Kaspar

Összefoglalás

Peter Handke saját színdarabjából írta ezt a hangjátékot, mely egy 19. sz. eleji rejtélyen keresztül a civilizáció mibenlétét firtatja. Kaspar Hausert, a szinte beszélni sem tudó kamaszfiút 1828-ban találták Nürnberg városában, és megpróbálták megtanítani a kor civilizációs normáira. Handke groteszk, filozofikus hangjátéka magát a (be)tanítási folyamatot jeleníti meg, a fiatal Kaspart három sugalmazó bombázza inkoherens instrukciókkal, igazságokkal, melyekre a fiú egyre hosszabban reagál. A hangjáték magyar változata a magyar hangjátékkészítés elmozdulását jelzi a jól bevált klasszikusok feldolgozásától a kísérletezőbb, filozofikusabb kortárs szövegek és az ezekre rezonáló dramaturgiai, rádiós eszközök felé.

Színlap

Írta Peter Handke

Fordította örsi István

Szerkesztő Magos György

Rendező Kőváry Katalin

Felvétel: 1. sztereó stúdió

A felvételt Gajdos ferenc és Kosárszky Péter készítette.

Zenéjét szerezte Gryllus Dániel

Kaspar – Molnár István
Sugalmazó – Bajcsay Mária
Sugalmazó – Orbán Tibor
Sugalmazó – Ronyecz Mária

Kísérleti Stúdió

1978. május 25. 3. m 21.04 OSZTRÁK SZERZŐK RÁDIÓSZNHÁZA

1982. március 14. 3.m. 22.32

1986. január 5. B 22.33

1987. április 12. B 16.03

1992. máj. 26. Bartók 23:00

1994. október 13. B 10.05

Handke: Kaspar

A Kaspar: nevelési dráma, és mint minden igazi színpadi alkotás, az élet kritikáját tartalmazza. Történelmi alapjai közismertek. 1828. május 26-án, pünkösd hétfőjén délután öt órakor egy tizenhat éves fiú tűnt fel Nürnbergben, az Új Kapu közelében. Beszélni is alig tudott, nyilvánvalóan hosszú fogságból szabadult. Caspar Hausernek hívták. Emlékezetében csak egyetlen épkézláb mondatot őrzött: „Szeretnék olyan lovas lenni, mint az apám.” Ezt a fiatalembert öt éven át próbálták a társadalom hasznos polgárává nevelni: belésulykolták az emberi együttélés megszentelt szokásait, a magasztos erkölcsi és vallási elveket, a nélkülözhetetlen alapismereteket és szakmára is tanították; a fiú azonban csak vonakodva idomult az élet visszataszítóan kisszerű normáihoz. Amikor 1833. december 17-én belehalt egy három nappal korábban kapott tőrdöfésbe (ismeretlen férfi volt a tettes), hírek kaptak lábra arról, hogy Caspar Hauser valamiféle dinasztikus intrika áldozata.

Peter Handke, amikor 1967-ben, vagyis huszonöt éves korában színpadi művé, majd rádiójátékká dolgozta fel – ki tudja, hányadiknak – ezt a talányos történetet, a végletes absztrakció eszközéhez folyamodott. Mindenekelőtt főhősének indító mondatát általánosította: „Olyan szeretnék lenni, amilyen volt már valaki más.” Ebben az óhajban nincs szó apáról meg vadászról, pusztán az egyéniség önfeladása fogalmazódik meg benne. Handke itt a modern korszak legnagyobb pedagógiai ellentmondásának ad hangot: a jelszó a személyiség szabad kifejlesztése, de ezt a követelményt úgy ültetik át a gyakorlatba, hogy az embereket a példaképek és megszentelt alapelvek közös kaptafájára próbálják felhúzni. Handke ezt a nevelési műveletet nem konkrét személyekkel hajtja végre, hanem – absztrakciós módszerének megfelelően – arcnélküli, jellegtelen sugalmazókkal. Így akarja érzékeltetni, hogy a felelősség nem személyeket terhel, hanem a társadalom személytelen erőit. Ezek a sugalmazók Handke szavaival élve a „beszéd-kínvallatás” eszközével, tehát nyelvi terrorral kiverik Kasparból egyetlen mondatát, majd ugyanilyen módszerrel beléverik a társadalom közhelyeit és magatartási normáit, míg a végén a szerencsétlen, elgyötört figura már versben mondja, dalolja irtózatosan üres és irtózatosan kötelező szólamait.

A nálunk oly szokatlan, sokak szemében nyilván értelmetlennek tetsző forma tehát nagyon is valóságos problémát rejt magában. Az író tiltakozik az élet egyformásító erőinek hatalma ellen. A fejlett technika, a nagy befolyású tömegkommunikáció korában ez a hatalom elnyomó erők szolgálatába állítva – ellenőrizhetetlenné válhat. Handke tiltakozása groteszk formában nyilatkozik meg. A „groteszk” szó jelentése: torz. A szépen csengő elvek és a kicsinyes érdekek közti ellentét torzító hatása mindenkin érezteti hatását, hiszen mindenki átmegy valamiféle nevelési folyamaton; Handke e torzságot tovább torzítja, hogy égbekiáltó legyen. Jó volna, ha a figyelmes hallgató a furcsaságok és különcségek mögött meghallaná az igazságot, mely maga is torz egy kicsit, hiszen ő sem vonhatja ki magát az élet törvényei alól.

Eörsi István

(RTV Rádió- és Televízió-újság XXIII. Évf. 21. szám (1978. május 22-28.) 2. o.)