A’ indián a Bronxba vágy

Israel Horowitz rádiójátéka

Fordította: Bartos Tibor

A hindi szöveget betanította: Amar Kumar Sinha

Zenéjét szerezte: Victor Máté

Zenei munkatárs: Kovács Zoltán

Technikai munkatársak: Balogh Attila és Váci Györgyné

Dramaturg: Mesterházi Márton

Rendezte: Pós Sándor

Szereplők: Az indus – Latinovits Zoltán; Murph – Balázs Péter; Joey – Harkányi Endre.

Bemutató: 1975. 12. 18. 20:00-20:49 3. műsor.

Ismétlések: 1976. 09. 20. 20:40-21:29 3. műsor, 1983. 11. 21. 22:30-23:20 Kossuth, 1985. 11. 21. 21:05-21:56 Petőfi, 1988. 04. 23. 22:39-23:30 Bartók, 1989. 09. 05. 21:09-22:00 Kossuth, 1992. 09. 20. 20:00-20:50 Petőfi, 1995. 03. 26. 2:03-2:53 Petőfi, 1996. 10. 05. 21:05-22:00 Kossuth, 2002. 09. 14. 22:00-22:50 Petőfi, 2008. 08. 02. 21:04-21:56 MR1-Kossuth, 2011. 07. 09. 21:04-21:55 MR1-Kossuth.

Kísérleti Stúdió lehallgatás: 1973. szept.7.

Sztereó

Vladimir és Estragon New Yorkban

Az indiai indián és a “buta amerikaiak” találkozása a kulturális peremlét buszmegállójában.

Legalább annyira nem tudom, hogy mi az a Bronx vagy hogy hol lehet az, mint amennyire azt a New Yorkba érkező öreg hindu sem sejti, aki csak családját akarja meglátogatni a város Bronx folyóról elnevezett, legészakibb negyedében, mikor is a buszra várván inzultálni kezdi őt két punk figura.

Az amerikai Israel Horovitz által a 60-as években írt színdarab 1975-ben bemutatott magyar nyelvű rádiójáték változata szintén feszeget bizonyos kulturális kérdéseket, de sok esetben sajnos csak falakba ütközik. Az első nehézség rögtön a fordítás terén érhető tetten. Mivel az angol nyelv ugyanazzal a jelzővel (Indian) illeti az indiaiakat, valamint Amerika őslakosait, így a hallgató, különösen ha az a szocialista Magyarországon élő hallgató, sokáig nem lehet benne biztos, a két punk férfi most tulajdonképpen egy indiait néz-e indiánnak vagy egy indiánt indiainak?

Ez a probléma rögtön indukálhatja második gócpontunkat, amely a kulturális kontextusbeli különbségek tárgykörében keresendő. Míg a kor olvasztótégelybeli, amerikai hallgatója talán nap, mint nap szembesülhetett hasonló kulturális problémákkal, addig a szocialista blokk etnikai kisebbségeket tagadó, homogenizáló társadalmú magyar befogadójának igen csak idegen lehetett a rádiójátékban felvetett “összetalálkozom valakivel, aki más, mint én” jelenség. A 21. század magyar hallgatója ezt a kontextusbeli hátrányt talán mára már teljesen levetkőzhette, nem is beszélve arról, hogy korunk Magyarországán a közélet és az aktuálpolitika igen fontos napirendi pontjain szerepelnek a feléledő nacionalizmus, a cigány-, vagy éppen a menekültkérdés témái.

Sajnos viszont az eredeti mű efféle, mélyebb rétegeinek megértésében nem igazán lehetnek segítségünkre a Balázs Péter és Harkányi Endre által megszemélyesített punk karakterek. Részint a rádió színházhoz képest vett mediális különbségei (nem látjuk a megszólaló karaktereket), részben pedig egyéb sematizáló adaptációs eljárások miatt éppen annyira láthatjuk mi is sztereotípnak a két punkot, mint amennyire ők a hindu idegent skatulyázzák be származása alapján.

Bár ez a reprezentációs eljárás talán jó módszer lehet arra, hogy a hallgató jobban átérezze, milyen is lehet valakiről csak egy felszínes, elnagyolt képet kapni, ez az ábrázolásmód erősen gátolhatja a probléma mélyebb megértését. Hiszen kapunk két együgyű, munkanélküli csavargót, két barbár-amcsi Vladimirt és Estragont, akik közé betéved a harmadik világbeli, civilizálatlan Indus és nem tudunk meg róluk szinte semmi egyebet. Barbár a barbárok között.

Szórakoztató lehet eljátszani a gondolattal, mi van, ha a hanyatló nyugat szereplői csak a szocialista, pozitív emberkép ellenpontozása következtében jellenek meg ennyire bugyuta módon. A hangjátékban egyébként nem csak az ellenség reprezentációja, hanem a szocialista önreprezentáció is tettenérhető, mikor is a hindu férfit, mint a nagybetűs, amerikaiak számára Idegent szellemességből összemossák az ideológiai ellenséggel. “Biztos bolseviki gyogyós. Bogyós. Les a határainkon. Jön megerőszakolni a gyerekeinket a vörös rém.”

Bár önmagában a rádiójáték nem elég a kulturális ráeszméléshez, talán nem is célja az, de ha az elhangzottakat továbbgondoljuk, és saját életünkre vonatkoztatjuk őket, mondhatnak újat, vagy legalább is szembesíthetnek a felvetett problémák felszínével. Latinovitsot pedig ki ne hallgatná el szívesen 50 perc erejéig?

A’ indián a Bronxba vágy (szerző: Israel Horowitz) (Pós Sándor, 1975, Rádiószínház). Játsszák: Latinovits Zoltán, Balázs Péter, Harkányi Endre.

5/10 Iványi Domokos

Lukácsy András: Rádiófigyelő

“A darabot a maga helyén, az „exkluzív” alkotásoknak fenntartott harmadik műsorban hallottuk Pós Sándor rendezői sorozatában. Azt hiszem, a fiatal rendezőnek ez az egyik legjobban sikerült rádiós munkája. Aminthogy az egyik huligánt alakító Balázs Péternek is maradéktalanul tökéletes alakítása ez. S csaknem ugyanez mondható el társáról Harkányi Endréről is. A hindut játszó Latinovits Zoltán kivételes bravúrja itt az, hogy véges-végig csupán hindi nyelven beszél, tehát számunkra érthetetlenül, s mégis hibátlanul közvetíteni tudta, csupán hangerővel, hangsúlyokkal egy elnyomorodott egzisztencia fájdalmas érzelmi hullámzásait.”

Magyar Hírlap, 1975. december 23.

A NAVA oldalán közölt adatok a hangjátékról:
Israel Horowitz rádiójátéka
Fordította: Bartos Tibor
Zenéjét szerezte: Viktor Máté
Szereplők:
Az indus – Latinovits Zoltán, Morph – Balázs Péter, Joey – Harkányi
Endre
Technikai munkatárs: Balogh Attila és Váci Györgyné
Zenei munkatárs: Kovács Zoltán
Dramaturg: Mesterházi Márton
Rendező: Pós Sándor (1975)

Ismétlések dátumai: 1975-12-23|2011-07-09
NAVA ID-k: 1226166