„Ezer gramofonlemezen örökítették meg eddig a berlini rádió ez évi munkáját” változatai közötti eltérés

A Rádiójáték wikiből
(Új oldal, tartalma: „'''Ezer gramofonlemezen örökítették meg eddig a berlini rádió ez évi munkáját''' A rádió fejlődésével párhuzamosan merült fel az a gondolat, hogy valamik...”)
 
(Nincs különbség)

A lap jelenlegi, 2009. szeptember 24., 17:55-kori változata

Ezer gramofonlemezen örökítették meg eddig a berlini rádió ez évi munkáját

A rádió fejlődésével párhuzamosan merült fel az a gondolat, hogy valamiképpen rögzíteni kellene a rádió hangját, nem szabadna veszendőbe engedni azt a sok nagy értéket, amelynek megszólaltatására éppen a rádió adta a lehetőséget. A probléma megvalósítását már meg is kezdte a berlini rádió, a Funkstunde kitűnő intendánsának, Flesch doktornak a kezdeményezésére – gramofonlemezen. Berlin január elseje óta éppúgy „másolatot” készít minden nevezetesebb közvetítésről, mint ahogy a gondos kereskedő másolatot tart vissza minden üzleti leveléről. Ezer gramofonlemez örökíti meg eddig a berlini rádió ez évi munkáját és a mikrofonközvetítésekről felvett gramofonlemezek segítségével öt-tíz-húsz-ötven év múlva is újra meg lehet majd szólaltatni a rádióban Pallenberg hangját, Toscanini technikáját, Alfréd Hoehn zongorajátékát, és föl lehet idézni újra a Nobel-díj kiosztásának ünnepét vagy 1930 szilveszter éjszakájának vidámságát. Az eddigi ezer lemez, amelyek közül természetesen egy sem kerül kereskedelmi forgalomba, olyan pompás hangmúzeum alapját vetette meg a berlini rádióban, amely ez idő szerint párját ritkítja.

Rádió Újság 1929-1930 körül