A terasz
Hungarian radio drama
Korabeli ajánló
„Egy jónevű budapesti gimnázium érettségi előtt álló osztálya elhatározza, hogy április elsején, amikor a diákoknak köztudottan többet engednek meg a tanítók, mint a tanév többi napján, fellázad az igazgató és hozzá csatlakozó tanári kar ellen; elfoglalja az épület teraszát, amelyet korábban, gondosan megfogalmazott igazgatói rendelettel, ködös okokra hivatkozva bezártak azt követően, hogy az említett osztály két tanulóját a teraszon leckemásoláson érték. Az igazgatónak mindehhez joga van – mondták azok, akik ellenezték a diákcsínyt, de nem őszinte lelkesedéssel, mert a terasznak különleges fontossága volt a gimnázium tanulóinak életében; a szabadság néhány négyzetmétere a festékszagú épületben, ahol a falakon korábban végzett osztályok tablói porosodtak, mint régen kipusztult őslények a múzeumban, s ahol rosszpontokat és figyelmeztetéseket osztogattak azoknak, akik megfeledkeztek arról, hogy az élet nem játék és könnyű szórakozás, az órák szünetei pedig nem udvarlásra, pofozkodásra vagy cigarettázásra valók, hanem a szorgalmas magolásra, hogy a következő órán ismételten bizonyíthassuk életképességünket. A terasz más volt, ide még nem terjedtek ki az őrjáratok, csak egy-egy tanár dugta be rosszallóan csóválva a fejét. A terasz fontos volt, lehetőség, kibújás az iskola mesterkélt fegyelmi rendszere alól, napózás, snóblizás, snúrozás, ügyetlen szerelmi próbálkozások színhelye; innen akartuk a levegőbe szórni az érettségi tán a salátává olvasott tételeket (később az Erzsébet híd…
„Egy jónevű budapesti gimnázium érettségi előtt álló osztálya elhatározza, hogy április elsején, amikor a diákoknak köztudottan többet engednek meg a tanítók, mint a tanév többi napján, fellázad az igazgató és hozzá csatlakozó tanári kar ellen; elfoglalja az épület teraszát, amelyet korábban, gondosan megfogalmazott igazgatói rendelettel, ködös okokra hivatkozva bezártak azt követően, hogy az említett osztály két tanulóját a teraszon leckemásoláson érték. Az igazgatónak mindehhez joga van – mondták azok, akik ellenezték a diákcsínyt, de nem őszinte lelkesedéssel, mert a terasznak különleges fontossága volt a gimnázium tanulóinak életében; a szabadság néhány négyzetmétere a festékszagú épületben, ahol a falakon korábban végzett osztályok tablói porosodtak, mint régen kipusztult őslények a múzeumban, s ahol rosszpontokat és figyelmeztetéseket osztogattak azoknak, akik megfeledkeztek arról, hogy az élet nem játék és könnyű szórakozás, az órák szünetei pedig nem udvarlásra, pofozkodásra vagy cigarettázásra valók, hanem a szorgalmas magolásra, hogy a következő órán ismételten bizonyíthassuk életképességünket. A terasz más volt, ide még nem terjedtek ki az őrjáratok, csak egy-egy tanár dugta be rosszallóan csóválva a fejét. A terasz fontos volt, lehetőség, kibújás az iskola mesterkélt fegyelmi rendszere alól, napózás, snóblizás, snúrozás, ügyetlen szerelmi próbálkozások színhelye; innen akartuk a levegőbe szórni az érettségi tán a salátává olvasott tételeket (később az Erzsébet hídról tettük ugyanezt…) Néhány évvel ezelőtt, a hangjáték alapjául szolgáló novella megírásakor meglehetősen bátortalanul kérdeztem meg az említett gimnázium diákjait, emlékeznek-e arra a diákcsínyre, amelynek hősei elfoglalták a teraszt. Összenéztek és unottan azt felelték, hallottak róla, de úgy vélik, szándékukban leginkább a korai kapitalizmus géprombolóihoz hasonlíthatók, ne is várjuk, hogy emlékükre szobrot emelnek a teraszon. Szerencsére.” Odze György
Original cast and credits (in Hungarian)
Elhangzik: 1979. jún. 28. 19:15-19:47 Kossuth (32 perc)
Odze György rádiójátéka
Dramaturg: Bohák György
Rendező: Vágó Péter
Szereplők: Fodor Tamás; Balázs Péter
—
Ismétlés: 1979.július 7. szombat, 3.Műsor, 13.52:
Odze György rádiójátéka
Zenei munkatárs: Molnár András
Dramaturg: Vágó Péter
Rendező: Bohák György
Szereplők: Frank András-Fodor Tamás, Dacos-Balázs Péter, Ádám-Harsányi Gábor, Péter-Straub Dezső, Éva-Jani Ildikó, Mari tanárnő: Voith Ági, kemény tanár: Garas Dezső, Lovas, igazgató: Szilágyi Tibor
Az Ifjúsági Rádió műsora
Ismétlés: 3. műsor, 35 perc 1981. szept. 5. 14:45
Source: Rádió- és Televízió Újság; Kiegészítésként Magyar Rádió műsorboríték vagy a hangjáték konferálása
| Author: | ||
|---|---|---|
| Director: | ||
| Dramaturge: | ||
| Actors: (6 fő, átl. 36 év) | ||
Garas Dezső (45)Mafilm |
||
| Music editor: | ||
| Kézi besorolás | AI kategorizálás | |
|---|---|---|
| Játékidő | 32 minutes | |
| Bemutató dátuma | June 28, 1979 | |
| Rádiós műfaji besorolás |
Original radio drama |
|
| Régió | Magyarország (közrádió) | |
| Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve |
Magyar Rádió |
Létrehozva: 2021. 09. 28.; Revíziók: 2024. 04. 05.; 2026. 05. 23.
Name of the institution at the time of the premiere: Magyar Rádió (MR)
Radio and department leaders at that time:
- Elnök: Hárs István (1974-1988);
- Dramaturg-igazgató (Drámai Osztály): Bozó László (1979-1989);
- Dramaturgia főrendező: Cserés Miklós (1958-1981) | Bozó László (1971-1979) | Bozó László (1979-1989); Source
- Elektroakusztikus Zenei Stúdió: Decsényi János (1975-1994);
- Falurádió: Simon Ferenc (1967-1988);
- Gyerekosztály / Gyermekstúdió: Szabó Éva (?) (1976-1988) | Varsányi Anikó (1978-1999);
- Ifjúsági Osztály: Faggyas Sándor (1968-1979); Source
- Szórakoztató Osztály: Bozó László (1971-1979); Source
The data may contain contradictions because the sources are uncertain.





