** Az ember tragédiája (1935) **
Összefoglalás
Talán az első olyan rádiójáték, ami eleve felvételre készült – három rendezővel.
Színlap
Madách Imre drámai költeménye 2 részben. Rádiószínpadra alkalmazta és rendezi Németh Antal dr.
Társrendezők: Csanády György és Kiszely Gyula.
Az egyes hangképek összekötő szövegét írta Szabó Lőrinc.
Az előadás zenéjét szerezte és vezényel Farkas Ferenc.
Közreműködik a Budapesti Hangverseny Zenekar és a Városi Színház Énekkara, Káldy László vezetésével.
Személyek
Ádám- Somlay Artúr
Éva – Bajor Gizi
Lucifer – Csortos Gyula
Péter apostol, Patriarcha, Rudolf császár, tudós — Baló Elemér; Rabszolga, III. udvaronc. Marquis, Arthur — Földényi László; Kimon — Dévényi Laci; I. a népből, I. polgár, I. udvaronc, Kocsmáros, Michel Angelo — Szigeti Jenő; II. a népből, II. polgár, II. udvaronc, II. a népből, Kikiáltó — Pethes Sándor; III. a népből, III. polgár, IV. udvaronc, III. a népből, Nyegle — Makláry Zoltán I. demagóg, Barát, Robespierre, I. koldus, Cassius — Kovács Károly; II. demagóg, Agg eretnek, II. koldus, Luther — Sugár Károly; I. polgár, Csontváz, Saint Juste, I. gyáros, Aggastyán — Ajtay K. Andor; II. polgár, II. gyáros — Ónody Ákos ; Crispus, Sans Culotte I. munkás — Forgács Antal ; Thersités, 2. Sans Culotte, II. munkás — Ditrói Mór; Catullus, Tiszt, Katona — Dávid Mihály; Hippia Heléna — Bulla Krim ; Gluvia, Boszorkány — Könyves-Tóth Erzsi.
1935. december 2. 20.00-22.00 Budapest I. ” A szereplők többségének színházi elfoglaltsága miatt az előadást viaszlemezről közvetítjük.”
1935. december 30., 17.20-20.10 „1935 december hó 27-iki előadásunk megismétlése viaszlemezről.
A Londoni szín forgatókönyve megjelent nyomtatásban In: A. Balogh Pál: Múzsa a hullámhosszon. Kir. Magy. Egy. Nyomda 1936., 31-49.
| Szerző | |
|---|---|
| Rendező | |
| Színészek | |
| Rádióra alkalmazók | |
| Zeneszerzők | |
| Zenei közreműködők |
| Játékidő | 170 perc |
|---|---|
| Bemutató dátuma | 1935. december 02. |
| Rádiós műfaji besorolás |
Hangjáték Adaptáció |
| Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve |
Magyar Rádió |
| Nyomtatott megjelenés | In: A. Balogh Pál: Múzsa a hullámhosszon. Kir. Magy. Egy. Nyomda 1936. |
| Régió | Magyarország (közrádió) |
Csanády György
Kiszely Gyula
Németh Antal
Ajtay Andor (32)
Bajor Gizi (42)
Dévényi Laci (10)
Forgács Antal (36)
Könyves Tóth Erzsi
Kovács Károly (33)
Makláry Zoltán (39)
Somlay Artúr (52)