A bizalom vonala

Miroslav Stehlik rádiójátéka

Átdolgozta: Jaroslav Strejcková és Jiri Horcicka

Fordította: Pándy Lajos

Rendező: Barlay Gusztáv

Szereposztás:

Marie – Kohut Magda

Jana, a leánya – Pap Éva

Velichová – Somogyi Erzsi

Zenéjét összeállította: Kelemen László

1968. május 6. 19:36, Kossuth (66 perc)

Az egyre népszerűsödő csehszlovák hangjátékirodalom joggal került a műfaj élvonalába. Akárcsak a filmművészetben, itt is babérokat arat, feltűnést kelt, ontja a tehetségeket. Jaroslav Stehliket Magyarországon még nemigen ismerik. Az az érzésünk: ezzel a hangjátékával (mely az 1966-os Prix Itália nagy díját nyerte) nálunk is a népszerű szerzők sorába emelkedik.
A „bizalom vonala.” a humanista ember vívmánya. Prágában, egy telefonkészülék mellett, orvosok, lélekbúvárok inspekcióznak, hogy segítséget adhassanak az arra rászorulóknak. Vigasztalást nyújtanak a kétségbeesetteknek, tanácsot adnak a tanácstalanoknak; néha csupán csak azért jelennek meg a „vonal túlsó végén”, hogy partnerek legyenek egy búcsúzkodásban. Mélységesen emberi, fárasztóan nehéz munka ez. A vékony telefondrót valóság is, szimbólum is: egy elszakadottat újra összeköt a társadalommal, néha magával az élettel; kapcsolatot teremt olyanokkal, akik már-már légüres térben érzik magukat.
A magányban fuldoklók kétségbeesett, néha megválaszolhatatlan kérdéseket tesznek fel, és az „inspekciósok”, az önkéntes „emberségadók”, akik nemegyszer maguk is megoldhatatlannak látszó problémákkal küzdenek, sokszor tehetetlenül vergődnek a vonal másik végén. De ezzel csak nő a morális rangja ennek a csodálatos intézménynek!… Az orvosnő, aki ennek a hangjátéknak a soron következő inspekciósa, fülünk hallatára egy éjszakát tölt a készülék mellett, s ez az éjszaka igazán kimerítő: a legszebb-emberi érzéssel tölti fel a fáradtságtól már-már összecsukló asszonyt.
Az az érzésünk, hogy efféle művekre különösen nagy szükség van napjainkban. Az ilyen alkotás arra figyelmeztet, hogy az emberi energia nemcsak félelmetes rombolásokra képes. A bizalom vonala az emberbe vetett hit létesítménye, és ez a hangjáték magas művészi fokon állít emléket az emberiség „önzetlenjeinek”. És — úgy érezzük — ehhez méltó színvonalú a magyar bemutató is. (Kopányi György)

Korabeli ajánlószöveg