Sötétkamra
Sötétkamra
Összefoglalás
1956-ban menekült férfi 40 év után hazatér.
E/1-ben jelen időben beszél a főszereplő férfi, és közben halljuk a jelen és a múlt visszaemlékező jeleneteit.
CSELEKMÉNY Csodálkozására egy nővel találkozik apja lakásában. Kiderül, hogy apja egy másik szerelmétől emigrációja után született huga. A férfi az üres lakásban felidézi gyerekkorának jeleneteit, a „sötétkamra” előhívja őket. A konfliktus a nő és a férfi között a közös apa, aki a másik anyját szerette.
Igazából az, hogy még a hugáról sem tudott a férfi, nem tud különösebb szimpátiát ébreszteni iránta, tehát az emigránsokról szóló hangjátékok sorában még erősebb antipátiát kelt, mint a Kádár-rendszer didaktikus darabjai.
Színlap
Oláh Gábor hangjátéka
Rendező: Dobai Vilmos
Dramaturg: Solténszky Tibor
Zenei munkatárs: Takács György
Szereplők:
Csaba – Végvári Tamás
Andrea – Ráckevei Anna
Apa – Kaszás Attila
Anya – Kováts Adél
Csabi, a gyermek Csaba – Radics Gergő
A kamasz Csaba – Göttinger Pál
Tomi, Csaba öccse gyermekként – Markovits Zoltán
A kamasz Tamás – Zámbori Soma
Béla bácsi, egy szomszéd – Kenderesi Tibor
Géza bácsi – Baranyi László
Feri bácsi – Kőmíves Sándor
Juliska néni – Csűrös Karola
Egy biztonsági ember – Éless Béla
Ávós tiszt – Huszár László
Igazgató – Kertész Péter
Férfi látogató – Balázsi Gyula
Komoly nő – Tímár Éva
Körtemellű nő, egy modell – Pálos Zsuzsa
Komoly férfi – Gyabronka József
Közreműködők:
Dévai Balázs
Göttinger Magda
Hajós Zsófia
Hahn Bertalan
Kováts András
A felvételt Liszkai Károly és Kulcsár Péter készítette
2002. okt. 28 B 22.38
2003. január 20.
2005. február 12.
2008.10.20. 21:39-23:00 Bartók
2011-10-22 20:33 (80′) Kossuth
2011-10-31 21:38 (80′) Bartók
A NAVA oldalán közölt adatok a hangjátékról:
Sötétkamra
Oláh Gábor hangjátéka (1-2.rész)
Szereplők: Csaba – Végvári Tamás, Andrea – Ráckevei Anna, Apa –
Kaszás Attila, Anya – Kováts Adél, Csabi, a gyermek Csaba – Radics
Gergő, A kamasz Csaba – Göttinger Pál, Tomi, Csaba öccse gyermekként
– Markovits Zoltán, A kamasz Tamás – Zámbori Soma, Béla bácsi, egy
szomszéd – Kenderesi Tibor, Géza bácsi – Baranyi László, Feri bácsi
– Kőmíves Sándor, Juliska néni – Csűrös Karola, Egy biztonsági ember
– Éless Béla, Ávós tiszt – Huszár László, Igazgató – Kertész Péter,
Férfi látogató – Balázsi Gyula, Komoly nő – Tímár Éva, Körtemellű
nő, egy modell – Pálos Zsuzsa, Komoly férfi – Gyabronka József
Km. Dévai Balázs, Göttinger Magda, Hajós Zsófia, Hahn Bertalan és
Kováts András
A felvételt Liszkai Károly és Kulcsár Péter készítette
Zenéjét összeállította: Takáts György
Dramaturg: Solténszky Tibor
Rendező: Dobai Vilmos (2002)
Ismétlések dátumai: 2003-01-20|2008-10-20|2011-10-22
NAVA ID-k: 704218
| Szerző | |
|---|---|
| Rendező | |
| Színészek | |
| Dramaturgok | |
| Zenei szerkesztők | |
| Technikai munkatársak | |
| Korhatár - edukációs skála | Not safe for work (NSFW) |
| Korhatár - Ifjúságvédelmi skála | Szülői felügyelettel |
| Korhatár rövid indoklása |
Elbeszélt szexjelenet |
| Rádiós műfaji besorolás |
Eredeti hangjáték |
|---|---|
| Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve |
Magyar Rádió |
| Bemutató dátuma | 2002. október 28. |
| Ismétlések adatai |
2003-01-20|2008-10-20|2011-10-22 |
| Játékidő | 81 perc |
| Eredeti korhatári besorolás | 16 |
| Előforduló releváns játékterek | Otthon |
| Releváns földrajzi régió | Város |
| Időszinkronitás | Múlt, Szinkron |
| Megidézett kor (magyar) | 1956-1959 Forradalom, megtorlás, 1990-2010 Demokrácia kora |
| Szemléletmód, alműfaj, tematika |
Dráma |
| Szövegforma | DIalógus |
| Történetszál | Kapcsolattörténet, Párhuzamos történetek |
| Narratíva/konfliktustípus | Keresés |
| Dramaturgiai egyéb adatok | Rádiószerű, Szexjelenet |
| Történet időtartama | Több évtized |
| Cselekmény kronológiája | Kronologikus |
| Felvétel helye | Stúdió |
| Effektek és technika | Tudat-emlék effekt |
| Nyelvezet | Köznyelv |
| Főbb szereplőviszonyok | Magánéleti (nem szerelmi) |
| Releváns státuszváltozás és életesemény | Erkölcsi lelepleződés (negatív) |
| Főszereplők releváns kora | Gyerek, Középkorú |
| Narrátor | Férfi narrátor, Szereplő |
| Narráció helye | Emlékező |
| Párbeszédek jellege | Férfi monológ |
| Korhatár - edukációs skála | Not safe for work (NSFW) |
| Címkék |
Disszidens, emigráns |
| Kódolás kész? | Kész |
| Régió | Magyarország (közrádió) |
Dobai Vilmos
Balázsi Gyula (55)
Baranyi László (75)
Csűrös Karola (66)
Göttinger Pál (19)
Gyabronka József (49)
Kováts Adél (40)
Végvári Tamás (65)
Solténszky Tibor