Az apáca (1953)
Eredeti cím: Az Apáca
Francia mű magyar hangjáték-változata
Összefoglalás
Fontosságát növeli, hogy az egyik legkorábbi meghallgatható rádiójáték, sőt, a Rákosi-korszakban készült, számos hasonló, antikrelikális történelemértelmező propagandisztikus produkciók közül talán csak ez az egy maradt fenn.
A darab cselekménye, Révai József adaptációjában némileg átértelmezi a regényt, ebben Suzanne Simonin kilépését a rendből egyenesen azért akadályozzák a papok, nehogy ezzel az ateista enciklopédisták, sőt, személy szerint Diderot – kapjon érveket egyház-ellenes törekvéseihez, ha netán a botrány kipattan. A boldogtalan lányt minden módon, minden eszközzel igyekeznek eltéríteni céljától a klerikális hatalmasságok: a zárdafőnök kínzással és korbáccsal, a bíboros kegyence a pápai legátus csapdával és csábítással. Segít viszont a nép egyszerű gyermeke, a szegény párizsi bérkocsis, aki Susanne-nak menedéket ad, míg a megmentők megérkeznek.
Színlap
Diderot regényéből rádióra írta Révay József
Szereplők:
Suzanne Simonin apáca – Ferrari Violetta
Madeleine nővér – Jancsó Adrienne
Christine főnökasszony – Gobbi Hilda
Seraphin atya –
Ascher Oszkár, Bíboros-érsek – Szendrő József,
Pierre Chavannes gróf – Rozsos István, Hébert –
Básti Lajos, Manouri ügyvéd – Gáti József,
Marron – Tarsoly Elemér, Magloire – Bánhidi
László, Agatha, a felesége – Völcsey Rózsi,
Paul bácsi – Siménfalvy Sándor, Carreaux –
Tamás Benő
Közreműködik a Földényi-kórus és Fábri Éva (zongora)
Dramaturg: Bozó László
Rendezte: Török Tamás
70 perc
1953. október 9. 20:50 Kossuth Rádió
2000. április 27., Bartók, 10.05
2005. április 25. B 22.47
Forrás: Magyar Rádió; Kiegészítésként Magyar Rádió műsorboríték vagy a hangjáték konferálása
| Szerző: | ||
|---|---|---|
| Rendező: | ||
| Dramaturg: | ||
| Rádióra alkalmazó: | ||
| Színészek: (12 fő, átl. 43 év) | ||
| Zenei közreműködő: | ||
| Korhatár (ifjúságvédelmi) | 16 - téma | |
| A korhatár indoklása |
A darab témája, bizonyos motívumai – például az erőszak kísérletete – továbbá szemlélete, propagandisztikus felhangjai miatt sem ajánlható gyerekkorú hallgatóknak. |
|
| Kézi besorolás | AI kategorizálás | |||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Játékidő | 70 perc | |||||||
| Bemutató dátuma | 1953. október 09. | |||||||
| Rádiós műfaji besorolás |
Adaptáció Hangjáték |
|||||||
| Szemléletmód, alműfaj, tematika |
Moralizáló-filozófikus Romantikus Vallási |
|||||||
| Bemutató médium | Kossuth | |||||||
| Régió | Magyarország (közrádió) | |||||||
| Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve |
Magyar Rádió |
|||||||
| Státusz | Önálló mű | |||||||
| Technikai adatok | Monó | |||||||
| Eredeti korhatári besorolás | Nem ismert | |||||||
| Szereposztás |
|
|||||||
| További szereplők |
Ferrari Violetta, Jancsó Adrienn |
|||||||
| Forrásmű címe | Az Apáca | |||||||
| Forrásmű első megjelenésének éve | 1760 | |||||||
| Forrásmű típusa | Regény | |||||||
| Kapcsolódó rádiójátékok |
Az apáca (1965) |
|||||||
| Szövegforma | DIalógus | |||||||
| Előforduló releváns játékterek | Otthon, Politikai hatalmi központ (várkastély, minisztérium, pártiroda), Jármű (űrhajó is), Szakrális tér |
|
||||||
| Releváns földrajzi régió | Vidék, Város |
|
||||||
| Időszinkronitás | Múlt |
|
||||||
| Megidézett kor (magyar) | Nem értelmezhető vagy nem magyar téma |
|
||||||
| Megidézett kor (nemzetközi) | 18. század |
|
||||||
| Történetszál | Egyhősös történet, Hálózattörténet |
|
||||||
| Narratíva/konfliktustípus | Küzdelem, Kaland(sor) |
|
||||||
| Címkék |
Franciaország, Apáca, Kolostor, Arisztokrácia, Bíboros, Örökség, Országút, Cselszövés, Enciklopédia, Felvilágosodás |
|||||||
| Társadalmi címkék |
Ifjúság helyzete |
|||||||
| Említések |
Diderot |
|||||||
| Történet időtartama | Több hét |
|
||||||
| Cselekmény kronológiája | Kronologikus | |||||||
| Felvétel helye | Stúdió | |||||||
| Nyelvezet | Köznyelv, Emelkedett stílus | |||||||
| Főbb szereplőviszonyok | Bűnügyi, Nemek harca, Politikai, Tradícióalapú-/hierarchikus, Szolgálati-hierarchikus |
|
||||||
| Releváns társadalmi/kulturális/gazdasági/politikai - poszt/hivatás/tevékenység | Egyházi személy, Eltartott gyerek, Jogász, Járműn dolgozó |
|
||||||
| Releváns státuszváltozás és életesemény | Folyamatos (bármelyik), Fordulatszerű (bármelyik), Erkölcsi lelepleződés (pozitív), Erkölcsi lelepleződés (negatív), Bukás | |||||||
| Főszereplők releváns kora | Fiatal, Középkorú | |||||||
| Narrátor | Nincs | |||||||
| Narráció helye | Nincs narrátor | |||||||
| Párbeszédek jellege | Férfi-férfi, Nő-nő, Férfi-nő | |||||||
| Zenei jellemzők | Érzelmi, Átvezetőzene, Főcímzene, Háttérzene | |||||||
| Dramaturgiai egyéb adatok | Filmszerű | |||||||
| Zenei tipológia | Korszakra utaló zene, Helyre utaló zene | |||||||
| Kódolás kész? | Kész |
A táblázat adatainak és az Összefoglalás résznek a hivatkozása: Hargitai, H., Gács, A., Hirsch, T., & Szilágyi-Gál, M. (2025). A magyar nyelvű rádiójátékok történetének feltárása adatalapú eszközökkel. Jel-Kép: Kommunikáció, Közvélemény, Média, (4), 48–64. https://doi.org/10.20520/JEL-KEP.2025.4.49
Létrehozva: 2021. 09. 29.; Revíziók: 2022. 07. 12.; 2023. 04. 11.; 2023. 08. 30.; 2023. 09. 29.
A bemutató idején az intézmény neve: Magyar Rádió Hivatal
Ekkor a rádió és osztályainak irányítói:
- Elnök: Szirmai István (1949-1953) | Hartai László (mb.) (1953-1954); Forrás Forrás
- Falurádió: Burián Béla (1953);
- Gyerekosztály / Gyermekstúdió: Irodalmi Osztályon belül (1946-1954); Forrás
- Ifjúsági Osztály: Sándor György (1950-1957);
- Irodalmi Osztály: Képes Géza - Falurádió indítója, a Gyermekrádió megindítása. (1946-1954) | Tamási Lajos (1953-1954) | Dr Kiss Kálmán (1953); Forrás Forrás
Az adatokban ellentmondások előfordulhatnak a források bizonytalansága miatt.








