Németh Antal dr. rádióelőadása forrásának megtekintése

'''Németh Antal dr. rádióelőadása a RÁDIÓÉLET 1940. november 30.- i estjén a Városi Színházban.'''

'''Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim!'''

:'''	1921. tájékán, mint fiatal ujságiró olvastam először egy külföldi lapban arról, hogy Londonban szinmüelőadást tartottak egy u.n. „studióban”, amelyet a közönség a lakásán, egy hangosan beszélő készülék mellett hallgatott végig. Csak hallgatta, mert látni nem láthatta az előadást. Az első kérdésem az volt, hogyan lehetséges ez, de erre feleletet adott a darab tartalma, amelyre ma is világosan emlékszem. A rövid egyfelvonásos, amit később ”hangjáték”- nak keresztelt el a világ, abban a pillanatban kezdődött, amikor egy bányát megtekintő turista- társaság észreveszi, hogy a villanyvilágitás a tárnában kialudt. Izgatott beszélgetés indul, tapogatózva keresik az utat ki a sötétből a bányalift felé, azonban a zeg- zugos földalatti utakon eltévednek. Távolban robbanás. A lámpák kialvása csak első jele volt a szerencsétlenségnek. Egy kis területre bezárva borzalmas pillanatokat él át a társaság, melynek tagjai között van egy fiatal nászutaspár is. Egyszer csak észreveszik, hogy a robbanás felszakitotta a talajt és viz tör be, amely egyre emelkedik. Távolról fentről, a magasból kiáltozások, majd egy kötél ereszkedik alá; a szellőző aknán át a mentési munkálat emberei ráakadtak a lentrekedtekre. Elsőnek a fiatal hölgyet emeli magasba és viszi napvilágra a mentőkötél. Lent egyre nő a víz. A kis társaság tagjai egyik a másik után menekül meg. Már csak ketten vannak. A fiatal férj és egy másik férfi. Ez a másik férfi, tudva, hogy a férjet fent egy asszony várja, átengedi az elsőbbséget. Az is megmenekül. Mire ujra leér a kötél, távolról csak a hivó kiáltásokat halljuk: ”Mr. Smith”- de már senki sem válaszol.'''

:'''	Ez volt az első hangjáték, amelyről hallottam, amelyről olvastam és a másik mozzanat, amelyik megvilágította előttem a modern technika által felfedezett uj müfajnak különleges helyzetét és lehgetőségeit, egy megszólitás volt, amelyet két esztendővel később Budapesten a legelső rádióközvetités alkalmával, 1923- ban a Magyar Távirati Iroda helyiségéből közvetitett legelső magyar müsor bevezető beszédének üdvözlő szavaiként mondott el Apponyi Albert gróf, aki igy kezdte beszédét: “Mélyen tisztelt láthatatlan közönség!”'''

:'''	Igen, mélyen tisztelt látható közönség itt a Városi Szinház nézőterén. Amikor mi a studióból Önöknek játszunk, akkor egyelőre kölcsönösen láthatatlanok vagyunk egymás számára és ez a tény határozza meg a rádiórendezés minden célkitüzését, részint szük,  részint tág lehetőségü határait: az hogy tér idő, egyén és tömeg, minden csak a hang utján, az emberi beszéd, vagy megfelelő aláfestő kiséret segitségével elevenedik meg az Önök lelki szemei előtt. A mai rádiórendezés pontos ellentéte a régi néma- filmrendezésnek. A tiszta láthatóság hang és zörej nélkül volt az egyik és a tiszta hallhatóság, kép, mozgás és játék nélkül csak hangban, zenében és zörejben, a másik. E két érzékelési világnak találkozása még ma sem tökéletes és még ma sem harmonikus. A látott képnek és a hallott hangnak házassága a hangosfilmen még nincs szentesitve magasabb erők természetfölötti erejével. Ha nagyon szigoru akarnék lenni, azt is mondhatnám, egyelőre vadházasságban élnek. De a szerelem a hang és kép között régi. Az első némafilmek idején már kisérleteztek 1905.- ben, 1908.- ban gramofonlemezzel kisért mozgó- fényképfelvételekkel. És a rádió megszületése pillanatától kezdve vágyódott a megjelenités után és mint tudjuk, a televizió elterjedését csak az időközökben bekövetkezett világpolitikai események akadályozhatták meg. A televiziós előadás édestestvére a hangosfilmnek, a kép és a hang örök szerelmének gyermeke mind a kettő.'''