A híd (1991)

A Rádiójáték wikiből

A Rádiószínház bemutatója

200 éve született Széchenyi istván

Írta:Herceg Ferenc

Szereposztás: Széchenyi István – Végvári Tamás, Kossuth Lajos- Hegedűs D. Géza, József nádor – Sinkovics Imre, Wesselényi Miklós – Helyey László, Crescence - Venceli Vera, Batthyányi Lajos – Bács Ferenc

Rádióra alkalmazta: Katona Imre József

Dramaturg: Sződy Szilárd

Rendező: Pós Sándor

1991.09.21. 19:05. Kossuth 64p

Herczeg Széchenyije:

A híd keletkezésének romantikus története van. Herczeg Ferenc emlékezéseiben erről is olvashatunk. Az ihlető: Jászai Mari volt, az a kiváló műveltségű színésznő, aki a tehetséges embereket gyorsan és szívesen fogadta barátságába.

A nagy tragika – értesülünk az író naplójából - „barátságot tartott a múlt idők hőseivel és költőivel. Kezébe került A kelet népe , és akkor felfedezte magának Széchenyi Istvánt. Úgy fölfedezte, hogy egy pár évig meg sem tudott lenni nélküle, jóformán vele és neki élt. Minden tavasszal amikor a nagycenki évszázados hársfasor kivirágzott, és kilométernyi távolságba árasztotta kábító illatfelhőit, Mirja (így »becézték« barátai a színésznőt) elzarándokolt a legnagyobb magyar sírjához. Egyszer engem is magával vitt, és ennek az emlékezetes útnak része volt benne, hogy később megírtam A híd című Széchenyi-színművemet.”

A történelmi drámát 1925-ben mutatta Be a Nemzeti Színház. A fogadtatás nem volt egyértelmű, mint annyiszor az elmúlt század alatt, amidőn a toll Széchenyi és Kossuth alakját fogalmazta papírra vagy a színpadra.

Herczeg Ferenc az elmélyült Széchenyi- értelmezők egyike, ám tőle sem állt távol a legnagyobb magyar eszméinek kisajátítása. Azt, hogy miként vélekedett Kossuthról, megtudhatjuk a forradalom és szabadságharc vezérének temetésekor fogant elmélkedéséből: „Egész Magyarország szíve vele volt, de egész Magyarország elméje már elfordult tőle- mert Kossuth tárogatója a mélységbe csalta az országot”. Annak, hogy milyen mélységig szereti és tiszteli Széchenyit, „lenyomata” maga a mű, amely napjainkban újból érdekfeszítő, minthogy a sokféle, egymásnak ellentmondó címkével ellátott, de talán éppen ezért nem érdektelen író „olvasatában” lehetünk együtt élő részesei evolúció és revolúció örök – eldöntetlen – nagy vitájának.

(Rádió- és Televízióújság, 36. évf. 38.szám.2. Old., Párkány László)