Aranygyűrű
Összefoglalás
Polláról, az ókori Róma kormányzójának 13 éves leányáról szól ez a bájos szerelmi történet. Polla szerelmes egy fiúba, azonban apja mást választ. Ráadásul kiderül, hogy a fiú halálos beteg. Dáciai orvosa hegyi gyógykezelést ír neki elő, és Polla legjobb barátnője – azaz apukájával megvásároltatott dáciai rabszolgája – segít neki, hogy közelebb kerüljön kedveséhez. Végül minden jóra fordul, a választottról kiderül, hogy megadta magát egy dáciai csatában, tehát elvesztette becsületét és Vippa is hazakerül az ő kedveséhez. A takaréklángon előadott történet gyerekeknek íródott és ismeretterjesztő jelleggel bemutatja „Plinius bácsit” és a Vezúv történetét is. A dáciai és római kultúra hadi, politikai és kulturális ütközőzónáit bemutató hangjáték olyan kérdéseket is érint, mint ki is a barbár, és hogy egy rabszolgalánynak is lehet önérzete.
Színlap
Révay József regényét rádióra alkalmazta: Tarbay Ede
Közreműködik: Benkő Dániel, lanton
Dramaturg: Molnár Magda
Rendező: Csajági János
A Gyermekrádió műsora.
Platorinus, Róma kormányzója – Pogonyi Nándor, Pompónia, a felesége – Simor Erzsi, Polla, a leányuk – Jani Ildikó, Vippa, diák rabszolgalány – Soós Edit, Pudens – Dégi István, Crispinus – S. Tóth József, Erucius – Harsányi Frigyes
1973. okt. 7. K 8.20-9.08
1985 január 13. 14:00 Petőfi
Úttörők Nívódíja 1980
| Szerző | |
|---|---|
| Rendező | |
| Színészek | |
| Díjak és jelölések |
Úttörők Nívódíja |
| Dramaturgok | |
| Rádióra alkalmazók | |
| Zenei közreműködők | |
| Korhatár - edukációs skála | Gyerekeknek |
| Korhatár - Ifjúságvédelmi skála | Mindenkinek |
| Rádiós műfaji besorolás |
Hangjáték Eredeti hangjáték Rádiójáték gyermekeknek |
|---|---|
| Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve |
Magyar Rádió Magyar Rádió Gyermekrádió |
| Bemutató dátuma | 1973. október 07. |
| Játékidő | 47 perc |
| Előforduló releváns játékterek | Otthon |
| Időszinkronitás | Múlt |
| Szemléletmód, alműfaj, tematika |
Romantikus Történelmi eseményjáték |
| Szövegforma | DIalógus |
| Történetszál | Egyhősös történet |
| Narratíva/konfliktustípus | Küzdelem |
| Dramaturgiai egyéb adatok | Színházszerű |
| Történet időtartama | Több hónap |
| Cselekmény kronológiája | Kronologikus |
| Felvétel helye | Stúdió |
| Nyelvezet | Köznyelv |
| Főbb szereplőviszonyok | Nemzedéki, Szerelmi/szexuális |
| Releváns társadalmi/kulturális/gazdasági/politikai - poszt/hivatás/tevékenység | Eltartott gyerek, Rabszolga, Regionális vezető, hatalombirtokos, Szülő vagy házaspár |
| Főszereplők releváns kora | Fiatal |
| Narrátor | Nincs |
| Narráció helye | Nincs narrátor |
| Párbeszédek jellege | Nő-nő, Férfi-nő |
| Zenei jellemzők | Átvezetőzene |
| Zenei tipológia | Korszakra utaló zene, Egyéb szólóhangszer |
| Korhatár - edukációs skála | Gyerekeknek |
| Technikai adatok | Monó |
| Megidézett kor (nemzetközi) | Ókor |
| Címkék |
szerelem, ókor |
| Társadalmi címkék |
rabszolgák helyzete |
| Említések |
Róma, Dacia, Lactarius-hegy |
| Kódolás kész? | Kész |
| Régió | Magyarország (közrádió) |
Csajági János