Hogy készül a slágerlista?

A Rádiójáték wikiből

Tódor Zsófia – 2007. 06. 26.

Kommunikáció-olasz, II. évfolyam

Rádiós dolgozat


Hogy készül ma egy slágerlista? Mik egy kereskedelmi rádió saját slágerlista készítésének titkai? (21. feladat)

Kiinduló olvasmányom Királyhegyi Pál, Miért sláger a sláger? című tanulmánya volt, amelyben különböző nagy sikert befutott, prózában viszont kevéssé értelmes és hatásos slágert vizsgál, kutatja az okokat. Mik tehát azok a tényezők, amelyek egy slágert slágerlistássá tesznek? Ezt próbáltam kideríteni a Sláger rádió háza táján kutakodva is…

De hogyan is lehetne meghatározni, mi a slágerlista? Hiszen, az nyilvánvaló, hogy valamiféle hatalommal rendelkezik. Érdemesebbnek tartom Almási Miklóst idézni: „(…) ez segít mérni a teljesítményt, sorrendbe rakja a neveket (mint a kompjúter), és közhírré is teszi őket. Ez a szellemi tőzsde. Azt méri és egyben „jegyzi”, ki a „menő”, mennyivel jobb a másiknál, a tegnapi ranglistához képest mi a helyzet a mai mezőnyben. Tehetségek, teljesítmények, értékek és álértékek kerülnek be ebbe az alapjában véve kifürkészhetetlen szerkezetbe, és ponttáblázatba rendezve kerülnek ki belőle.”<ref>Almási Miklós, Például a szirup, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1979, 14. oldal</ref>

Ebből következően pedig, mivel az a lényeg, hogy siker koronázza az alkotást, tehát bekerüljön a listára, ezért az alkotó alárendeli magát a slágerlista gyártás mechanizmusának, és úgy alkot, hogy tudja azt manipulálni. Így születnek a művészileg kevésbé értékes, de az adott igény szerint mégis slágergyanús számok.

Innentől válik érdekessé a dolog! Tehát, kik is azok, vagy mi is az a gépezet, amelyik gyártja „a” listát? Kinek/kiknek/minek a kezében van egy slágerlista összeállítása? Milyen feltételeket diktálnak?

Sokkal izgalmasabb lenne a dolog, ha egy rejtélyes mechanizmust sikerülne ezzel lelepleznem. Egy rendszerezett gépezetet, amely a kezében tartja az egész zeneipar működését. De sajnos, nem vonhatok le dolgozatomban ilyen messze menő konklúziókat. Ez pedig, valószínű annak tudható be, hogy a Sláger Rádiót választottam kiindulási pontként.

A Sláger rádió ugyanis más formátumú kereskedelmi rádió, mint a többi zenei rádió. Az alapvető különbség, hogy nem feltétlenül olyan slágerekkel, dalokkal operál, mint a többiek. Nem a mai zenei életből veszi a slágerlistája alapjait, tehát nem onnan, ahol az igazi versengés folyik az „igazi” befutó címért. Az általa leadott dalok nagy része már nincs a mai zenei verseny sűrűjében, így a tét sem akkora, valamint a slágerlista sem változhat olyan gyorsan, hiszen már nincsenek új belépők, csak a régebbiek, az anyag ugyanaz. Így fordulhat elő az is, ami egy átlagos slágerlistánál szerintem nem annyira jellemző, hogy egy előadótól akár kettő, vagy még több (a lista méretétől függően) alkotás is bekerüljön a „díjazottak” közé.

Éppen ezek miatt a Sláger Rádió nem állít össze gyakran saját slágerlistát, évente egyet-kettőt, azt is főleg azért, hogy tudja, zenei készletéből mi számít már elavultnak, vagy mi az, amit újra elő lehet venni.

Mindezeket a dolgokat Kalácska Gábortól, a Rádió zenei szerkesztőjétől tudtam meg, beszélgetésünk folyamán.

Szerencsémre, pont az év első felében zajlott le a Sláger Top 1000 összeállítása és folyamatos lejátszása. Ez egy elég nagy volumenű lista, nem lehet önkényesen összeállítani, tehát több pilléren alapuló technikát dolgoztak ki a lista összeállítására. Almási Miklós állítása szerint ez a kulturális „börze nem a közvélemény (…). A közvélemény ugyanis már csak kész listát kap az aznapi ponttáblázatról.”<ref>Uo. 18. oldal</ref> Tehát az ő kérdése az, hogy kik írják azt a bizonyos táblázatot? Ha más zenei kereskedelmi rádiót vizsgálnánk, nagy valószínűséggel egyetértenénk abban Almásival, hogy nem a közvélemény, hisz ott szinte mindennap újabb és újabb listákkal találkozunk, az aktuális divatnak, (feltételezett) igénynek megfelelően. Viszont a Sláger Rádió esetében azt kell mondanunk, hogy a táblázatot igenis a közvélemény állítja össze, saját ízlése, igényei szerint, méghozzá több fórumon egyszerre. Mik is voltak ezek a Sláger Top 1000 esetében?

  1. Megszerveztek egy Élő Zenei Tesztet. 2007. március 30-án este 10 órától éjfélig bárki, aki bekapcsolta a Sláger Rádiót, folyamatosan dalrészleteket hallhatott, összesen 500 számból, amelyeket értékelhetett egy erre alkalmas űrlapon, amelyet szinte akármelyik újságban megtalálhatott, vagy az Interneten. Az egyes részleteket 1-5 skálán lehetett pontozni, aszerint, hogy „Nagyon tetszik”-5, vagy „Egyáltalán nem”-1. Ezeket a kitöltött lapokat aztán be kellett küldeni. (Természetesen nyereményjátékkal egybe volt kötve, ugyanis a szerencsések CD csomagot nyerhettek, legalábbis a hirdetés szerint.) Persze, ezeknek a kiértékelése nem egyszerű, főleg, ha ezen kívül még más eredményekkel is össze kell vetni.
  2. Ugyanis ezen kívül a Sláger Rádió megbízott egy közvélemény kutató céget is (Szonda Ipsos), hogy végezzen el egy felmérést, 1000 darab dalrészlettel, amelyeket a Rádió adott ki a saját törzsanyagából. (Szinte akárkit leszólíthattak már az utcán, hogy vegyen részt egy ilyen, vagy ehhez hasonló felmérésben. Jómagam a Rádió1 által megrendelt felmérésen vettem részt. De itt fontos tudni, hogy azt a fizetséget, amit a résztvevők kapnak, azt nem a rádió adja, hanem a kutató cég.)
  3. Végül, mindezek mellett a hallgatók saját maguk tehettek javaslatot, telefonon, sms-ben, különböző más fórumokon, hogy mik kerüljenek be az ezres listába, mit szeretnének hallani.

Mindezek után létrejött egy tetszési index, egy tetszési lista. A kiértékelés nem lehetett egyszerű feladat, ekkora törzsanyagról, ekkora felmérésről, ennyi fórumról lévén szó, de megvannak azok a hozzáértők, akik ezeket összeállítják, majd aztán ki is tudják értékelni. Magáról a kiértékelésről Kalácska Gábor nem tudott nekem műhelytitkokat elárulni, mivel, mint zenei szerkesztő ő nem vett részt benne. Amint mondta, ők már csak a kész anyagot kapták meg, amit egy amerikai cég, az EMI állított össze.

A Top 1000 kiindulási anyaga több mint 1500 dal volt, amelyek a zenei adatbázisukban szerepelnek. A zenei adatbázisuk így két részre bontható egy aktív törzsanyagra és egy passzívra. A szavazás és értékelés után voltak olyan dalok, amelyeket a hallgatók döntése miatt kivettek az aktív játszási tömbből, és volt, amelyek a passzívból kerültek vissza a gyakrabban játszottak közé.

Tehát tulajdonképpen egy ekkora lista összeállításánál nem is az volt a lényeg, hogy ki a 963. vagy éppen a 433., hanem az, hogy melyek azok a dalok, amelyeket a hallgatók még mindig szívesen hallgatnak meg szinte nap, mint nap.

Éppen ezért van ilyen kaliberű tesztjük csak évente pár alkalommal, hogy felmérjék a hallgatók igényeit, és aszerint alakítsák a repertoárjukat.

Tehát a Sláger Rádió esetében valóban a saját hallgatóknak viszonylag nagy beleszólásuk van abba, hogy mit szeretnének hallgatni, majd utána megítélhetik, hogy a továbbiakban mennyire voltak hatásosak, mennyire tudtak hatni a kínálatra.

Én úgy gondolom, hogy ez esetben valóban többet számít az Almási által háttérszereplőnek ítélt közvélemény, hiszen túl sok fórumon igyekeztek őket aktivitásra kényszeríteni. Valamint a tét ebben az esetben nem az, hogy melyik előadó népszerűbb („menőbb”), kik a vezetők a zenei iparban, mik a feltételek, amelyeknek meg kell felelni, hanem itt a tét a hallgatótábor megtartása, növelése, akár úgy is, hogy bevonják őket a munkafolyamatba, véleménynyilvánításra késztetve, kizökkentve őket a lassan már monotonná váló zenei folyamok hallgatásából. Így még ha mindennap ugyanazokat a slágereket is hallgatják, talán kevésbé unottan teszik azt, ha úgy érzik, ezek az ő dalaik, egy saját slágerlista formájában.

Most pedig, hogy levontunk azt a konklúziót, hogy a közvélemény tudja valamelyest a kezében tartani a szálakat. Ha nem is a zenei iparban, de bizonyos rádiók esetében igen, akkor érdemes azt is megvizsgálnunk még egy kicsit, amit Királyhegyi Pál is boncolgat, hogy miért sláger a sláger. Hiszen, a legtöbb kritika negatív hangot üt meg, ha a slágerekről van szó. („sekélyes”, „giccses”, „művészileg értéketlen”…) Mégis hatásuk a társadalomban, he nem is eget rengető, de bizony észrevehető bizonyos fórumokon. Hogyan lehetséges ez? Ahogy Hankiss Elemér írja: „Kell lenni bennük valaminek, valami értéknek, vagy mondjuk inkább így: piaci értéknek, amely egy meglévő szükségletet elégít (jól vagy rosszul) ki.”<ref>Hankiss Elemér, A népdaltól az abszurd drámáig. Tanulmányok, Magvető, Budapest, 1969, 195. oldal</ref> De milyen eszközöket használ és milyeneket nem?<ref>A gondolatmenet, kiindulási alap: Uo. 196-254.</ref>

  • a költészetet nem, ugyanis minden, ami az irodalomban érték, azt a sláger vagy rosszul használja, és ezért elsekélyesíti, vagy egyáltalán nem is tudja használni (elhallgatás, áttételes megfogalmazás helyett közvetlenség, állandó ismétlés, sulykolás, szajkózás…)
  • a ritmust és az ebből adódó szójátékokat igen, amelyek olyakor igen virtuózra sikerülhetnek, e az igazán mestermunkák ritkák
  • a misztikumot, a spiritualitást, az irracionalitást igen, és minél jobban elszakad annál jobb, azaz annál giccsesebb tud lenni
  • a „mese” három hősét (Én, Te, „az a Másik”) igen, együtt a Te személyiség leírásával, külső jegyeinek dicséretével
  • a drámaiságot, a teatralitást igen, amelyek gyakran válnak rituálissá, és alapjuk a szenvedély és annak különböző formái (félelem, őrület, hősiesség, búcsú…), de a lényeg, hogy valami érzelmi kiindulása legyen, éppen ezét sok tartalmi mondanivalója nincsen
  • az újítást nem, ugyanis a slágerek konzervatívak, maradtak a romantika és a szentimentalizmus talaján („a baj nem elsősorban az, hogy (…) a slágerek egy száz évvel ezelőtti érzelem- s tudatállapotot igyekeznek akaratlanul is konzerválni. Hanem az, hogy érzelem- s tudatállapotokat nem lehet konzerválni.”<ref>Uo. 251-252.</ref>)

De a végkövetkeztetés mégis az, hogy a slágerek igénytelenek. Ez a közönség igénytelenségét is tükrözi? Viszont itt jöhetne a slágerlista hatalmi szerepe. Ami kiválogat és megjutalmazza az értékeset, és kizárja a kínálatból a rosszat. A rádióknak már eleve van egy válogatása azzal, hogy mely slágereket veszi be adatbázisába, azután pedig melyeket vesz fel játszási listájára, de amint a slágerlista is képbe kerül, még egy szinten meg lehet ritkítani a közönség elé kerülésre érdemes slágereket.

Ha viszont ezt vesszük alapul, a Sláger Rádió nem feltétlenül választott jó taktikát, hiszen hagyja, hogy a hallgatók szinte akármit (persze valamelyest keretek közé szorítva) beválogassanak. Ha pedig, azt nézzük, a rádió lehetne egy olyan fórum, ami elvégzi a szűrést, és az igényesedés (művészi értelemben) felé kényszeríti az előadókat és dalszövegírókat, akiknek azért kéne küzdeniük, hogy bekerülhessenek a listára. Az igényesedés alatt itt nem azt értem, hogy a slágereknek bonyolultabbnak vagy hosszabbnak kéne lenniük, hiszen „(…) egy népszerű dal nem lehet túlságosan hosszú, túlságosan bonyolult, túlságosan összetett sem zenei (dallami-hangnemi-harmóniai-ritmikai), sem irodalmi szempontból.”<ref>Lévai Júlia – Vitányi Iván, Miből lesz a sláger? Az elmúlt 40 év slágereinek vizsgálata, Zeneműkiadó, Budapest, 1973, 196. oldal</ref>

Természetesen a sláger Rádió már nehezen tudna fejlődésre kényszeríteni olyan előadókat, akik már nem is élnek, vagy nem is alkotnak, de az igényesedésre való törekvés attól még nincsen kizárva.

Igaz, Lévai Júlia kutatása szerint vannak bizonyos szabályok, amelyeknek meg kell felelni ahhoz, hogy a sláger elég emberhez jusson el, és ezeken belül már olyan feltételeket állapít meg, mint hangkészlet, hangnem, ütemfajták, melodikus felépítés, akkordváltások… e ezek ellenére sem, ahogy mondja, hogy „a slágerzene ügyében nem alakult ki megfelelő (tudományosan) átgondolt művelődéspolitika nálunk, de kialakulhatna.”<ref>Uo. 204. oldal</ref>

Ebben a kérdésben a rádióknak nagyon fontos szerepe lehet: észreveszik-e a változásokat?, tesznek-e tudományos vizsgálatokat?, valamint elfogadják-e őket vagy harcolnak ellene?

A rádiónak ugyanis óriási szerepe lehet abban, hogy segíti-e fejlődni a „slágeripart”, vagy csak az aktuális piaci érdekek hajtják.

Ezért lehet fontos szerepe a slágerlistáknak is. Hiszen irányíthatja az ízlést, de magát az előállítási folyamatot is. Tehát, nem mindegy, hogyan készül ma egy slágerlista, mert utána több ponton is elérhet kisebb nagyobb hatásokat. A rádióké a felelősség!

Felhasznált irodalom:

  • Almási Miklós, Például a szirup, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1979
  • Hankiss Elemér, A népdaltól az abszurd drámáig. Tanulmányok, Magvető, Budapest, 1969
  • Lévai Júlia – Vitányi Iván, Miből lesz a sláger? Az elmúlt 40 év slágereinek vizsgálata, Zeneműkiadó, Budapest, 1973