A tavasz ébredése

Összefoglalás

Kamaszfiúk és -lányok első találkozásai a nemiséggel, a másik nemmel, a gyötrő érzésekkel, amiben a felnőttek nem hogy nem segítenek, de fokozzák a gyötrelmeket, akár a lányanyaként halálba is kergetve fiút és lányt. A társadalom 1891 óta nem sokat változott: a darab ma is zavarba ejti a hallgatót, de talán hasznosan „forgathatja” az a fiatal, aki ma sem kap felnőtt választ a kamaszkor kérdéseire.

Színlap

Frank Wedekind színművének rádióváltozata (1983)

Bányay Géza fordítását felhasználva rádióra alkalmazta: Forgács András

Rendező: Csizmadia Tibor

Technikai munkatárs: Takács Péter és Szalay József

Zenei munkatárs: Takáts György

Dramaturg: Solténszky Tibor

Szereplők:

Menyhért – Fazekas István

Moritz – Tóth József

Wendla – Csonka Ibolya

Thea – Pregitzer Fruzsina

Hans – Sípos András

Ernst – Kaszás Gergő

Meyer – Bardóczi Attila

Robert – Méhes László

Ilse – Eszenyi Enikő

Bermanné, Wendla anyja – Bodnár Erika

Gáborné, Menyhért anyja – Császár Angela

Gábor úr, Menyhért apja – Kertész Péter

Igazgató – Kovács János

Hittan tanár – Baranyi László

Görögtanár – Tarsoly Elemér

Matematikatanár – Versényi László

Pedellus – Vándor József

Stiefel papa – Zenthe Ferenc

Probst bácsi – Képessy József

Ismeretlen férfi – Sinkó László

1983.04.28. 19.15, 85 perc
1986. október 17, 13:05 3. Műsor

2002. nov. 9.
2011. április. 11. 21:36 Bartók Rádió- HangJátékTér

Cikk: Solténszky Tibor: Wedekind: A tavasz ébredése, Rádió és Televízió Újság, XXVIII. évf. 1983. IV.25-V. 1., 7. o.

A NAVA oldalán közölt adatok a hangjátékról:
Frank Wedekind színmuvét – Bányay Geyza fordításának
felhasználásával – rádióra alkalmazta: Forgács András
Szereplok:
Menyhért – Fazekas István, Moritz – Tóth József, Wendla – Csonka
Ibolya, Thea – Pregitzer Fruzsina, Hans – Sipos András, Ernst –
Kaszás Gergo, Meyer – Bardóczi Attila, Robert – Méhes László, Ilse –
Eszenyi Eniko, Bermanné – Wendla anyja – Bodnár Erika, Gáborné,
Menyhért anyja – Császár Angela, Gábor úr, Menyhért apja – Kertész
Péter, Igazgató – Kovács János, Hittantanár – Baranyi László,
Görögtanár – Tarsoly Elemér, Matematika tanár – Versényi László,
Pedellus – Vándor József, Stiefel papa – Zenthe Ferenc, Probat bácsi
– Képessy József, Ismeretlen férfi – Sinkó László
A felvételt Takács Péter és Szalay József készítette
Zenei szerkeszto: Takáts György
Dramaturg: Solténszky Tibor
Rendezo: Csizmadia Tibor (1983)
(az 1983. április 28-i adás ism.)
(További ismétlése: 1988.márc.13., 2002. 11. 09. K 20.34)
(Wedekind 90 éve halt meg)

Ismétlések dátumai: 1986-10-17|2002-11-09|2008-03-09|2010-06-21|2011-04-11
NAVA ID-k: 3421901

Serdülőkorában az ember még gyerekként él, de egyre gyakrabban kívülről látja magát — ezért aztán a legszívesebben tudomást sem venne sem a nála kisebbekről, sem a tőle idősebbekről. Világa korosabb hányadával azonban kénytelen állandó csatát vívni. A benne zajló furcsa változások feléjük közelítik, az ő kész, merev, felnőtt világuk irányába taszigálják szerencsétlent, ahol minden pillanatban éreznie kell furcsaságát, kívülről érkezettségét. Ez a kész, felnőtt világ azonban nem siet segítségére, sőt, nehezíti helyzetét. Csökönyösen ismételgetett gólyamesékkel, iskolai fegyelmivel, időnként korbácsütésekkel, időnként , csupán” egy-egy értetlen kérdéssel, gesztussal, pillantással.

Frank Wedekind 1891-ben, az elsők között leírta, pontosabban, megírta mindezeket. Nem is talált rá színházat, hogy A tavasz ébredése című színdarabját bemutassa; főleg a cenzúra miatt. A cenzúrán kívül talán az is szerepet játszott ebben, hogy a felnőtt társadalom sosem szeretett igazán szembenézni ezekkel a problémákkal, kerülte magát a kérdést is, hogy ne kelljen szemlesütve a választ elkerülni. Így-úgy túlbotorkálván a nehéz éveken, generációk sora igyekezett törölni emlékezetéből a pubertás küzdelmes, gyötrő; szép és megalázó pillanatait. Beálltak a fenyítők, korbácsolók, értetlenül pislogók hadrendjeibe.

Teherbe esett kislányok, öngyilkos szűzfiúk, a doktorok angyalcsináló szereitől elpusztuló leányanyák, kamasz kurtizánok, vagy csak homo-erotika, önkielégítés, megtört, tompa tekintetű javítóintézeti szökevények — íme az eredmények listája. Frank Wedekind olyan naiv nyiltsággal írta meg véleményét ezekről a dolgokról, amely már-már a cinizmus határán van. Nem csodálom, hogy prűdebb korok nehezen viselik el ezt a fajta nyíltságot.

A színmű (alcíme szerint gyermektragédia) 15 év fáradhatatlan propagandája után végül
színre került Berlinben, a Max Reinhardt szervezte Kammerspiele színpadán. Kirobbanó, botrányos siker. 1907. május 12-én Kosztolányi Dezső a társulat budapesti vendégjátéka alapján számolhatott be a Pesti Napló olvasóinak a darabról, az előadásról.

„Ez a tragédia mintha csak ontaná magából az izzó, perzselő hőhullámokat, hozzánk ér elernyesztő melege, s a színház levegője tűzzé változik. Az átkos tavasz, a printemps maudits vonul fel infernális dübörgéssel, és kérlelhetetlenül követeli a maga jogait a gyermeken, ártatlan, gyenge fiatal fiúkon és leányokon, akik elfulladt mellel, összeszoruló torokkal küzdenek; ellene, meginganak és elbuknak.” … „Ma különben valóságos forradalom volt a színházban, a nézőtér csatatérré változott, hol az ellentétes művészi irányok viaskodva keltek síkra. A második felvonás egyik jelenete után pedig egy — hír szerint előre felbérelt — klerikális csapat fütyülni kezdett, mire az egész színház tapssal, éljenzéssel zajos ellentüntetést rendezett.”

1923-ban a Belvárosi Színház tűzte műsorára, Hegedűs Tibor rendezésében. Kosztolányi ezt is megnézte: „Nem az a tavasz, nem a régi, semmi esetre. … Azóta Wedekind, ki az Álarcos úr szerepét mondta rekedt és mégis süvöltő hangján, meghalt, és a költő beérkezett a polgári színházba.”
1979-ben a Józsefvárosi Színházban tűnik fel ismét, Ács János rendezésében. A következő évben az Európa Kiadó megjelenteti Wedekind hét színművét egy kötetben, amelyben Almási Miklós így kezdi rövid elemző tanulmányát: „Ne szépítsük: Wedekind elfelejtett drámaíró.” És valóban így van. A tudomásul-nem-vétel csendje veszi körül a modern dráma egyik megalkotóját, Brecht szellemi atyját.. (Hogy Brecht nem csupán az elidegenítő távolságtartás gesztusát vette át Wedekindtől, arra első drámája a bizonyíték: Baal című darabjával a wedekindi életmű legjelentősebb darabjainak, a Lulu drámáknak a tükörképét teremti meg a démoni, animális nő férfiváltozatát, ugyanazokkal a költői, drámatechnikai eszközökkel.)

Nem szándékom tisztán szakmai vizekre evezni, így hát Kosztolányi szavaival ajánlom figyelmükbe a Világszínház új bemutatóját: „Istentelen kacaj, könnyező ártatlan- ság. Regényessége a fiatalságnak. Mindenekelőtt pedig a vágy ősi szembekötősdije, az ifjúság mindig megújuló harca, melyet nem tüntet el semmiféle helyes nevelés vagy nemi felvilágosítás, gyermekek tragikuma, kik diákszobában, padláson, ligetben magukra hagyottan a végtelennel viaskodnak.”

Solténszky Tibor 1983