Gosztonyi János

Az Olümposz lakói

Istenek, megváltók, próféták sorozat

Írta és rendezte – Gosztonyi János

Zenéjét összeállította: Kelemen László

Közreműködik a Kaláka együttes Grillusz Dániel vezetésével

Szereplők:

Protagórasz – Darvas Iván

Mikión – Péter Haumann

Filobazileuszok – Tamás Végvári és Verdes Tamás

Arisztophanész – Bálint András

Bazileusz – Gelley Kornél

Rokkant katona – Galán Géza

Öregasszony – Lengyel Erzsi

Kórus: Császár Angéla, Győri Franciska, Lázár Kati, Sáfár Anikó, Thirring Viola

Bemutatás időpontja: 1976. december 18. – Kossuth Rádió 9:00

Ismétlés: 1981. november 07.

Játékidő: 45 perc 9 másodperc

Korabeli ajánlószöveg

„Tárgy: istentelenség ügyében benyújtott kereset. A fent nevezett abderai diák, Prótagorász bírálóan és hitetlenül tárgyalja a közösség vallásos hagyományát és törvényeit, mióta csak Athénbe jött s itt megtelepedett. A könyvbe így kezdődik: Az istenekről semmit sem tudok megállapítani. Sem azt, hogy vannak sem azt, hogy nincsenek. Sem azt, hogy milyen az alakjuk.”

E per a témája ennek az eseményjátéknak, mely bepillantást nyújt a sok isten-hívő ókori görögök gazdag képzeletvilágába és vallási vitáiba.

https://archivum.mtva.hu/images/news/NEWS-T241OHMrQUVnWU45dk9Nd1BPSTNxYzhlVUE1RzZBMU9BL0ZaK2hZL3RTbz0

https://archivum.mtva.hu/images/news/NEWS-R0xtS29yZEo4TjBUc01GeTVUTnJmL2RwTXZUalFUMlk4MS8xallJTzJ2Yz0

Státusz Epizód
Rádiós műfaji besorolás Adaptáció
Hangjáték
Technikai adatok Monó
Hangfelvétel gyártási dátuma 1976 december 16
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Kossuth Rádió
Bemutató dátuma 1976. december 18. 45:10
Játékidő 45 perc
Eredeti korhatári besorolás Nem ismert
Egyéb dokumentum EstiHirlap_1976_12__pages139-139
Szereposztás
Karakter Színész A karakter gyerek?
Protagórász Darvas Iván
Bazileusz Gelley Kornél
Mikión Haumann Péter
Arisztophanész Bálint András
Rokkant katona Galán Géza
Öregasszony Lengyel Erzsi
További szereplők

Filobazileuszok – Verdes Tamás és Végvári Tamás

Kórus: Császár Angéla, Győri Franciska, Lázár Kati, Sáfár Anikó, Thirring Viola, Kaláka együttes

Forrásmű első megjelenésének éve 1979
Forrásmű típusa Többféle
Szövegforma DIalógus
Szemléletmód, alműfaj, tematika Komikus
Paródia
Sci-fi
Mitológiai
Előforduló releváns játékterek Tudományos objektum, Kulturális objektum, Politikai hatalmi központ (várkastély, minisztérium, pártiroda), Büntető létesítmény /börtön
Releváns földrajzi régió Város
Időszinkronitás Múlt
Megidézett kor (magyar) Nem értelmezhető vagy nem magyar téma
Megidézett kor (nemzetközi) Ókor
Történetszál Hálózattörténet
Narratíva/konfliktustípus Nem-narratív
Címkék

vallási vita

istenek létezése

 

Társadalmi címkék

Vallás

Ellenség

Vélemény, hozzászólás?