K Z oratórium
Magyar hangjáték
Összefoglalás
„Arnold Schönberg 1949-ben írt utolsó művének bemutatására készül a rádió Lehel György vezényletével, narrátorként Pálos György közreműködésével, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és férfikara előadásában. A mindössze hatperces, rendkívül drámai, dodekafon technikával szerkesztett kompozíció címe: A survivor from Warsaw (Aki túlélte Varsót).” (1960. november, Magyar Nemzet”) (A műsorban utána nem találtam! – HH)
Korabeli ajánló
Pilinszky és Schönberg… Talán e nevek után már nem is ildomos műsorismertetést írnom. Elmondják a költő szavait és utána felhangzik a zenemű a varsói túlélőről. Ennyi az egész.
A szerkesztő pedig szorongva engedi útjára a műsort: igaza volt-e, amikor úgy vélte, a két remekmű együtt és egymás mellett is remekmű marad?
Szó és zene támogatják vagy kioltják egymás hatását?
A költészet és a zene barátainak ajánlom ezt a kísérletet. Ha tetszett, akkor jó. Ha nem – akkor kéretik azon gondolni, a szerkesztő is indulatlan tévedett, de legalább lehetőséget adott a nagy költő versének és a nagy zeneszerző művének meghallgatására…
Színlap
Kompozíció Pilinszky János és Arnold Schönberg: KZ Oratórium és Egy varsói túlélő c. művéből
Címváltozat KZ-oratórium
Ejtsd: „kácet oratórium”
Írta Pilinszky János
Szereposztás:
Öregasszony – Vass Éva, Fiatal lány – Ráckevei
Anna, Kisfiú – Gönczy László
Zene: Arnold Schönberg: Egy varsói túlélő
Narrátor – Pálos György (archív, 1960 körül)
A Schönberg-mű narrátora Pálos György, a Magyar Rádió zenekarát és énekkarát Lehel György vezényelte.
Km.: A Magyar Rádió zenekara és énekkara
Vezényel: Lehel György (hangfelvétel)
Technikai munkatárs: Varga Károly és Szőllősy–Vágó János
Zenei munkatárs: Gebauer Mária
Szerkesztő: Bárdos Pál
Rendező: Varsányi Anikó
1993. ápr. 23. Bartók 14:05 (20 perc)
Forrás: Rádió- és Televízió Újság; Kiegészítésként Magyar Rádió műsorboríték vagy a hangjáték konferálása; További forrás a Magyar Rádió Irodalmi Osztályának ún. "Skontró" adatai
| Szerző: | ||
|---|---|---|
| Rendező: | ||
| Színészek: (3 fő, átl. 35 év) | ||
| Zeneszerző: | ||
| Zenei szerkesztő: | ||
| Technikai munkatárs: | ||
| Korhatár | Not safe for work (NSFW) | |
| Korhatár (ifjúságvédelmi) | Szülői felügyelettel | |
| A korhatár indoklása |
Hallottak, köztük egy gyerek, emlékeznek |
|
| Kézi besorolás | AI kategorizálás | |
|---|---|---|
| Játékidő | 20 perc | |
| Bemutató dátuma | 1993. április 23. | |
| Rádiós műfaji besorolás |
Adaptáció Zenés hangjáték Zenemű Oratórium |
|
| Szemléletmód, alműfaj, tematika |
Dráma |
|
| Bemutató médium | Bartók | |
| Régió | Magyarország (közrádió) | |
| Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve |
Magyar Rádió |
|
| Nyomtatott megjelenés | Pannonhalmi Szemle, 1996/1. 87–99. | |
| Forrásmű első megjelenésének éve | 1996 | |
| Szövegforma | Többszereplős monodráma | |
| Előforduló releváns játékterek | Absztrakt tér vagy varázstér |
|
| Releváns földrajzi régió | Külföld, Absztrakt tér |
|
| Időszinkronitás | Múlt |
|
| Megidézett kor (magyar) | 1944-1945 Vészkorszak |
|
| Megidézett kor (nemzetközi) | 1939-1945 Második világháború |
|
| Történetszál | Párhuzamos történetek |
|
| Narratíva/konfliktustípus | Küzdelem, Szenvedéstörténet |
|
| Történet időtartama | Absztrakt idő |
|
| Felvétel helye | Stúdió | |
| Nyelvezet | Köznyelv | |
| Főbb szereplőviszonyok | Képességbeli |
|
| Releváns társadalmi/kulturális/gazdasági/politikai - poszt/hivatás/tevékenység | Diák, Nyugdíjas |
|
| Releváns nem-emberi szereplők | Halott emberi szereplő | |
| Releváns státuszváltozás és életesemény | Halál | |
| Főszereplők releváns kora | Gyerek, Középkorú, Idős | |
| Narrátor | Nincs | |
| Narráció helye | Nincs narrátor | |
| Párbeszédek jellege | Férfi belső monológ, Női belső monológ, Gyerek belső monológ | |
| Zenei jellemzők | Érzelmi, Kiadott hangfelvétel | |
| Dramaturgiai egyéb adatok | Rádiószerű | |
| Zenei tipológia | Klasszikus zene | |
| Korhatár - edukációs skála | Not safe for work (NSFW) |
A táblázat adatainak és az Összefoglalás résznek a hivatkozása: Hargitai, H., Gács, A., Hirsch, T., & Szilágyi-Gál, M. (2025). A magyar nyelvű rádiójátékok történetének feltárása adatalapú eszközökkel. Jel-Kép: Kommunikáció, Közvélemény, Média, (4), 48–64. https://doi.org/10.20520/JEL-KEP.2025.4.49
Létrehozva: 2023. 10. 13.; Revíziók: 2023. 10. 13.; 2025. 10. 21.; 2026. 02. 06.; 2026. 02. 22.
A bemutató idején az intézmény neve: Magyar Rádió (MR)
Ekkor a rádió és osztályainak irányítói:
- Elnök: Gombár Csaba (1990-1993); Forrás
- Dramaturgia főrendező: Pós Sándor (1993); Forrás
- Elektroakusztikus Zenei Stúdió: Decsényi János (1975-1994);
- Gyerekosztály / Gyermekstúdió: Varsányi Anikó (1978-1999);
- Ifjúsági Osztály: Megszűnik (1993);
- Irodalmi Főszerkesztőség: Fehérvári Győző (1993-1994) | (Kövesdy Zsuzsa) (1993); Forrás
- Szórakoztató Osztály: László György (1987-1993);
Az adatokban ellentmondások előfordulhatnak a források bizonytalansága miatt.

