Kalandozások Ihajcsuhajdiában
Sütő András mesejátéka
Összefoglalás
Egy varjat elzsupál Szent Péter, mert épp ott találkozik Isten a Halállal, akit kitüntet a terv túlteljesítéséért. A halál felhívja Isten figyelmét, hogy amikor valaki meghal, és örömmel Isten színe elé vonul, mindenki más sír. Halál arra kéri Istent, szüntesse meg ezt a sírást. Isten tehát rendeletileg betiltja a sírást és kötelező örvendezést ír elő, amíg az első halandó túljár a Halál eszén.
Színlap
Sütő András mesejátéka
Rendező: Vadász Gyula
Szerző: Sütő András
Rádióra alkalmazta: Palotás Ágnes
Szereplők:
Csillagvitéz – Rudolf Péter
Kancsócska – Kubik Anna
Hékás – Agárdi Gábor
Isten – Szabó Sándor
Halál – Kézdy György
Szent Péter – Szirtes Ádám
Varjú – Csákányi László
Csendőr – Mádi Szabó Gábor
További szereplők: Almási József, Ambrus
András, Galgóczy Imre, Garai József,
Harkányi Ödön, Huszár László, Joó László,
Surányi Imre, Szabó Ottó, Szoó György és
Tándor Lajos
Zenéjét szerezte: Orbán György
Közreműködött: A Méta együttes, Gáblik Zoltán, Horkai József, Nagy Árpád, Szakály Ágnes
Felvételt készítette: Bán Péter, Váli Mariann
Zenei rendező: Végvári Rezső
Zenei szerkesztő: Szendrői Sándor
1988. nov. 6. Petőfi 14.00 (60 perc), nov. 7. Petőfi 8.05 (55 perc)
1992. aug. 2. Petőfi 8:00 (2/1. rész), aug. 9. Petőfi 8:00 (2/2. rész)
2002. jún. 16 P 13.15
2017. ápr. 5. Kossuth 21:00 – Rádiószínház (2/1. rész), ápr. 16. Kossuth 21:04 – Rádiószínház (2/2. rész)
A NAVA oldalán közölt adatok a hangjátékról:
1
Sütő András mesejátéka
Zenéjét szerezte: Orbán György
Szereposztás:
Csillagvitéz – Rudolf Péter, Kancsócska – Kubik Anna, Hékás – Agárdi
Gábor, Isten – Szabó Sándor, Halál – Kézdy György, Szent Péter –
Szirtes Ádám, Varjú – Csákányi László, Csendőr – Mádi Szabó Gábor
További szereplők: Almási József, Ambrus András, Galgóczy Imre,
Garai József, Harkányi Ödön, Huszár László, Joó László, Surányi
Imre, Szabó Ottó, Szoó György és Tándor Lajos
Közreműködik: A Méta együttes, valamint Gáblik Zoltán, Horkai
József, Nagy Árpád, Szakály Ágnes
A felvételt Bán Péter és Váli Mariann készítette
Zenei rendező: Végvári Rezső
Zenei szerkesztő: Szendrői Sándor
Dramaturg: Palotás Ágnes
Rendező: Vadász Gyula (1987)
(2/2. , holnap 21.04)
(Felvétel: 1987.11.02.)
2
Sütő András mesejátéka
Zenéjét szerezte: Orbán György
Szereposztás:
Csillagvitéz – Rudolf Péter, Kancsócska – Kubik Anna, Hékás – Agárdi
Gábor, Isten – Szabó Sándor, Halál – Kézdy György, Szent Péter –
Szirtes Ádám, Csendőr – Mádi Szabó Gábor, Ló – Harkányi Endre
További szereplők: Csurka László, Horváth Gyula, Márkus Ferenc és
O.Szabó István
Közreműködik: A Méta együttes, valamint Gáblik Zoltán, Horkai
József, Nagy Árpád, Szakály Ágnes
A felvételt Bán Péter és Váli Mariann készítette
Zenei rendező: Végvári Rezső
Zenei szerkesztő: Szendrői Sándor
Dramaturg: Palotás Ágnes
Rendező: Vadász Gyula (1987)
(Felvétel: 1987.11.05-06.)
| Szerző: | |
|---|---|
| Rendező: | |
| Színészek: | |
| Dramaturg: | |
| Rádióra alkalmazó: | |
| Zeneszerző: | |
| Zenei szerkesztő: | |
| Zenei rendező: | |
| Zenei közreműködő: | |
| Technikai munkatárs: | |
| Státusz | Önálló mű |
|---|---|
| Rádiós műfaji besorolás |
Eredeti hangjáték Mese felnőtteknek |
| Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve |
Magyar Rádió Magyar Rádió Gyermekrádió |
| Bemutató dátuma | 1988. november 06. 14:00 |
| Ismétlések adatai |
2017-04-15 |
| Játékidő | 115 perc |
| Eredeti korhatári besorolás | Nincs |
| Szemléletmód, alműfaj, tematika |
Vallási Falusi történet Népszokás |
| Releváns társadalmi/kulturális/gazdasági/politikai - poszt/hivatás/tevékenység | Isten/Sátán, Isten/Sátán segítője |
| Releváns nem-emberi szereplők | Állat, Mitológiai-isteni-képzeletbeli lény |
| Bemutató médium | Petőfi |
| Régió | Magyarország (közrádió) |















