Odze György

A terasz

Magyar hangjáték

32 perc

1979. június 28.

(Legalább 1 ismétlés. Műsoron tartva 2 éven át)

Eredeti hangjáték

Magyar Rádió

Korabeli ajánló

„Egy jónevű budapesti gimnázium érettségi előtt álló osztálya elhatározza, hogy április elsején, amikor a diákoknak köztudottan többet engednek meg a tanítók, mint a tanév többi napján, fellázad az igazgató és hozzá csatlakozó tanári kar ellen; elfoglalja az épület teraszát, amelyet korábban, gondosan megfogalmazott igazgatói rendelettel, ködös okokra hivatkozva bezártak azt követően, hogy az említett osztály két tanulóját a teraszon leckemásoláson érték. Az igazgatónak mindehhez joga van – mondták azok, akik ellenezték a diákcsínyt, de nem őszinte lelkesedéssel, mert a terasznak különleges fontossága volt a gimnázium tanulóinak életében; a szabadság néhány négyzetmétere a festékszagú épületben, ahol a falakon korábban végzett osztályok tablói porosodtak, mint régen kipusztult őslények a múzeumban, s ahol rosszpontokat és figyelmeztetéseket osztogattak azoknak, akik megfeledkeztek arról, hogy az élet nem játék és könnyű szórakozás, az órák szünetei pedig nem udvarlásra, pofozkodásra vagy cigarettázásra valók, hanem a szorgalmas magolásra, hogy a következő órán ismételten bizonyíthassuk életképességünket. A terasz más volt, ide még nem terjedtek ki az őrjáratok, csak egy-egy tanár dugta be rosszallóan csóválva a fejét. A terasz fontos volt, lehetőség, kibújás az iskola mesterkélt fegyelmi rendszere alól, napózás, snóblizás, snúrozás, ügyetlen szerelmi próbálkozások színhelye; innen akartuk a levegőbe szórni az érettségi tán a salátává olvasott tételeket (később az Erzsébet híd…

Színlap

Elhangzik: 1979. jún. 28. 19:15-19:47 Kossuth (32 perc)

Odze György rádiójátéka

Dramaturg: Bohák György

Rendező: Vágó Péter

Szereplők: Fodor Tamás; Balázs Péter

Ismétlés: 1979.július 7. szombat, 3.Műsor, 13.52:

Odze György rádiójátéka

Zenei munkatárs: Molnár András

Dramaturg: Vágó Péter

Rendező: Bohák György

Szereplők: Frank András-Fodor Tamás, Dacos-Balázs Péter, Ádám-Harsányi Gábor, Péter-Straub Dezső, Éva-Jani Ildikó, Mari tanárnő: Voith Ági, kemény tanár: Garas Dezső, Lovas, igazgató: Szilágyi Tibor

Az Ifjúsági Rádió műsora

Ismétlés: 3. műsor, 35 perc 1981. szept. 5. 14:45

Forrás: Rádió- és Televízió Újság; Kiegészítésként Magyar Rádió műsorboríték vagy a hangjáték konferálása

Hasonló rádiójátékok*

  1. Molnár Ferenc: Kölykök, srácok, kamaszok (1971)
  2. Révay József: Aranygyűrű (1973)
  3. Bokor István, Kertész Imre: Sok kislány sokra megy (1953)
  4. Topolcsányi Laura: Tizenegy (2015)
  5. Karl Neumann: Ne hagyd magad, Frank! (1967)
  6. Ambrus Zoltán: Mozi Bandi kalandjai (1998)
  7. Bozó László, Hárs László: Ferkó, a sztár (1961)
  8. Thury Zsuzsa: A tavasz érkezése (1944)

AI-besorolás

Az aktuális hangjáték AI által kinyert kategóriái és kulcsszavai.

Tengelyprofil

Kézi besorolás AI kategorizálás
Játékidő 32 perc
Bemutató dátuma 1979. június 28.
Rádiós műfaji besorolás Eredeti hangjáték
Régió Magyarország (közrádió)
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Magyar Rádió

A bemutató idején az intézmény neve: Magyar Rádió (MR)

Ekkor a rádió és osztályainak irányítói:

  • Elnök: Hárs István (1974-1988);
  • Dramaturg-igazgató (Drámai Osztály): Bozó László (1979-1989);
  • Dramaturgia főrendező: Cserés Miklós (1958-1981) | Bozó László (1971-1979) | Bozó László (1979-1989); Forrás
  • Elektroakusztikus Zenei Stúdió: Decsényi János (1975-1994);
  • Falurádió: Simon Ferenc (1967-1988);
  • Gyerekosztály / Gyermekstúdió: Szabó Éva (?) (1976-1988) | Varsányi Anikó (1978-1999);
  • Ifjúsági Osztály: Faggyas Sándor (1968-1979); Forrás
  • Szórakoztató Osztály: Bozó László (1971-1979); Forrás

Az adatokban ellentmondások előfordulhatnak a források bizonytalansága miatt.