleve eldöntő abszurdum.

A Hurkamámor bizonyosan a keményebb vonulatba tartozik. (Ami még természetesen nem dönti el a minőség kérdését.)
Nagy irodalmi élményeimben közös, hogy íróik megértéssel és megbocsátással kezelik hőseiket. E bánásmód lényegét talán az a shakespeare-i gondolat fogalmazza meg, hogy érdemünk szerint mérve ugyan melyikünk kerülné el a mogyorófa pálcát?

A vérbeli szatírában e pálcának érdemeinkkel nem törődve kell suhognia. Csak minél szélesebb körben suhogjon! Pontosabban: teljes körben. Nem árt, ha a kör annyira teljes, hogy már maga az író sem marad ki tulajdon pálcája csapásaiból.

Így hát a Hurkamámorban a közvetlen emberszeretet, de az önszeretet mennyisége is elenyésző.

A hurka-szakma nem nagy szakma. Sőt. Talán egyik legkisebb az országban. A szeretném hinni, hogy ez a szatíra ennek ellenére sem periférikus. Miután a hurkások gondjai más, kiterjedtebb s légiesebb szakmák gondjaihoz feltétlenül hasonlítanak. A Potok Fercsik a hurkán kívüli területeken sem ismeretlenek, s a mi játékunkhoz hasonló helyzet elé állítják a Panaszirodákat. S e Panaszirodák logikája is széles körben ismerős. Amint egy valós igazság helyett ló- és bakugrásokkal, vasenergiával tör valamely képzelt, valamiért nagyon fontosnak nyilvánított, de (vakard meg s nyomban kiderül) nyilvánvalóan téves és semmirevaló megoldás felé.

A Hurkamámor a nagyon sok más szatíra gyökerét a csodálatos Andersen-mesében, a királyi meztelenség tagadásának szomorúan-nevetséges folyamatában találjuk. S napjainkban a szókimondó, igazságot elkiáltó gyerek sem jelent feltétlen megoldást. Mert ezúttal nem akarom eltitkolni a szatíra csattanóját. A poén ugyanis éppen az, hogy nincs poén. Vagyis nincs megoldás. Ám ez a „nincs” ebben az esetben azt sugallja: „lehet”. Legyen! Valamely jelenség megváltoztatásának igénye ugyanis minden valamirevaló szatíra velejárója. Olyan jelenségeké, amelyektől a kortársak nyögnek, amelyeket a szatíraíró szenvedélyesen elutasít. A „éles” műfajának, bizonyosfajta kegyetlenségének így mégiscsak köze támad az általános emberi humánumhoz.

Gosztonyi János