Petőfi Mezőberényben

Miér tkellett Petőfinek meghalnia? Miért kellett a világirodalomban is páratlanul nagy forradalmár költőnek a segesvári csatatéren áldoznia fiatal életét? Ez a kínzó, s Petőfi halála óta oly sokszor s oly sokakban, egy egész népben döbbenő kérdésképezi a magvát Németh László „Petőfi Mezőberényben“ című színműve rádióváltozatának. 1849 júliusának első felében Petőfi Mezőberényben tartózkodik feleségével és kisfiával, Zoltánnal. Kiábrándultan jött ide. Nem a forradalomból ábrándult ki, hiszen Petőfi maga a forradalom. A forradalom árulói, a megalkuvók, a tétovázók, a szájhősök elől húzódot tmeg rövid ideig Mezőberényben. A szabadságharc utolsó drámai fejezetéhez közeledik. A fennhéjázó, szűkkeblű álhazafiak azt kívánják, hogy Petőfi, aki úgy tud harcra buzdítani,mint senki más, ragadjon maga is kardot. A törpék az óriás vérét akarják. Csak Orlai Petrich Soma, Petrichné, meg az egyszerű emberek, halászok, pákászok szerető szíve tartja vissza a költőt, s unszolja életét védeni. Németh László rádiódrámájában nemes pátosszal, döbbenetes drámai erővel mutatja be az okokat, amelyek Petőfit végzetes útjára indítják. A száz évmúltán is elevenen élő fájdalom szólal meg megrázó erővel a drámában. Egyetlen színhelyen, minden fölösleges hanghatás nélkül a mondanivaló tömörítésének magasfokú művészetével éri el Németh László a megragadó hatást. Nemesveretű, világos nyelvezete izgalmasan lüktet. Kevés ilyen nagyszerű rádiójátékot hallottunk. A „Petőfi Mezőberényben“ például szolgálhat a hangjátékok íróinak és a rádió dramaturgiájának egyaránt. Az előadás előtt Illyés Gyula rövid bevezetőjét hallottuk, amelyben Németh László rádiójátékát méltatta. A rádió méltó előadása, Török Tamás rendezése színvonalas, mentes a hatásvadászattól, de töretlenül fokozni tudja a darab drámaiságát. A kitűnő színészek, Petőfi szerepében Ladányi Ferenc, a Szendrey Júliát alakító Várady Hédy, az Orlai Petrich Sámuelt játszó Horváth Jenő, az Orlai Petrich, Somát alakító Bessenyei Ferenc, a Petrichnét játszó Peéry Piri és a többiek: Deák Sándor, Sándor Izó kitűnő alakítással járultak hozzá a rádiódráma sikeréhez. Cs. Gy. (Esti Budapest 1954. július 30.)

(…) A szerző azt írja ugyan erről a rádiószínművéről, hogy benne egy másik készülő drámájának (Galilei) mellékproblémáját bogozza, mégis, a téma: Petőfi halála, s az alaphangulat, az a százéves bele nem-nyugvás. A »Petőfi Mezőberényben« nemcsak életrajzi rekonstrukciót ad; élet és halál között hányódó hősével többet, általánosabbat is mond: a művész társadalmi helyének, feladatának, sorsvállalásának titkait kutatja. A művészét, s egyúttal az igaz hazafiét Nem lehet elhallgatni itt a »Petőfi Mezőberényben” tépelődésének rokonságát Illyés »Fáklyaláng«-jának gondolataival. Ugyanazt mondja Illyés az életet választó Kossuth-tal, mint Németh László a halálba sodródó Petőfivel; a nemzetet legjobb fiainak alkotó élete gazdagítja s hiába szép egy ábrándos, férfiasnak tetsző, bolond gesztus, a népnek Kossuth, Petőfi élete, harca, tettereje kell. Németh László a nehéz, tán lehangoló élet mellett dönt a könnyű és felemelő tragédiával szemben. (…) AZ ELŐADÁSRÓL (melyet Illyés Gyula szavai vezettek be) ezúttal csak néhány szót. Túlnyomórészt fölért a színjátékkal, bár a rendező (Török Tamás) képzelőereje kissé szárnyaszegetten követte az íróért. A kisebb szerepeik alakítói voltak a jobbak: Váradi Hédi, Kőmíves Sándor, Peéry Piri és Horváth Ferenc. Ladányi Ferenc a szerző szándékénál merevebben rajzolta Petőfit, nagyságában megmutatva, de emberségében már sápadtabban. Bessenyei Ferenc kissé eltúlozta Egressy fellengzős szavalását. Az előadás mindamellett valóban megragadó volt s Németh László dús és tömör magyar stílusa teljes erejével érvényesülhetett a színészek játékában, Sebestyén György (Magyar Nemzet 1954. aug. 8)

(…) Ezért üdvözöltük örömmel a hírt, hogy Németh László Petőfi-drámát írt a rádiónak, s hogy ezt a drámát népi színjátszásunk számára is hozzáférhetővé tette a Népművelési Minisztérium és a Szakszervezetek Országos Tanácsa kiadásában megjelenő Népművelés című folyóirat október—novemberi száma. Valaha Németh László írta le a maiglan is érvényes tanácsot: «Magyar író akarsz lenni? Jelszó: Petőfi!» örültünk, hogy hosszú hallgatás után ezzel a jelszóval tér vissza a műfordítás mégis csak másodlagos alkotó útjáról irodalmi életünkbe. És örültünk, hogy Herczeg Ferenc, Szávay Gyula s mások után végre egy igazándi író viszi színpadra az igazi Petőfit.

(…)

Sajnos, Németh László drámája nem ezt a Petőfit vitte a színpadra. Nem a hősök hősét, a versei váltóját vére aranyára váltó költőt, hanem egy kiábrándult, tétovázó, botcsinálta hőst, kit nem lelkesodva, nem meggyőződése visz a harcba, hanem baráti unszolás és a vállalt szerep kényszere. Micsoda szánandó, majdnem ellenszenves figura ez a Petőfi, akiről az öreg Orlai Perich csizmadiamester azt mondja: «Szegény Sándor a hadviselésben meg a feleségkormányzásban aligha vitte volna annyira, mint a versszerzésben». Németh László drámája azt sejteti, hogy Petőfi emigrálni készül, a bukás elől külföldre akar bujdosni, s útjában csak az állítja meg, hogy a csizmadialegények el akarják bujtatni a sárréti lápban. Németh László Petőfije azon siránkozik, hogy a háborúban nem tud verset írni. …. Kínos és sajnálatos eltévelyedés Németh László Petőfi-drámája, görbe tükör, melyben minden és mindenki eltorzulva villan fel. Szendrey Júlia a nehéz napokban pipeskedő divathölgy és frázispufogtató demagóg» Egressy Gábor azért akarja magával vinni Petőfit Bem táborába, mert Bem segítségével akar elillanni, ha baj lesz és «Sándorral akarja prezentáltani magát». Orlai Petrich Soma, Petőfi, barátja, kiábrándult, fanyalgó cinikus, a derék Szakáll Lajos, a népi költés egyik előfutára azért pengeti cimbalmát, hogy vármegyei főjegyző legyen egy báró jóvoltából… És maga Petőfi! Németh László ábrázolásának cáfolata ott zeng elnémíthatatlanul Petőfi művében. …. De van e kérdésnek egy más vetülete is. Milyen felelősséggel adott nyilvánosságot ennek a drámának a rádió? És: hogyan került ez a színjáték éppen a Népművelésben nyilvánosságra? A rádió milliókhoz szól, s a Népművelés, ha közzétesz egy drámát, példát állít az írók elé, hogy ilyet írjanak, és anyagot ad a népi színjátszásnak: ezt tanuljátok meg, ezt vigyétek színpadra. Helyes az, hogy a Magyar Rádió, a Népművelési Minisztérium és a Szakszervezetek Országos Tanácsa fémjelével egy meghamisított Petőfi-kép íródjék a dolgozó milliók szívébe? Ma, az imperializmus hadkeverő agreszsziója idején, még inkább jelszó Petőfi neve, mint valaha. De a világszabadságért forradalmár, a haza szabadságáért hős. Petőfi a jelszó, s nem hamis képe mása! Bóka László (Szabad Nép, 1954. december 19). 

… Ezek után természetesen kár lenne a szót vesztegetni azokra a véleményekre és támadásokra, amelyek Németh László új színművét érték. Mégis érdemes megemlíteni, mert, akik támadják, ismét a sematikus, egyoldalú Petőfi ábrázolást szeretnék visszacsempészni irodalmunkba. Ezzel a burkolt céllal íródott Bóka László egyetemi tanár nemrég megjelent cikke is. Ez a cikk természetesen nem von le semmit Németh művének értékéből,de egy komoly figyelmeztetést észre kell vennünk benne. Azt ugyanis, hogy a közelmúlt irodalmi vitáiban már megbélyegzett és káros, dogmatikus irodalomszemléletmég nem veszett ki és az ellene való küzdelmet egy pillanatra sem szabad megszüntetni. Erre nemcsak Bóka cikkea példa, hanem a Szabad Ifjúságegyik cikkírójának a félresikerült bírálata is az Új Hangról, amelyet Aczél Tamásnagyon helyesen visszautasított. Ezt a dogmatikus egyoldalú látásmódot tükrözi Gergely Sándor legutóbbi cikke is az Irodalmi Újságban. (B.L.) Győr-Sopronmegyei Hírlap, 1954.dec. 30. 

1973-07-22|1998-01-01|2014-03-16