A Santa-Cruzi forgószél (1948)

KRITIKA A DARABRÓL

Sokáig emlékezetes marad a „Santa Cruzi forgószél” július15-i előadása. A nálunk alig emlegetett Janina Marevska remekműve a legtöbbet nyújtotta, ami a rádió és a dráma találkozásából születhet. A sikerben méltán osztozik Kolozsvári-Grandpierre Emil művészi fordítása, —komoly értékkel gazdagította a műsorkészletet. A „Santa Cruzi forgószél”-ben a drámai magvat maga a természet romboló dühe jelenti, fülsiketítő zúgásával már előre betölti a levegőtés szédületes iramban pergeti, űzi az eseményeket. A cselekmény a gyarlóság és hősiesség, a komiszság és önfeláldozás párhuzamain keresztül vágtat a végső konklúzió felé. A természet ereje ott válik végzetessé, ahol öntudatlanul és tudatosan is társává szegődik az ostoba tunyaság, a nevetséges bürokratizmus, a hatalmi hiúság és a gyilkos kalmár-érdek. A vihar félholtra tépáz egy várost s benne a helytállást egyetlen telefonos kisasszony hősi halála jelenti, neki kell egyenlőtlen harcban megküzdenie az elemeknél sokkal vakabb butasággal és gonoszsággal. Sennyei Vera Dolorese, a telefonos kisasszony tragikus, nagyszerű alakjának megmintázása felejthetetlen volt. Ezt a produkciót csak a kiugró színpadi sikerekkel említhetjük együtt, de avalóban nagy művész, akiben éppen ezért mindig vannak még kiaknázatlan lehetőségek, csak megnő és megérik a másik légkörben, ahol posztán orgánuma varázsával kell világokat teremtenie. Sennyei olyan személyes tartalommal izzította el a szerepet, hogy ez a színészet ritka és szerencsés pillanataiban is meghökkentő. A rádióművészet magasiskolájából vizsgázott. --- -Gáti József, mint Tom, a néger szolga félelmesen reális volt. Feleki Sári, Lengyel Vilmos és Táray Ferenc egy-egy megdöbbentő portré körvonalait töltötték meg élettel. Az előadás feszültsége nem tűrt egyetlen hamis hangot, olyan veszélyes magasságban zajlott le a dráma, mint egy trapézmutatvány. Könnyen megtörténhetett volna, hogy az emberség és törpeség e végzetes összecsapásából vigasztalan következtetéseket von le az író, rendező és így persze a hallgató is. Az író világosan megmutatta, hogy nem pesszimista rádió-époszt akar írni, nem aváros eltűnését, hanem új életének gyötrelmes születését szándékozott megörökíteni. A rendező Konkoly Miklós valószínűvé és feltétlen érvényessé formálta ezt az irányt, így nemcsak Marevska művének legfőbb tartalmát látta meg helyesen, hanem saját munkásságában is csúcsteljesítményt ért el. (Magyar Rádió 1948-07-23 / 30. szám)