Ardi Liives

Nem egymást követő remekművek hosszú sora az észt dráma alig évszázados története sem. Északi rokonaink irodalmában a társadalmi klímára talán legérzékenyebb műfaj kibontakozása századunk ötvenes-hatvanas éveire esik. Az ezekben az évtizedekben jelentkező irónemzedék egyik jelentős alkotója Ardi Liives. A szerző hosszú pályája során (1929-ben született Tallinnban, de már kamaszfej jel publikált drámákat) írt társadalmi és lélektani drámát, komédiát és szatírát is. Munkáit mindenkor ötletgazdagság, cselekményesség és az önfeledt komédiázástól az iróniáig a humor változatos kezelése jellemzi.
Nevét tulajdonképpen rádió játékai tették nemzetközileg is ismertté. Már egy egészen korai rádiós munkáját (Az Ötös fülke) bemutatták az USA-ban, Csehszlovákiában, az NDK-ban és Bulgáriában, a sorozatunkban is szereplő Ház a kanyarban című hang játékot pedig (átvette finn, svéd, NS’ZK-beli rádió) is. Azs eimlített két darab húsz évvel ezelőtti bemutatója óta alig múlik el év, hogy a (Rádiószínház ne tűzne műsorára egy-egy újabb Liives-művet. Az elmúlt két évtizedben elhangzott hazai rádiós bemutatók közüli a legjobbnak ívéit és leginkább időtállónak látszó produkciók alkotják a következő két hétiben jelentkező Ardi Liives színházát reprezentáló rádiószínházi ciklus gerincét. Az ismétlések két bemutatóval egészülnek ki, erre az alkalomra készült el a szerző Légszomj (a jövő heti műsorban hangzik el) és Az idegen című színművének rádióváltozata.
A Légszomj lélektani dráma, amely társadalmi kérdéseket vet föl. A vidéki kisváros élettelen világába mintha valami élénkség költözne a látogató érkezésével. Már az állomáson találkozik régi szerelmével, a középkorú, elvált, egyedülálló asszonnyal, s befut a söntésbe a másik régi egyetemi évfolyamtárs, az asszony volt élettársa is. Találkozásuk akár sorsforduló is lehetne mindannyiuk életében. Talán fellángolhatna a régi szerelem, talán tartalmassá válhatna mindhármuk élete, ha élne még bennük valami tetterő, ha legyőznék a tehetetlenség zsibbasztó tudatát amely megkötötte egész addigi életüket. A kialakult, megoldhatatlannak látszó drámai helyzet, a megfeneklett sorsok sora felveti hitvesben az egyéni felelősség erkölcsi kérdését. A választ, a kiutat a látogató próbálkozásaiban keresi.
Az e heti bemutató, Az idegen — bár az erkölcsi kérdésfelvetés itt sem marad el —, egészen mást sugall Liives életszemléletéről, mint a Légszomj. Amíg a Légszomj inkább a skandináv dráma komorabb világával mutat rokonságot, addig ennek a műnek a hangulatai olykor talán a középfajú francia színmű jellemző jegyeire emlékeztetnek. Mint Liives legtöbb darabjában, úgy ebben is, az emberi kapcsolatok egészen laza és folyvást változó szövedéket alkotnak. A vidéki erdőszéli nyaralóban összefutott négy ember egymáshoz való viszonya, szövetségük változó rendszere Az idegen cselekményének mozgatórugója, a gyors változásokból adódó meglepő helyzetek pedig a darab komikumának, humorának forrásai. Hogy ne csak a szerelmi élet konfliktusainak kirobbanása segítse a szereplők önvizsgálatát, amelyek során Liives itt is felteheti a magánélet erkölcsi világrendjét feszegető kérdéseit, a darab egyik szereplőjét titokzatos idegenként hozza be. Az idegen megjelenése a békésen nyaralgatő. reggeliző szerelmespár asztalánál, krimiszerűen indítja az eseményeket, s csak jóval később döbbenünk rá, hogy a krimi itt valójában egy lélektani háború, amely könnyű, viídám bünügyi történetből lelkiismereti drámává növeszti a művet.
A sztaniolpapír története leginkább a humor lehetőségeire épít, az Infarktus, Az emlékmű Liives társadalomkritikáját, szatirikus hangját erősítik föl. A negyedik portré és a Ház a kanyarban közvetlen környezetünk tükrébe tekintve az önvizsgálat és a lelkiismereti próbatételek drámai folyamatát vetítik elénk. Az Este, A Maud királynéföld és A kutya az emberi kapcsolatkeresés különös, gyakran keserves útjain kíséri végig hőseit, miközben (főképpen az előbbi kettő) megintcsak a Liivest talán leginkább foglalkoztató kérdést, a nő és a férfi kapcsolatának érzékeny egyensúlyát, örökösen felbomló és újból szövődő rendjét, változékony természetét vizsgálja.
Sári László 1986. december