Hét fakereszt

Hét fakereszt — Rádióbemutató. — Technikai bravúrnak indult. Pár év előtt még azt hittük: természettudományokkal foglalkozó gimnazisták szórakozása lesz csupán. A rádióhullám azonban egy példátlan attakkal megrohamozta a világot és tüneményesenrövid idő alatt elöntötte a föld, kerekségét.Ma már népszerűbb, vagy inkább mondhatnánk: elterjedtebb, mint a mozi. Terjedésével arányosan fejlődik.Tegnap még különösségével ható tömegszórakozás volt, ma már1 művészet.Speciális rádió „hangjátékokat“írnak: a határtalan étel épp úgy inspirálja már a költőket, mint a nyomdafesték, avagy a háromfalu színpad. Nálunk Magyarországon ma mutatta be a Stúdió az első, speciálisan rádió számára írt színművet, BörzsönyiBéla „Hét fakereszt” című háromfelvonásos legendáját. A rádió-hangjátékot természetesen nem vezette be semmiféle konferansz, a darab nem kezdődött a szín rekvizitumainak unalmas és emlékezetben úgysem tartható felsorolásával , akcióval kezdődött a hősi halottak apoteózisát adó legenda és az éterből jött hangok nyomán kelt életre a hét fakereszt, amely a hét legvitézebb magyar katona süppedő sirhantját ékesítette. A hét vitéz magyar azután a hangok szárnyán útrakelt, ellátogatott haza, a messzi földön hagyott anyához, feleséghez, gyerekhez és szeretőhöz, de egy nap után jobbnak látták visszatérni a volhiniai névtelen sírok mezejére, hogy onnan egyenesen a tejúton levő csillagok századának kaszárnyájába rukkoljanak be. Mint rádió-színjáték, szinte tökéletesnek mondható Börzsönyi Béla poétikus, háromfelvonásos legendája. A darab konstrukciója olyan, hogy színpadon elő sem lehetne adni,v iszont a Lautsprecherenát valóban élő életre keltek a holt vitézek. Börzsönyi Béla bravúros verselő, aki a rímek játékával gyakran megrendítette a Stúdió figyelőjében összegyűlt előkelő közönséget. De a versesforma, amely olykor csodálatos finoman hatott, gyakran rontotta a verselésnél szükségszerű „körülbeszéléssel“ a drámai akciót. Hegedűs Tibor, a Vígszínház rendezője kitűnően rendezte meg a párbeszédek és a melodramatikus kísérőzenék akusztikáját. Amagyar rádió rohamos fejlődésében minden bizonnyal fontos étappot jelent ez az újszerű és majdnem egészen jól beváltkísérlet.

Budapesti Hírlap, 1928. március 11.

Hét fakereszt. (Eredeti bemutató a Stúdióban.)

Hét halott katona elindul aföldre, hogy megtalálja elveszettnek hitt boldogságát. A halottak feltámadnak és elindulnak az éjszakában a boldogság után, de nem találják. A földön tökéletes boldogság nincs s a hét halott visszatér Sírjaiba. Ez az elgondolása Börzsönyi Béla szimbolikus meséjének amelyet szombaton este adott le a pesti Stúdió. Kissé különös tételt ad fel magának a szerző, amelynek megoldásában is erősszerűnek bizonyult. A valóság furcsa misztikumba olvad s a transcedentális romantika, kék férnyű lángjai villannak fel. Puha, bársonyos szavak simogatását érezzük, gördülékeny, lüktető sorok finom ritmikája csendült a kompozícióban, amelyet Börzsönyi hangjátéknak nevez. Ez az elnevezés eddig idegen volt előttünk. De érthető és jogos. Mert a rádió, a XX. század csodálatos találmánya megteremtette a maga sajátos formanyelvét. Ez a formanyelv kifejezésében a hang ezerszinű skáláján szólal meg s a rádió az előadóművészet speciális faját keltette életre. Ez a Stúdió hangjátéka. A hangerősség és hangszín váltakozó játéka, amely az előadó, illetőleg leadóművésztől speciális hangképzést kiván. És ehhez a hangképzéshez, a rádió formanyelvéhez igazodik a klasszikus és modern színpadijátékok stúdióbeli alkalmazása is. A rádió tökéletessége azonban magával fogja hozni egy új irodalom születését, és ez a rádió-literatúra, amelynek famulusai technikailag tisztában vannak a hangképzés mikéntjével s hozzá idomítják a írás felcsendülő metodikáját. Ennek az uj irástechnikának az első szülöttje Börzsönyi hangjátéka, amely jelentősen előbbre vitte a rádió-leadóművészetet s mint irói munka is értékes tulajdonságokkal rendelkezik. A Stúdió természetesen a lehető legszebb formában és jeles művészeikkel szólaltatta meg az első hangjátékot, amely figyelemreméltó kísérletet jelent. (kgy.)

Nemzeti Ujság, 1928. március 11.

Egy este a rádió színházában

Az első eredeti magyar hangjáték bemutatója

Nagy izgalom volt ma este háromnegyed nyolc óra tájban a budapesti rádió Rákóczi úti Stúdiójában. Ma este mutatták be az első színdarabot, amely egyenesen a rádiószámára készült, amely egyenesen azok mellett a feltételek mellett csinálódott, amelyeket a rádió nyújthat a színelőadásnak. Mert más a színház, más a mozi és amint bebizonyult, más a rádió. A színpad számára írt művek rádión való előadása nem nyújt zavartalan élvezetet. A színdarabokat nemcsak a fülnek, hanem a szemnek is írják. És a rádión csak a fül kapja meg a magáét, a szem nem. Fordítva van a mozinál. Ott megkapja a magáét a szem, de semmit sem kap a fül. És a hatás mégis teljes. Teljes, mert ott a zene és a felirat pótolja a fül veszteségét. Két esztendei tapogatózás és kísérletezés után derült ki, hogy az a jó rádiódarab, amelyik nem akar színpadon előadható darab lenni, nem akar filmjátékként hatni, hanem egyszerűen számol a rádió lehetőségeivel. Így született meg Börzsönyi Béla Hét fakereszt című háromfelvonásos színjátéka, amely már a megjelölésében is rádió-darab: hangjáték. 

Olyan volt a Stúdió, mint egy hangyaboly. Hegedűs Tibor, a Vígszínház és Gyarmathy Sándor, a Stúdió rendezője karöltve izgultak, miközben egymásután érkeztek a Rákóczi-úti ház negyedik emeletére Somody Pál, Szabó Margit, Abonyi Géza, Körmendy János, Füzes Anna, Zátony Kálmán, Dénes György, a Nemzeti, Víg- és Magyar Színház tagjai, akik Surányi Olga, Kádár Anna, Bálint Erzsi, Jaloveczky László, Lengyel József, Gaál Dezső, Csorba Dénes, Szarvassy György és Barsi Ödön társaságában az első magyar hangjátékot voltak hivatva a mikrofon előtt megszólaltatni.

Önöket az érdekli persze hogy milyen a Stúdió színpada. Hát az kérem nincs. Van ellenben egy elég nagy terem, melyek mind a négy falát függönyök és drapériák borítják. Nem szépészeti szempontból, hanem azért, mert így jobban szereti a mikrofon. És ebben a nagyteremben áll ez a boszorkányos szerszám, ez a mikrofon, amely előtt szépen csak úgy utcai ruhában állanak meg a művészek, miközben kezükben a szerepüket tartják. Nekik ugyanis igen kellemes a helyzetük: olvashatják a szerepüket. Csak egy dologra kell figyelniük: egy elektromos táblára. Ez a tábla jelzi, hogy mi a teendőjük. A szomszéd szobában ül ugyanis a megfigyelő. A fülén rádióhallgatóval figyeli az előadást. Előtte egy tábla fekszik gombokkal. Ezeken a gombokon zongorázik. Ha megnyomja egyiket, akkor a szereplő szeme elé kiugrik egy tábla, hangosabban. Ha megnyomja a másikat, a tábla azt jelzi: közelebb, így elektromos úton irányítják DénesGyurkát, FüzesAnnát és Abonyi Gézát, amíg mi, akiket kritikaírás céljából hívtak meg az előadásra, egy jól berendezett szalon fűtőijeiben ülünk konyak és dohányfüst társaságában és egy hangszórón hallgatjuk az előadást. Közöttünk egy szimpatikus úr: Szőts Ernő, a rádió vezérigazgatója. Mielőtt átvette volna a rádió vezetését huszáralezredes volt. Most ilyen színigazgató. És kitűnő színigazgató. Mindenki szereti, akinek csak dolga van vele, mert kitűnő modora, szeretetreméltósága és megértése igazán páratlan. És itt a szobában ülve bontakozik ki előttünk Börzsönyi Béla hangjátéka. A hangszóró megszólal és mi Wolhyniában vagyunk egy katonatemetőben. Hét fakereszt áll itt, a hősi halottak szimbóluma. A csillagfényes wolhyniai éjszakában az Úristen megengedi a hét fakereszt alatt pihenő hét katonának, hogy egyetlen éjszakára hazamehetnek. Megnézhetik a szeretteiket. És a hét katona, hét hősi halott elindul. Haza. Budapestre. Ahol olyan jó Volt élni Olyan szép volt élni. És a szemük lassan elhomályosul. Ez itt ma nem az a világ, amit visszaállítottak. Ez itt nem az a világ, más világ, nem olyan szép, nem a régi. A régi világot keresték és al mait találták. Hét csendes hősi halott, aki egy éjszakára életre kelt, csendesen, szomorúan megindul vissza Wolhynia felé. A wolhyniai katonatemetőbe. Ahol mégis csak jobb a sírban, mint ma az életben. Ez a hét fakereszt története. Csendes szomorú mese, amelyiknek igazsága van. BörzsönyiBéla darabja talán nem felel meg egészen azoknak a követelményeknek, amiket a rádió előír az új műfajnak, de ez nem is baj. Ez még csak kísérlet, ezt a műfajt csak ezután lehet még tökéletesíteni. De megfelelt Börzsönyi Béla a szívkövetelményeinek. Darabjában vannak igaz szívhangok, amelyek bizony könnyet csalnak a szembe. Az újdonságnak zenéje is van. Brandeis Zoltán írta. Ez is szívvel csinált munka, mint ahogy szívvel csinált volna a Budai Dalárda négyszólamú éneke és a szereplők játéka is. Mi ott a szalonban hallgattuk a rádiót. Hallgattuk, hallgattuk. Furcsa volt, de volt benne valami, ami nagyon megfogott: a perspektíva. Hogy mi lehet még ebből!  — Vándor Kálmán

Ujság, 1928. március 11.

Hangjátékpremier a Stúdióban.

… Amikor tehát a hallgatót a fülemre vettem, hogy a Stúdió első hangjátékpremierjét végighallgassam, ezeket gondoltam el előzőleg magamban és így hallgattam végig Börzsönyi Béla «Hét fakereszt» című hangjátékát. És csalódtam. Menjünk csak végig a hangjátékkövetelményein. A hangjátéknak csupán a párbeszédekben szabad érzékeltetnie a színt. Börzsönyi már itt téved. A felvonások előtt és után is, ha csak pár sorban is, de megszólaltatja a költőt. Erre pedig semmi szükség nincsen.

Darabszövegének stílusa már megfelelő. Szép, szárnyaló, irodalmi szöveg. Ez azonban az egyetlen értéke. A három felvonásban csupán két színhez tapad oda szinte érthetetlenül. A temető és Anikó lakása. Holott pompás alkalmat nyújtott neki a téma a színek egész skálájához. Megfesthette volna az utat hazafelé az elrabolt Kárpátokon keresztül Budapestig. A harmadik felvonásban, amikor a hét hős nem kíván az Úr ajándékával élni, nem kíván életben maradni, hanem visszamegy a temetőbe , a hősi halálba, mért választja újra a temetői színt és mért nem viszi fel a csalódottan visszatérő hősöket a mennyországba az Úr színe elé — ez teljességgel érthetetlen. Mennyivel szebb és alkalmasabb szín lett volna az Úr trónusa a szárnyaló szöveghez.

A darabban így sem mozgalom, sem cselekmény nincs. Nem is háromfelvonásos hangjáték, csak egy szépen megírt kis eposz. Hogy mért nevezik hangjátéknak és mért háromfelvonásnak, azt nem tudni, így ez a kis munka tárgyban már sokszor megírt (Emőd Tamás, Bibó Lajos), lélekben már sokszor megsiratott és cselekvényben már sokszor megunt téma. A hangjátékalapkőletételéhez nem ilyen munkával kellett volna hozzájárulni. Aki hangjátékot akar írni, annak meg kell csinálnia a hangjátékdramaturgiáját és hosszú és komoly tanulmány után nyúlhat csak ehhez a teljesen új és töretlen műfajhoz. Hallgatni kell Berlint, Stuttgartot, Breszlaut ! Ott sokat lehet tanulni! Ott már tudnak !  — Felsőbüki.

Napkelet, 1928. 7. sz.