A zugkapitány

A Rádiójáték wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen 86.101.163.44 (vitalap) 2010. június 25., 06:41-kor történt szerkesztése után volt. (Új oldal, tartalma: „Kossuth, 1982.11.01. hétfő, 19:15 – 21:13 (118 perc) Juhan Smuul színművének rádióváltozata. Fordította: Bereczki Gábor Rádióra alkalmazta: Fehérvári Gy...”)
(eltér) ← Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)

Kossuth, 1982.11.01. hétfő, 19:15 – 21:13 (118 perc)

Juhan Smuul színművének rádióváltozata.

Fordította: Bereczki Gábor

Rádióra alkalmazta: Fehérvári Győző

Zenéjét szerezte: Tamássy Zdenko

Zenei rendező: Rónai István

Zenei munkatárs: Kutasy Ferenc

Rendező: Török Tamás

A szereposztásból:

Kihnui Johnn, a zugkapitány: Kállai Ferenc

Linda, szakácsnő: Szemes Mari

Mathilde, mosónő: Csongrádi Kata

Az admirális: Gera Zoltán

Jurnas, fedélzetmester: Őze Lajos

Vallin, kocsmáros: Greguss Zoltán

Schneider, kormányos: Szersén Gyula

Kerttunen kapitány: Turgonyi Pál

A Fortuna matrózai: Basilides Zoltán, Felvinczy Viktor, Gyabronka József, Gömöri István, Hegedűs D. Géza, Karczag Ferenc, Peczkay Endre

Harmónikás: Suka Sándor

Klarinétos: Bánhidi László

A hangfelvételt Kiss László és Borlai Kinga készítette

Dramaturg: Maráz László

Kapcsolódó cikk:

Bereczki Gábor: Juhan Smuul

Valamikor a 30-as évek elejének egyik viharos őszi estéjén a kis Muhu szigetén egy észt halászember azzal ütötte el a tétlenség unalmát, hogy díjat tűzött ki legérdekesebben mesélő csemetéje számára. A díj két korona volt, hatalmas összeg egy gyereknek. A mesélőnek megengedett, hogy elszakadjon a realitás talajától, sőt erre biztatást is kapott. A nyertes a kis Juhan lett, aki Juhan Smuul néven vált ismertté messze a kis Muhu-sziget, sőt Észtország határain túl is, költőként és mesélőként egyaránt.

Észtországnak sajátos tájegysége a szigetvilág. Az ottani nép híres jó humoráról, a szájhagyomány pedig sok régi históriát őriz. Az egyik Jókait is megihlette, a vidék utolsó kalózáról írta Dagői torony című elbeszélését. A szülőföld nyelvéből, történeteiből, humorából Smuul mindig szívesen merített. A tenger, melynek a partján nevelkedett, a halászat, a hajózás holtáig elkísérte. Röviddel 1971-ben bekövetkezett korai – csak 51 éves volt – halála előtt így kezdi egyik versét: „Meghalok – és megkapom hajómat / melynek már nem látom fényeit…” (Tandori Dezső fordítása). Legjelentősebb írói sikereit is tengeri útleírásaival érte el. Déli jégmezőkön című könyvéért Lenin-díjat kapott, s a Japán tengeren című művét is számos nyelvre lefordították. Mindkét írása magyarul is olvasható.

Öt világtengert járt be, verseket írt az Antarktiszon, szenvedélyes vágy hajtotta, hogy megismerje ezt az egész kerek világot; nem is annyira tájait, mint at embereket.

Hét kötet verse jelent meg oroszul, nálunk inkább drámái találtak tolmácsolókra. 1970 táján sikerrel mutatta be Az ezredes özvegye című szatirikus darabját a győri Kisfaludy Színház, s az 1972-ben Magyarországon szereplő tartui Vanemuine Színház Madách Tragédiája mellett Smuul Kihnui Jõnn, a zugkapitány című darabját hozta (magyarul a Vacsora öt személyre című, mai észt drámákat közlő kötetben jelent meg, a Modern Könyvtár sorozatban). Jõnn alakját Smuul a szigetek szájhagyományából ismerte meg.

Smuul az észt „fényes szelek” nemzedékéhez tartozott. Szenvedélyesen vetette bele magát a negyvenes években hazájában végbement nagy társadalmi átalakulás küzdelmeibe: újságot szerkesztett, volt központi bizottsági tag, képviselő, s élete utolsó tizennyolc évében ő volt az Észt Írószövetség elnöke.