Egy perc az ember életében
csehszlovákiai magyar radio drama
Hangjáték
Korabeli ajánló
Neubauer Pál hangjátéka a rádióban. A pozsonyi rádió Ungváry Ferenc rendezésében szombaton este Neubauer Pál, a kitűnő szlovéniai két magyar író „Egy perc az ember életében” című hangjátékát adta elő. A modern lekiismeretű dráma minden kellékével rendelkező hangjáték ritka költői erővel szólaltatta meg egy újszerű bűnügyi történet keretében az ember örök harcát a boldogságért, vágyát a jobb életet jelentő pénz és hatalom után. Egy tengeri hajó viharvert embereinek mély emberi életében mutatta be mesteri erővel Neusbauer, micsoda hatalmas lelki küzdelmet vált ki a váratlanul felbukkanó pénz, a lélek mélységét felborzoló reménysugár. Az író kitűnő drámaírói készséggel vitte teljes tragikus kifejtéshez azt a belső küzdelmet, mely körében a dráma végső pillanatáig forr, amikor a darab egyik alakja felveti a kérdést a hallgatóság előtt: mi egy perc az ember életében? A darab hősének ez az egy perc elég volt ahhoz, hogy legjobb barátját ölje meg a saját veszendő élete megszépítéséért. Neulbauer Pál hangjátéka egy eszközeiben tudatos, invenciójában rendkívüli intenzitású íróegyéniség mélyhatású alkotás, a szerző a lélek olyan mélységeibe világít benne, ahová a hallgatóközönség csak lélekzetel állva követi. A darabot Ungváry Ferenc biztos és erőteljes rendezése, valamint a hangjáték kitünően megválogatott szereplőinek lelkes játéka aratta a hallgatóság igazi élményévé. (k. e.) (Prágai Magyar Hírlap 1937. ápr. 6.) A Csehszlovákiai Rádió (Radiojournal) pozsonyi rádióállomása 1937. ápri…
Neubauer Pál hangjátéka a rádióban. A pozsonyi rádió Ungváry Ferenc rendezésében szombaton este Neubauer Pál, a kitűnő szlovéniai két magyar író „Egy perc az ember életében” című hangjátékát adta elő. A modern lekiismeretű dráma minden kellékével rendelkező hangjáték ritka költői erővel szólaltatta meg egy újszerű bűnügyi történet keretében az ember örök harcát a boldogságért, vágyát a jobb életet jelentő pénz és hatalom után. Egy tengeri hajó viharvert embereinek mély emberi életében mutatta be mesteri erővel Neusbauer, micsoda hatalmas lelki küzdelmet vált ki a váratlanul felbukkanó pénz, a lélek mélységét felborzoló reménysugár. Az író kitűnő drámaírói készséggel vitte teljes tragikus kifejtéshez azt a belső küzdelmet, mely körében a dráma végső pillanatáig forr, amikor a darab egyik alakja felveti a kérdést a hallgatóság előtt: mi egy perc az ember életében? A darab hősének ez az egy perc elég volt ahhoz, hogy legjobb barátját ölje meg a saját veszendő élete megszépítéséért. Neulbauer Pál hangjátéka egy eszközeiben tudatos, invenciójában rendkívüli intenzitású íróegyéniség mélyhatású alkotás, a szerző a lélek olyan mélységeibe világít benne, ahová a hallgatóközönség csak lélekzetel állva követi. A darabot Ungváry Ferenc biztos és erőteljes rendezése, valamint a hangjáték kitünően megválogatott szereplőinek lelkes játéka aratta a hallgatóság igazi élményévé. (k. e.) (Prágai Magyar Hírlap 1937. ápr. 6.) A Csehszlovákiai Rádió (Radiojournal) pozsonyi rádióállomása 1937. április 2.
Original cast and credits (in Hungarian)
Hangjáték
Hangjáték.
Irta: Neubauer Pál dr.
Előadja a Radiojournal magyar drámai együttese.
Rendezi: Ungváry Ferenc.
Szereplők: Gerge O’Brien, John Giington, matrózok a Hastings gőzösön. — Annie, Giington felesége. Az ügyész. A védő — Stuart Woles, a Hastings parancsnoka. Tanuk. Bár, személyzet. Jazz-zenekar. Történik: egy tengeri kikötőben.
Source: Komáromi Lapok, Prágai Magyar Hírlap, Kassai Újság, Magyar Ujság, OSZK
| Author: | ||
|---|---|---|
| Director: | ||
| Actors: | ||
| Kézi besorolás | AI kategorizálás | |
|---|---|---|
| Bemutató dátuma | April 2, 1937 | |
| Rádiós műfaji besorolás |
Original radio drama |
|
| Bemutató médium | Pozsonyi rádió | |
| Régió | (Cseh)Szlovákia | |
| Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve |
Pozsonyi rádió |
|
| Technikai adatok | Monó |
Létrehozva: 2024. 07. 11.; Revíziók: 2024. 08. 21.; 2026. 05. 23.