Attilát nem szabad emlegetni

Gácsi Sándor dokumentumdrámája

A szereplők valóságos személyek: Attila édesanyja, édesapja, nővére, nővérének barátnője, két szomszéd és két orvos.

Dramaturg Lóránd Lajos

1983. október 18. K 20.59-22.00

A címben idézett figyelmeztetést egy ötéves fiúcska mondja el, amikor a szülők dolgoztak. A lakás kulcsát az idősebbik őrizte, ő törődött az unokaöccsével, főzött neki a butángáztűzhelyen, hiszen „annyira ügyes, talpraesett és önálló volt”. De csak volt…

Számtalan apától és anyától hallani a 10-11 éves gyermekek „felnőtteket megszégyenítő” talpraesettségéről, meg hogy ők „minden helyzetben feltalálják magukat”. Az ilyen kicsik „csinálnak maguknak programokat”, keresnek és talának játékokat, barangolnak elhagyatott helyeken, lesnek titkokat, oktatják-bíztatják társaikat – sokszor valóban látható vagy észlelhető következmény nélkül…

Pedig a veszély állandó.

Az utóbbi évek statisztikájából kitetszik: ijesztően nagy a gyermekbalesetek száma – ás főként a halálos baleseteké. Autó elé ugrás, mélybe zuhanás, égés, szúrás, robbanás, alkohol- vagy vegyszermérgezés és még számtalan más ok szerepel a listán. Nem számít viszont balesetnek, ha felnőttek rátámadnak kiskorúakra, és azok nem találják meg a védekezés hatásos módját, nem kének segítséget senkitől, sőt még jelzéseket sem próbálnak adni környezetüknek. A kiszolgáltatottak ellen irányuló ilyen bűntények joggal háborítják fel a társaalmat. A bíróságok a legszigorúbb ítéletek kimondásával igyekeznek védelmet nyújtani a kicsinyeknek. De attól még az alkalmak megmaradnak,és a magukra hagyottak bármikor veszélybe kerülhetnek.

Ismerem, hallom ezt az ellenérvet: „Nincs elég intézmény és kevés az őrzésre képes nagyszülő”. Választásom azért esett Attilára, mert tudtam, hogy a karácsonyi szünetben a napközi is és a nagyanyja is segytségére lehetett volna a gyermek édesanyjának. És volt férj, szomszéd… Számon kérhető gondatlanság sem merült fek, kórházba szállítása után sérüléseibe Attila mégis belehalt, kérdőjelet hagyvan itt nekünk: hogyan és miért?….

A dokumentumdráma felvételei az esetet követő napokban kerültek magnószalagra – valamennyi közreműködő tudtával és beleegyezésével. Nem vitathatom azállítások őszinteségét. Azt sem titkolom, hogy engem a végzetes „találkozás” törvényszerűen „véletlen” bekövetkezése izgat – illetve elkerülésének lehetősége. Fontos és szükséges erről beszélni, ha Attila már menthetetlen is, mások talán megelőzhetik a hasonló tragédiákat.

Az orvosokkal értek egyet: „EGy hasonló korú kisfiú nem lehet hős, csupán megszokja, hogy mindent neki kell egyedül megoldania” Ám ez esetben az erő és ügyesség kevésnek bizonyult…

Gácsi Sándor”