Csoda és Kósza (2009)
Eredeti cím: Csoda és Kósza
Magyar mesejáték
Összefoglalás
A Csoda és Kósza című hangjátékban pár aranyos történettel ismerkedhet meg a hallgató, amelykenek mind 2 ló a főszereplője. Mindig valamit kitalálnak, ami általában nem sül el jól, de természetesen minden alkalommal találnak megoldást a problémára. Rengeteg nagy színész hangja felcsendül. mint például Csuja Imréé, vagy Für Anikóé, de még Pogány Judit is kiveszi a részét a szórakozásból.
Az egész családnak kellemes időtöltés lehet hallgatni a 2 ló rövidke kalandjait.
Korabeli ajánló
A Csoda és Kósza egy szórakoztató, gyerekeknek szóló rádiójáték. A barátságos lovak 3 kalandját ismerhetjük meg. Egyszer a pizzázóban találkozunk velük, másodjára festőkként és harmadjára pedig boltvezettőkként. Minden alkalommal a maguknak okozott kalamajkából kell valamijen úton módon kimászniuk, több- kevesebb sikerrel. Ha valaki egy kellemes családi időtöltésre vágyik, ezt biztosan tudom ajánlani.
Színlap
Czigány Zoltán meseregényét rádióra alkalmazta: Vágó Péter
Zenéjét szerezte és zongorán közreműködik: Darvas Ferenc
A hangjátékban egymás után három fejezet hangzik el:
1 Csoda és Kósza a pizzériában
2 Csoda és Kósza mint festők
3 Csoda és Kósza mint boltosok
Szereplők:
Mesélő – Für Anikó, Csoda – Csuja Imre, Kósza – Gálffi László, Sajó bácsi – Végvári Tamás, Gyöngyi néni – Pogány Judit, Pizzériás – Mácsai Pál, Emma – Kerekes Éva, Miniszter, rabló – Debreczeny Csaba, Lila ruhás nő – Hámori Gabriella, Trabantos nő – Kerekes Viktória, Járókelő – Kálmán János
Boltos a Marson, kisfiú, wartburgos vevő, zsigulis és utasa, valamint tücsök, légy, dongó, kabóca, bagoly, malac, varjú, lópata, szél, eső, vödör, serpenyő, fémhulladék, cirokseprű, liszt, kenőolaj, só, paprika, ketchup, zenekar, sziréna, állami Mercedes, traktor, űrhajó, marsi légkör, útépítőgép, Fokker repülő, Wartburg, Trabant, Zsiguli, Csepel teherautó – Friedenthal Zoltán, Máthé Zsolt, Takács Nóra Diána
Technikai munkatárs: Kulcsár Péter
A rendező munkatársa: Kálmán János
Dramaturg: Palotás Ágnes
Rendező: Mácsai Pál (2009)
Forrás: Rádió- és Televízió Újság; Kiegészítésként Magyar Rádió műsorboríték vagy a hangjáték konferálása
Hasonló rádiójátékok*
- Hüvelykfalvától az Álom Birodalmáig (1972)
- Az ördög táncháza (1991)
- Micimackó (1970, LP)
- Vadászúton a Tapajos mocsaraiban (1971)
- Erdő sok hangra (1979)
- Vuk (1981)
- Az ördög táncháza (1991)
- Hüvelykfalvától az Álom Birodalmáig (1972)
- Erdő sok hangra (1979)
- Süsü, a sárkány (1971)
- Vuk (1981)
- Micimackó (1970, LP)
- A brémai muzsikusok (1978)
- A kis herceg (1972)
- Süsü, a sárkány (1971)
- Fűzfahullámzás (1948)
- Az arany róka (1986)
- Öreg rozmár (1946)
- Tíz vödör hamu (1963)
- Óriási nagy szemek (1988)
- Szépenszóló Fütyöri (1969)
- Mesés karácsony (2006)
- Hüvelykfalvától az Álom Birodalmáig (1972)
- Erdő sok hangra (1979)
- Barack, amiben laknak (1989)
- S.O.S.! Szobafogság! (1983)
- A tréfás kedvű hóember (1973)
- Illemtan (1993)
- Egy kis térzene (1982)
- A kis herceg (1972)
- Az űrhajó (1979)
- Jártunk a jövőben (1965)
- Hüvelykfalvától az Álom Birodalmáig (1972)
- Amerikai komédia (1966)
- Vadászúton a Tapajos mocsaraiban (1971)
- Nafnaf Prince és Narinji (1997)
- Az ördög táncháza (1991)
- A kék kerékpáros (1988)
AI-besorolás
Az aktuális hangjáték AI által kinyert kategóriái és kulcsszavai.
AI saját kategóriák (*)
- Műfaji kategóriák*
- mese családi mese családi próza
- Hangműfaj*
- gyermekhangjáték egyfelvonásos/jelenet ifjúsági hangjáték komédia/vígjáték hangmontázs/kísérleti hangjáték
- Hangulat*
- kedves komikus családi könnyű kalamajkás
- Téma*
- mítosz, mese és folklór fantasztikum és átváltozás művészet és alkotói lét barátság és szövetség családi konfliktus természet és környezet
- Összekötő műfaj*
- Félreértés- és helyzetkomédia
AI kulcsszavak
Tengelyprofil
| Szerző: | ||
|---|---|---|
| Rendező: | ||
| Dramaturg: | ||
| Rádióra alkalmazó: | ||
| Színészek: (13 fő, átl. 48 év) | ||
| Díjak, jelölések: | ||
|
Gyermekrádiójáték pályázat |
||
| Társrendező: | ||
|
Kálmán János |
||
| Zeneszerző: | ||
| Technikai munkatárs: | ||
| Korhatár | Gyerekeknek | |
| Korhatár (ifjúságvédelmi) | Mindenkinek | |
| A korhatár indoklása |
Bárkinek hallgatható, hiszen egy mese. Nincsenek benne éles hangok, vagy hirtelen hangos hangok. Nyugodt hangjáték. |
|
| Kézi besorolás | AI kategorizálás | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Játékidő | 55 perc | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Bemutató dátuma | 2009. december 25. 08:04 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Rádiós műfaji besorolás |
Hangjáték Adaptáció Mesejáték Rádiójáték gyermekeknek |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Szemléletmód, alműfaj, tematika |
Komikus |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Bemutató médium | Kossuth | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Régió | Magyarország (közrádió) | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve |
Magyar Rádió |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Státusz | Epizód | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Technikai adatok | Sztereó | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Eredeti korhatári besorolás | Nincs | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Szereposztás |
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Hangfelvétel gyártási dátuma | 2009 december 26 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Forrásmű címe | Csoda és Kósza | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Forrásmű első megjelenésének éve | 2008 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Forrásmű típusa | Regény | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Költségvetés |
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Képgaléria | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Szövegforma | DIalógus, Többszereplős felolvasás | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Előforduló releváns játékterek | Szórakoztató/vendéglátó létesítmény, Kereskedelmi egység/bolt, Téesz/birtok/zárt vagy szabadtéri mezőgazdasági objektum |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Releváns földrajzi régió | Vidék, Természet, Világűr/idegen bolygó |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Időszinkronitás | Nem ismert |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Megidézett kor (magyar) | 1959-1989 Kádár-korszak |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Megidézett kor (nemzetközi) | 1960-1969 Hatvanas évek |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Történetszál | Kapcsolattörténet |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Narratíva/konfliktustípus | Keresés |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Címkék |
lovak, mese, magyar, pizza, Mars, festés |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Említések |
Wartburg, zsiguli, Fokker repülő, Mars. |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Történet időtartama | Egyidejű az előadással |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Cselekmény kronológiája | Kronologikus | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Felvétel helye | Stúdió | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Effektek és technika | Mikrofonplánok, Ping-pong sztereó, Térhatású | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Nyelvezet | Köznyelv | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Főbb szereplőviszonyok | Magánéleti (nem szerelmi) |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Releváns társadalmi/kulturális/gazdasági/politikai - poszt/hivatás/tevékenység | Nincs rá utalás |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Releváns nem-emberi szereplők | Állat | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Narrátor | Női narrátor | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Narráció helye | Szakaszos | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Párbeszédek jellege | Férfi-férfi, Férfi-nő | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Zenei jellemzők | Átvezetőzene, Főcímzene | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Dramaturgiai egyéb adatok | Rádiószerű | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Korhatár - edukációs skála | Gyerekeknek | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Kódolás kész? | Kész |
A táblázat adatainak és az Összefoglalás résznek a hivatkozása: Hargitai, H., Gács, A., Hirsch, T., & Szilágyi-Gál, M. (2025). A magyar nyelvű rádiójátékok történetének feltárása adatalapú eszközökkel. Jel-Kép: Kommunikáció, Közvélemény, Média, (4), 48–64. https://doi.org/10.20520/JEL-KEP.2025.4.49
Létrehozva: 2021. 09. 28.; Revíziók: 2022. 12. 21.; 2023. 01. 02.; 2023. 02. 20.; 2025. 08. 20.
A bemutató idején az intézmény neve: Magyar Rádió (MR)
Ekkor a rádió és osztályainak irányítói:
Az adatokban ellentmondások előfordulhatnak a források bizonytalansága miatt.





