A rádió „nagynénjének” emlékkönyvéből. (... hangképet a telefonhírmondó múltjából)

A Rádiójáték wikiből

Cím: A rádió „nagynénjének” emlékkönyvéből. (... hangképet a telefonhírmondó múltjából)

Összeállította: Jenőffy Jenő és Harmath Géza

Közreműködik: Fedák Sári, Farkas Ilonka, férfi énekes, Latabár Kálmán, Polgár Géza Rexa Dezső és a rádió szalonzenekara.

Rendező: Kiszely Gyula. / Időtartam: 90 perc / Szószóló: Női hang.

Szószóló: Minden találmánynak vannak elődjei, ősei. A Rádiónak is sok elődje közeli és távoli rokona berregett, kattogott, zümmögött, beszélt moromolt és muzsikált szert a világon, mielőtt az igazi rádió megszületett volna. A telefon a távíró, a phonograf, a grammofon, a szikratávíró és a telefonhírmondó előzték meg a mai rádiót. Az újszülött csoda mindegyiktől örökölt valamit: alkatot, szerkezetet, célt és eszközt, szivet és lelket. Mai megjelenésében, szellemi tartalmában mégis legjobban hasonlít budapesti nagynénjére, a telefonhírmondóra. Ez a szerény magyar rokon most 47 éves és 32 évvel korábban született meg, mint világhírű unokaöccse. A telefonhírmondó, Puskás Tivadar találmánya 1893-ban szólalt meg először és a világ első műsorközvetítője volt... A rádió nagynénjének emlékkönyvében lapozgatunk. Régi nevek, kedves históriák, röpke dalfoszlányok, a múlt színes virágai, tarka képei tűnnek elénk elfelejtett dallamok markolják meg a szívünket és felidéznek egy letűnt világot: a 40 év előtti Budapestet.

/A fenti szöveg alatt a zene halkan aláfest. A conevillei harangokból. /

Az emlékkönyvből elsőnek a nagynéni szerelmese, régi udvarlója lép elénk: a telefonhírmondó egykori rendezője Polgár Géza. Megkérjük meséljen valamit a régi szép időkről.

Polgár: Ez az: a mese. Ez volt az én különlegességem 40 évvel ezelőtt. A telefonhírmondó először csak „beszélő újság volt”, híreket, tőzsdejelentéseket, piaci árakat közvetített. Én kezdetem el a gyermekek szórakoztatását mesével, versmondással, énekesek és muzsikusok felléptetésével. A gyermekek, akik ma már talán nagymamák, nagypapák, izgatottan várták és hallgatták a „gyermekestélyeket”. A gyerekek kettészedték a kagylópárt, egyik fülüket befogva, félfüllel élvezték a Jancsi és Juliska bájos zenéjét.

Szószóló: Miért tekintették ezt olyan nagy újdonságnak? Hiszen amióta a világ a világ, mindig mesélni szoktak a gyermekeknek.

Polgár: Ez igaz, de a hirtelen világvárossá fölfúvódott Budapest annyi szórakozást, élvezetet nyújtott a szülőknek, hogy mind kevesebbet foglalkoztak a gyermekeikkel. A kicsinyeknek nem maradt más csak a mesekönyv és a gyermekújság. A legkedvesebb gyermeklap a Kis Világ volt. Kürthy Emil szerkesztette, Kürthy Györgynek a Nemzeti Színház művészének édesapja. Kürthy Emil velem együtt azt az álláspontot képviselte, hogy a gyermekeket nem szabad együgyű gügyögésekkel traktálni, ostobaságokkal szórakoztatni, mint ez akkoriban szokás volt, hanem a nekik előadott anyagot még gondosabban kell összeállítani, mint a felnőttekét. A Kis Világ és a telefonhírmondó közösen rendezett gyerekestélyét a felnőttek is szívesen hallgatták.

/ Férfi ének zenekisérettel: Azt a régi boldog időt. Ripp van Winkle /

Szószóló: Az emlékkönyvben továbblapozgatva azt látjuk, hogy a gyermekdélutánokból, gyermekestélyekből lassan hangversenyek nőttek ki és a telefonhírmondó egyre többféle nemesebb szórakozással kedveskedett a hallgatóinak. De nem volt könnyű dolog például állandó kapcsolatot teremteni a m. kir. Operaházzal. Az akkori intendáns, Nopcsa Elek báró azt mondotta, hogy becsukhatják az Operaházat, ha mindenki odahaza hallgathatja az előadásokat. Nagy küzdelem és hosszas tárgyalások után csak annyit sikerült elérni, hogy megengedték a nyitányok és a balettek közvetítését. Így került a műsorba Sztojanovits Jenő híres balettje a Csárdás.

/ Zene: Sztojanovits: Csárdás /

A telefonhírmondó házi közvetítője és mulattatója Rexa Dezső volt, aki érdekes esetet jegyzett föl a Csárdás szerzőjéről Sztoljanovitsról. Megkérjük, hogy mondja el.

Rexa: Sztoljanovits vérbeli zenés volt, azonkívül kiváló tanár és újságíró, de szép sikereket aratott, mint szónok is, Ennek a sokoldalú embernek leghőbb vágya volt, hogy az operaház igazgatója lehessen. Egy narancshéjon csúszott el. Amikor a Csárdást elfogadták és műsorra tűzték, felkérték a balett vezénylésére is. Ekkor történt az a jelentéktelennek tetsző eset, mely végleg meghiusította annak lehetőségét, hogy valamikor is opera igazgató lehessen. Tudni kell, hogy az Operaház zenekara annakidején a legnemzetközibb társaság volt. Magyarok mellett osztrákok, franciák, németek, csehek, hollandusok voltak a zenekar művészei. Szabad idejükben a híres Petanovits vendéglőbe jártak sörözni. Az első zenekari próba volt egyszersmint a zeneszerzőkarmester vizsgája is. A sötét nézőtéren ott ültek a legszigorúbb kritikusok: a színház belső emberei. Sztojanovits alapos lámpalázzal küzdoött, mégis kotta nélkül „kívülről” dirigált. Egy darabig simán ment minden, de egyszer csak a zeneszerző lekopogja a zenekart:

Meine Hefrn isch höre kein Fagott! Uraim nem hallom a fagottot. A fagottista történetesen a kiváló művész Wieschendorff Henrik volt, aki nagyon röstelte, hogy a „jövevény” karmester éppen őt hibáztatja. Még hozzá ok nélkül. Tüstént kész volt a felelettel:

Aber herr Petanovits! Ich habe doch zwanzig Takt Pausen!... No de Petanovits úr, hiszen nekem húsz ütemnyi szünetem van. Harsány kacagás fogadta a zenekarban és a nézőtéren is Wieschendorff válaszát. Sztojanovits egy árva szót sem tudott mondani. Szégyelte magát, hogy mint szerző nem emlékezett a fagott szünetére, de még jobban azt, hogy Petanovitssal a vendéglőssel cserélték fel a nevét. (...) A balettje tetszést aratott ugyan, de az operai igazgatóságból nem lett semmi.

Szószóló: Nekünk mulatságos, Sztoljanovitsnak bizony szomorú eset volt. Az emlékkönyv következő lapjából kitűnik, hogy az operaház lassanként megbarátkozott a telefonhírmondóval. Nemsokára megengedték az egész opera előadás közvetítését. Az első ilyen műsorszám Erkel Ferenc Hanyady Lászlója volt a telefonhírmondóban.

Farkas Ilonka énekével felidézzük ezt is.

/ Hunyady László Mária áriája ének zenekísérettel /

A telefonhirmondó külön hangversenyeken is sorra léptette föl az operaház kiváló művészeit. Még Pichler Elemér is énekelt a leadóban, aki pedig ugyancsak egy szójáték miatt nem lehetett az operaház tenoristája. Talán Rexa Dezső elmesélné ezt az esetet is.

Rexa: Pichler Elemér első fuvolás volt az operaház zenekarában. Daliás szép férfiú, akriől azt mesélte a fáma, hogy papnak készült, de hajlama és tehetsége a színház felé vonzotta. Csengő tenorhangja volt, ezért elhatározta, hogy operaénekessé képezteti ki magát. Énektanulmányokat folytatott, majd otthagyta az operai zenekart és elszerződött a pozsonyi városi színházhoz tenoristának. Vidéken szép sikerei voltak, de ez nem elégítette ki, az Operaház énekese akart lenni. Egykori zenekari társai kissé irigykedve nézték pályafutását. Amikor próbaéneklésre kapott meghívást nem átallották elgáncsolni jövőjét. Azt mesélték róla, hogy olyan tenorista, akinek nincs magas C-je és H-ja. Talán éppen a kigyónyelvű Wieschendorff volt az, aki így köszöntötte a frissensült énekest:

  • Van szerencsém Piler Úr!

Pichler meglepetve kérdezte: Mi az, hogy Piler, engem Pichlernek hívnak! – Tudom felelt a kartárs . de úgy hallottam, hogy Önnek nincs se C-je se H-ja és így nekem csak Piller. Hogyan akar maga C és H nélkül tenorszerepeket énekelni?

Mindenki mulatott a csípős tréfán csak Pichlernek akadt torkán a szó. A tréfás megjegyzésnek gyorsan híre futott és a szerződtetés füstbe ment.

Szószóló: Furcsa világ volt az, hogy rossznak, jónak hirtelen híre szállt. De ugyanilyen hamar terjedtek el a divatos nóták is. Találtam itt egy feljegyzést, egy dal címét: „a rózsabimbó és a méh”. Betétként énekelték a Vígszínházban bemutatott „Trilby” című színműben és pár nap múlva nem volt az országban nyilvános helyiség, vagy családi kör, ahol ne ezt fújták volna naphosszat és éjszakánként. Talán az öregek emlékeznek még rá, mad a /férfi énekes/ X. X. feleveníti. Zene: A Rózsabimbó és a méh féfi énekkel. /

Polgár Géza tud még több ilyen divatos énekszámról is.

Polgár: Hogyne! Ugyancsak páratlanul népszerűvé vált Káldy Gyulának az Operaház egykori igazgatójának a kurucdalok egyik leglelkesebb gyűjtőjének híres műdala: „A csalogány-dal”. Ez magasabb igényű szerzemény volt, annak a kornak legjava koloraturaénekesnői Sándor Erzsi és Kordin Mariska énekelték a hangversenytermekben és a telefonhírmondóban. Most Farkas Ilonka fogja előadni.

/ Zene: A csalogánydal Farkas Ilonkával. /

Polgár: Sok rajongója volt akkoriban a szép nótáknak. Jókai Mór is ezek közé tartozott. Ha ismeretlen dalt hallott sietett megtanulni. Egyszer a költőfejedelem éneke után hangjegyeztem le három számot azután elő is adattam a telefonhírmondóban. A „Tihany nimfája”, a „Babette” és a régi magyar „Csolnakázó dal” került így a budapesti közönség elé. X.Y. /férfi énekes/ biztosan tudja valamelyiket.

/Zene férfi énekell Tihany nimfája és régi magyar csolnakázó dal /

Polgár: Talán az operetteket is azért szerette annyira a közönség, mert olyan dalkedvelő volt. Offenbach uralkodott a könnyű zenében, de ekkor kezdett már térthódítani a bécsi operett is. Ebben az időben született a Cigánybáró, Jókai szövegkönyvével, Strauss János muzsikájával. Magyar is volt, bécsi is volt, hogyne tetszett volna.

/Zene: Cigánybáró Barinkai belépője férfi ének/

Polgár: El sem képzelhető ma már hogy milyen közkedvelt volt a Cigánybáró híres komikus alakja: Zsupán a disznókereskedő. Abban a boldog békevilágban sokat nevettek tréfáin és százszor hallották vidám dalocskáját, amelyet most Latabár Kálmán idéz emlékezetünkbe.

/Zene: Cigánybáróból Zsupán kupléja énekli Latabár Kálmán./

Polgár: Amilyen vidám, ugyanolyan érzelmes is volt az akkori közönség és a daliás magyar földbirtokos meg a szép cigánylány szerelme könnyekig meghatotta a hallgatókat.

/Zene: Cigánybáróból Ki esketett: kettős ének. /

Szószóló: Tovább lapozgatunk az emlékkönyvben. A sárgult lapok fakó szinei tarka hangképekben elevenednek meg előttünk. Ismét Offenbach nevével találkozunk és a legnagyobb pesti sikereivel s Szép Helénával a Hoffmann meséivel meg az Orfeussal. Orfeus az alvilágban volt akkor a címe és első felvonásának végjelenetét a híres kán-kánnal, mint önálló számot is sokszor közvetítette a telefonhírmondó.

/ Csak zene: Orfeus I. finale /

Szószóló: Latabár Kálmán nevét látom itt az egyik lapon. De ez nem lehet a mellettem álló ifj. Latabár Kálmán, sőt az édesapja sem, hanem nagyapja Latabár Kálmán, aki a régi Nemzeti Színház volt feledhetetlen művésze, komikus színésze. Volt egy víg dalocskája a „Kacagó kuplé”. Számtalanszor elfújta ezt a telefonhírmondóban és mindannyiszor viharos tetszést aratott vele. Egész Budapest vele kacagott.

Szószóló: Furcs látvány lehetett a telefonhírmondó kagylójával a fülén vígan hahotázó pesti polgár. Megkérjük az unokát, hogy énekelje el nagyapjának ezt az emlékezetes dalocskáját.

/ Zene: Kacagó kuplé Latabár Kálmán énekével /

Szószóló: Megint egy operett cím. „Szegény Jonathán”. Be kell vallanom, hogy sohasem hallottam róla. Polgár Géza bizonyosan ismeri ezt a darabot is.

Polgár: Diadalmas operettsiker volt a Szegény Jonathán. Alakjai édes emlékként élnek minden korabeli hallgatónk szívében. Ki ne emlékeznék boldog gyönyörűséggel Wanderbilt-re az amerikai milliomosra, leányára Harietre, a címszereplő Jonathánra, aki a darab elején bizony szegény volt, de a végén gazdag Jonathán lett. Nevezetes szereplők voltak még Billy és Molly a két néger szolgáló. Ha címét és meséjét nem is ismeri már a mai közönség, zenéjét valószínűleg hallotta már.

/ Zene: Szegény Jonathán kettős. /

Szószóló: Ismét egy név, de ezt már ismerem és ismeri mindenki Magyarországon: Fedák Sári. Az ő neve sem maradhatott ki a telefonhírmondó emlékkönyvéből. De itt úgy írták Fedák Sárika.

Fedák: Mindenki így hívott akkor, amikor beiratkoztam Rákosi Szidi, a feledhetetlen Szidi néni iskolájába. Prózai színésznő akartam lenni, dármai hősnői babérokról álmodoztam, mint fiatal leány. Szidi néni fedezte fel az operettehetségemet és ezután hallani sem akart már Trilbyről meg a Vasgyárosról. Neked énekelni kell, táncolni kell a színpadon, mert arra születtél – mondotta. Fedák Sárikából így lett Fedák Sári, azután Zsazsa.

Szószóló: Emlékszik még művésznő a telefonhírmondóbeli szereplésére?

Fedák: Igaz, hogy az már tegnapelőtt volt, de azért emlékszem rá. A telefonhírmondó leadójával szemben a Rákóczi út, akkor még Kerepesi út túlsó oldalán volt a színiiskolánk. Két operettet tanulgattunk akkoriban a „Tíz leány egy férfi sem” címűt és a „Pajkos diákokat”. Egyszer Polgár Géza feljött és átvitte az egész színiiskolát a telefonhírmondó tölcsérei elé. Akkor szerepeltem először a láthatatlan közönség előtt. Most is fülemben cseng a Pajkos Diákok kedves zenéje és bizony nem bánnám, ha ismét ott tartanék, mikor először énekeltem.

/Zene: Pajkos Diákokból Fedák énekével./

Szószóló: A telefonhírmondónak is nagy sikere volt ez a vendégszereplés. A láthatatlan hallgatók nem fukarkodtak a dicsérettel. Természetes, hogy az első fellépést követte a többi és később már egyenesen megtiszteltetés számba ment, ha a nagyművésznő a telefonhírmondónak is énekelt.

Fedák: Jó szerepem volt a Báránykában is. Nagyon szerettem ezt a darabot és ez meglátszott a sikeren. A régi szép idők hangulatát tükrözi vissza minden szava, minden dallama. Hallgassa csak.

/Zene: Báránykából Fedák énekével/

Szószóló: Az előbb beszéltünk a Szép Helénáról. Művésznő játszotta ezt a szerepet is és a telefonhírmondó többször közvetítette Szép Heléna alakítását. Ezt a számot most eredetiben varázsolhatnánk vissza.

Fedák: Szívesen. Kedvenc szerepem volt a Szép Heléna.

/ Zene: Fedák énekével a Szép Helénából /

Szószóló: Hangképeket idéztünk a telefonhírmondó emlékkönyvéből. A rádió nagynénje ma is él és szórakoztatja hallgatóit. Amióta a rádió megszületett, ő is megfiatalodott, megszépült. A rádió mellett is van hivatása, létjogosultsága. De szépek az emlékei is, szép a múltja, főleg azért, mert ez a múlt sok hallgatónknak az elmúlt ifjúságot, a boldog szép napokat jelenti.

...

Gépelte – Körtvélyesi László