Zongora a fehér kastélyból
Gion Nándor regényének rádióváltozata
Összefoglalás
1994-ben megyei újságokban folytatásokban megjelent regény. A Vajdaságban játszódik a második világháború utáni években. Gion regénysorozatának egy fejezete. Fucsasága, hogy nem ad szereposztást sem a műsorlap, sem a hangjáték stáblistája, csak ömlesztve közli a színészek nevét. Alapvetően a narrátor meséjére épít, amiben dramatizált jelenetek szólalnak meg, a rádió 2010-20-as évi gyakorlatához hasonlóan. A szereplőkről néha úgy tűnik, a párbeszédeket nem egyszerre vették fel. Közben az egyik szereplő zongorán játszik, aminek a darabválasztása néha egészen kirívóan nem odaillő (ami persze lehet tudatos választás) és a zongoraszó is mesterségesnek tűnik.
Az idős narrátor emlékszik vissza fiatalkorára. Aztán a fiatal narrátor már a jelenben (múltban) meséli az eseményeket. Fiatalok egy csapata látja, amint egy kitelepített német család házába három lánytestvér költözik, a Torontál-nővérek, egyikük kissé bolond a traumáktól és tud zongorázni, a fiatalok szerelmesek lesznek beléjük. Aztán megjelenik a házban meghalt német fia. Akitől félni kell: a bőrkabátos rendőrök.
Színlap
Gion Nándor elbeszélésének rádióváltozata
Zene: Selmeczi György
Közreműködött: Benkő Gyula
Bor Zoltán
Dóczy Péter
Galkó Balázs
Helyey László
Kari Gyöngyi
Málnay Zsuzsa
Martz Tibor
Radó Denise
Tóth József
A felvételt készítette: Katona Imre József
Németh Zoltán
Ószer Imre
Ördögh Zsuzsanna
Török Etel
Rendezte: Lehoczky Orsolya
Cikk: RTV Újság 1996/5. 4.old
1996. 01. 30., 31., 02.01., 02. ”Kossuth” 19:40 (1-4. rész)
1999. márc. 16. K 19.40
A NAVA oldalán közölt adatok a hangjátékról:
Gion Nándor regényének rádióváltozata
1
Gion Nándor elbeszélésének rádióváltozata
Zene: Selmeczi György
Közreműködik: Benkő Gyula, Bor Zoltán, Dóczy Péter,
Galkó Balázs, Helyey László, Kari Györgyi,
Málnay Zsuzsa, Mertz Tibor, Radó Denise
és Tóth József
A felvételt Katona Imre József, Németh Zoltán, Ószer Imre, Ördögh
Zsuzsanna és Török Etel készítette
Rendező: Lehoczky Orsolya (1995)
(4/2. rész: holnap K. 21.30)
(Gyárt. dátum: 1995.12.13 – Első adás: 1996.01.30. Ism.: 1999.03.16.)
2
Gion Nándor elbeszélésének rádióváltozata
Zene: Selmeczi György
Közreműködik: Benkő Gyula, Bor Zoltán, Bregyán Péter, Dóczy Péter,
Fehér Ildikó, Galkó Balázs, Helyey László, Kari Györgyi, Málnay
Zsuzsa, Mertz Tibor, Radó Denise, Rajhona Ádám,
Seress Zoltán, Tardy Balázs és Tóth József
A felvételt Katona Imre József, Németh Zoltán, Ószer Imre, Ördögh
Zsuzsanna és Török Etel készítette
Rendező: Lehoczky Orsolya (1995)
(4/3. rész: holnap, K. 21.30)
(Gyárt. dátum: 1995.12.13 – Első adás: 1996.01.31. Ism.: 1999.03.17.
3
Gion Nándor elbeszélésének rádióváltozata
Zene: Selmeczi György
Közreműködik: Benkő Gyula, Bor Zoltán, Bregyán Péter, Dóczy Péter,
Galkó Balázs, Harkányi Endre, Helyey László, Huszár László, Kristóf
Tibor,
Mertz Tibor és Tóth József
A felvételt Katona Imre József, Németh Zoltán, Ószer Imre, Ördögh
Zsuzsanna és Török Etel készítette
Rendező: Lehoczky Orsolya (1995)
(4/4. : holnap, K. 21.30)
(Gyárt. dátum: 1995.12.13 – Első adás: 1996.02.01. Ism.: 1999.03.18.)
4
Gion Nándor elbeszélésének rádióváltozata
Zene: Selmeczi György
Közreműködik: Benkő Gyula, Bor Zoltán, Dóczy Péter,
Fehér Ildikó, Galkó Balázs, Helyey László,
Huszár László, Kari Györgyi, Málnay Zsuzsa, Mertz Tibor, Radó
Denise, Rátóti Zoltán és Tóth József
A felvételt Katona Imre József, Németh Zoltán, Ószer Imre, Ördögh
Zsuzsanna és Török Etel készítette
Rendező: Lehoczky Orsolya (1995)
(Gyárt. dátum: 1995.12.13 – Első adás: 1996.02.02. Ism.: 1999.03.19.)
2
Km. Benkő Gyula, Bor Zoltán, Bregyán Péter, Dóczy Péter, Fehér
Ildikó, Galkó Balázs, Harkányi Endre, Helyey László, Huszár László,
Kari Györgyi, Málnay Zsuzsa, Mertz Tibor, Radó Denise, Rajhona Ádám,
Seress Zoltán, Tardy Balázs és Tóth József
Zene: Selmeczi György
A felvételt Katona Imre József, Lehoczky Orsolya, Németh Zoltán,
Ószer Imre, Ördögh Zsuzsanna és Török Etel készítette (1996)
(bef. rész: holnap, 13.04)
3
Közreműködik: Benkő Gyula, Bor Zoltán, Bregyán Péter, Dóczy Péter, .
Fehér Ildikó, Galkó Balázs, Helyey László, Huszár László, Kari
Györgyi, Kristóf Tibor, Málnay Zsuzsa, Mertz Tibor, Radó Denise,
Rátóti Zoltán és Tóth József
Zene: Selmeczi György
A felvételt Katona Imre József, Lehoczky Orsolya, Németh Zoltán,
Ószer Imre, Ördögh Zsuzsanna és Török Etel készítette (1995)
Az 1996-ban bemutatott négyrészes műsor 3 részesre átalakított változata
4
Km. Benkő Gyula, Bor Zoltán, Bregyán Péter, Dóczy Péter, Fehér
Ildikó, Galkó Balázs, Helyey László, Huszár László, Kari Györgyi,
Kristóf Tibor, Málnay Zsuzsa, Mertz Tibor, Radó Denise, Rátóti
Zoltán és Tóth József
Zene: Selmeczi György
A felvételt Katona Imre József, Lehoczky Orsolya, Németh Zoltán,
Ószer Imre, Ördögh Zsuzsanna és Török Etel készítette (1996)
(bef. rész)
Ismétlések dátumai: 2011-02-07|2011-02-08|2015-01-12|2015-08-17|2015-08-19|2016-02-01
NAVA ID-k: 1146604 | 1148644 | 1148730 | 2084668 | 2085064 | 2085072 | 2089722 | 2395670 | 2395684 | 2414902
Szerző | |
---|---|
Rendező | |
Színészek | |
Technikai munkatársak | |
Korhatár - Ifjúságvédelmi skála | Szülői felügyelettel |
Rádiós műfaji besorolás |
Adaptáció |
---|---|
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve |
Magyar Rádió |
Bemutató dátuma | 1996. január 30. |
Ismétlések adatai |
2011-02-07|2011-02-08|2015-01-12|2015-08-17|2015-08-19|2016-02-01 |
Játékidő | 75 perc |
Eredeti korhatári besorolás | 12 |
Előforduló releváns játékterek | Otthon |
Releváns földrajzi régió | Vidék, Külföld |
Időszinkronitás | Múlt |
Megidézett kor (magyar) | 1945-1948 Koalíciós korszak |
Szemléletmód, alműfaj, tematika |
Tragikus Dráma |
Szövegforma | DIalógus |
Történetszál | Hálózattörténet |
Narratíva/konfliktustípus | Szenvedéstörténet |
Dramaturgiai egyéb adatok | Filmszerű |
Történet időtartama | Több hét |
Cselekmény kronológiája | Kronologikus |
Felvétel helye | Stúdió |
Nyelvezet | Köznyelv |
Főbb szereplőviszonyok | Szerelmi/szexuális |
Releváns társadalmi/kulturális/gazdasági/politikai - poszt/hivatás/tevékenység | Diák |
Főszereplők releváns kora | Fiatal |
Narrátor | Férfi narrátor, Több narrátor, Szereplő, Egymást váltó narrátorok |
Narráció helye | Szakaszos |
Párbeszédek jellege | Férfi-férfi, Férfi-nő |
Zenei tipológia | Szólózongora |
Technikai adatok | Sztereó |
Forrásmű első megjelenésének éve | 1994 |
Forrásmű típusa | Regény |
Nyomtatott megjelenés | Megyei napilapok |