Falusi Edisonok

Miran Kucsics, Zvonimir Bajszics, Makszim Jurjevics dokumentumjátéka

Fordította: Mesterházi Márton

A magyar változat rendezője: Kőváry Katalin

Dramaturg: Maráz László

Zenei rendező: Rónai István

Zenei munkatárs: Kelemen László

Hossz: 40min

Közreműködik: Benkóczy Zoltán, Bilicsi Mária, Dobák Lajos, Falvai Klára, Göndör Klára, Hankó Elemér, Harkányi János, Horváth László, Hőgye Zsuzsa, Izsóf Vilmos, Kokas László, Miklós Klára, Molnár István, Monyók Ildikó, Orbán Tibor, Poór Péter, Sallai Kornélia, Somodi Kálmán, Szántó Lajos, Vörös Eszter

Dokumentumjáték magyar változata a jugoszláviai kalózrádiók mindennapjairól.
Lásd még: http://www.youtube.com/watch?v=YOL8ncpxFRw Nek se čuje i naš glas (Krsto Papić, 1971)

1975. március 08. Szombat, 11:06 Kossuth Rádió

1977. március 26., 3. műsor 20.03 Dokumentumműsorok és dukumentumjátékok szemléje

1982.11.11. csütörtök, Kossuth, 16:21 – 16:58 (37 perc) (nem volt odaírva, hogy ism.)

1986. 03. 13. 21:05 Petőfi,

Kritika

Ha olyan összetartás lenne a fővárosi műemlék épületek
lakóközösségeiben, ahogyan ennek a jugoszláv kisfalunak a lakói
tagadják a helyi kalózállomások létezését, akkor nem, hogy gyakrabban
nyitnának ajtót egymásnak a szomszédok – ahelyett, hogy a kileső
nyílás előtt jéggé dermedve várnák a csengető távozását -, de még a
„maga sem tudja kinek az érdekeit képviselő” önkormányzat ellen vívott
harc is könnyebbé válna. A faluban a csapból is kalózadás folyik és a
háztetőkön szemtelenül ágaskodó antennák korántsem az idényszállásra
érkező gólyák kényelmét szolgálják.

A minduntalan feltörő dallamok (Presleytől, egészen Beethovenig)
pimaszul fityiszt mutatnak az őket hajkurászó mérőautó utasainak, akik
hiába próbálják lefülelni a falu önjelölt lemezlovasait. „Falusi,
tanyasi parasztok ezek, de remek koponyák”. Az adók beméréséhez
használt rádiótekergetős ötlet adja magát, bár a hangjáték témáját
illető kezdeti bizonytalanság miatt, első hallásra gyermekkori
emlékeket hív éltre: egy pillanat erejéig a távoli Mézga rokon
beköszönésére várva. A hideg-melegszik-forró játék hangulatát idéző
keresés során éppen ezért többet is ki lehetett volna hozni a
hangosítás- halkítás- elmosódás hármasából, ahogy az autó épp
távolodik, vagy közeledik a cél felé.

Rónai István zenei rendező bőkezűen bánt a gyakran ironizáló és
humoros betétekkel. A már háromszor felszámolt kalózállomás („Hej,
fura népség, mintha az egyszer nem lenne éppen elég…”), a Vidám
Fickó („Fáj a szívem úgy fáj” szívszorító szövege), a falusi edisonok
(„Én, csakis is én vagyok az úr, én, csakis én vagyok az úr…”) és a
kalózállomást üzemeltető szegény anyuka („Lapít az asszony, ritka
fűben nagyon…; Máról holnapra élek…”) kapcsán.

Cigánykaravánként utazunk a porfelhőbe burkolózó mérőautóban –
legalábbis az én fejemben – miközben a hatóságok kérdéseire edzetten
válaszoló gyerekeket, a szegénység kilátástalanságáról egymás szavába
vágva elmélkedő három párkát, valamint a szövegét kínosan
felolvasás-szagúan előadó anyókát faggatunk az illegális adókról.
Ekkor már nemhogy óriási hőség van, de a rádióból egyre hangosabban és
hangosabban feltörő zene – amely az elején még kétség kívül jó kis
talpalávalóként szolgált – most már az NMHH közbelépéséért kiált. A
zenei-, (keringő, kánkán, klasszikus dallamok, idegen nyelvű énekek)
és humoros betétek (Bugyi rádió) színesítik a dokumentumjátékot, de
olykor az időhúzás szándéka érződik rajtuk, amely a téma érdekessége
miatt felesleges és zavaró fogásnak bizonyul.

A mindent tagadó falulakók után önként megszólaló, munkanélküli
(semmirekellő) férjét és gyermekét egyedül eltartó kalóz-mama
bús-meleg-hangjába hamar belefeledkezik az ember. („…akkor leteszem
a kicsit a megyei pénzügyőrségre, leteszem a kapu elé, neveljék ők,
etessék ők…”). A gőgicsélő kisgyereket szerencsére még időben
távolabb viszik a mikrofontól a kalózállomás-gyorstalpaló előtt:
antenna és oszcillátor összekapcsolása, az erős áram pedig a
konnektorból jön. Ennyi. Minden tiszteletem az övék.

Az igazi szemtelenség, hogy míg a razziázó hivatalos személyek
képtelenek adás közben rajta kapni a kalózokat, addig azok a
legnagyobb lelki nyugalommal engedik be házukba, nyilatkoznak és adnak
rögtönzött műsort a mikrofonnal felszerelkezett idegennek. Mi pedig
néha a beszélgetés után is ott maradunk még egy kicsit: „Elmondtál
nekik mindent?[…] Felvettek mindent a szalagjukra. […] Miért
hagytad meg a babot, nem kell?”.

”Karcsay Ágnes” 2011

Az eredeti Prix Italia díjat nyert 1973-ban